Rovat: Tipp
2018.11.
10.
Seria A: SPAL-Cagliari!
2018.11.
10.
Kézimunka - Bajnokok Ligája: Zágráb-Celje
Ma az első mérkőzéseket rendezik a női EHF-kupa harmadik selejtezőkörében, a férfiaknál pedig hét meccsen feszülnek egymásnak a Bajnokok Ligájában érdekelt csapatok, ez utóbbiból választottam egyet.

FED Kupa döntő - első nap (Brainstorming)
A hétvégén rendezik a FED Kupa döntőjét is a hölgyeknél. A címvédő USA csap össze az előttük 3 évig zsinórban diadalmaskodó csehekkel. Jó válogatottak meccselnek a döntőben tehát, de azt mondjuk koránt sem jelenthetjük ki, hogy a legjobb névsoraikkal. Főleg úgy, hogy Kvitova sem fog szombaton még biztos játszani betegség miatt. Viszont így lehet a szereplők motivációja nagyobb lesz a győzelemre. Emellett persze zajlik tovább a többi teniszesemény is. Beszéljünk róluk!

Trükkök, taktikák 2018.11.10.
Ebben a rovatban a Tipplap szerkesztői és az olvasók írhatják le és mutathatják meg taktikáikat, ötleteiket, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!

09.
Frosinone - Fiorentina
Más-más célok lebegnek e két társulat előtt, hisz az újonc hazaiak a a kiesés elől menekülnek, míg a violák Európába igyekeznek. Pioli együttese 11 jâtéknap után jelenleg a nyolcadik helyen áll 5 pontra lemaradva a negyedik Milantól, s kettőre a hatodik Sasoltól, s az olasz élvonal harmadik legkevesebb gólját kapták, csak az Inter talált be a kapujukba egynél többször.

Középpontban a 14. forduló!
2018.11.
09.
Hannover - Wolfsburg
2018.11.
09.
Már az elődöntők jönnek a fiatalok viadalán
Eddig Alex De Minaur és Stefano Tsitsipas tűnt a legmagabiztosabbnak a nextgen vb-n, hiszen mindketten 3 győzelemmel és 9-1-es szettaránnyal jutottak az elődöntőig. Viszont most válik igazán izgalmassá a dolog, hiszen itt már nem lehet hibázni. Szerintetek ők jutnak a döntőbe? Beszéljük meg!

Trükkök, taktikák 2018.11.09.
Ebben a rovatban a Tipplap szerkesztői és az olvasók írhatják le és mutathatják meg taktikáikat, ötleteiket, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
Ebben a rovatban a Tipplap szerkesztői és az olvasók írhatják le és mutathatják meg taktikáikat, ötleteiket, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.