Rovat: Tipp
Mint minden évben, idén is a Tour de France a leginkább várt kerékpárverseny a szezonban. A legnagyobbak mindig erre hegyezik ki a formájukat, minden évben remek sorok csapnak össze. Az elmúlt esztendőkben a SKY kiemelkedett a pelotonból, talán kissé unalmassá is tette a küzdelmet, de ebben az évben az eddigi előrejelzések szerint minden másképp lesz. A Tipplap idén is végigköveti a versenyt és igyekszünk jobbnál jobb tippeket és szorzókat keresni nektek, ahogyan a szezon további nagyobb versenyein is, a Szofthardver webáruház jóvoltából.

2017.07.
13.
Érvényesíti-e a papírformát a Galatasaray?
Az Európa-liga második selejtezőköréhez érkeztünk, amelyben néhány nagyobb nevű csapat is bekapcsolódik a sorozatban. Közülük az egyik a török Galatasaray, amely idegenben kezdi a párharcot az Östersunds ellen. Egy másik svéd együttes viszont esélyesként lép pályára, hiszen Norrköpingnek a litván Trakai lesz a riválisa. Lássuk, mire lehet számítani a mai napon!

FTC-meccs a tippmixes duplázóban
A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani pár olyan focitippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket. Ezúttal Európa liga-selejtezőkre és egy barátságos mérkőzésre igyekszem barátságos tippet javasolni, amiket mind-mind megtalálhattok a TIPPMIXPRO oldalán. Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit!

Trükkök,taktikák
Ebben a rovatban a Tipplap szerkesztői és az olvasók írhatják le és mutathatják meg taktikáikat, ötleteiket, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!

Ágyúgolyó-futam: negyedik dörrenés!
Mint minden évben, idén is a Tour de France a leginkább várt kerékpárverseny a szezonban. A legnagyobbak mindig erre hegyezik ki a formájukat, minden évben remek sorok csapnak össze. Az elmúlt esztendőkben a SKY kiemelkedett a pelotonból, talán kissé unalmassá is tette a küzdelmet, de ebben az évben az eddigi előrejelzések szerint minden másképp lesz. A Tipplap idén is végigköveti a versenyt és igyekszünk jobbnál jobb tippeket és szorzókat keresni nektek, ahogyan a szezon további nagyobb versenyein is, a Szofthardver webáruház jóvoltából.
Mint minden évben, idén is a Tour de France a leginkább várt kerékpárverseny a szezonban. A legnagyobbak mindig erre hegyezik ki a formájukat, minden évben remek sorok csapnak össze. Az elmúlt esztendőkben a SKY kiemelkedett a pelotonból, talán kissé unalmassá is tette a küzdelmet, de ebben az évben az eddigi előrejelzések szerint minden másképp lesz. A Tipplap idén is végigköveti a versenyt és igyekszünk jobbnál jobb tippeket és szorzókat keresni nektek, ahogyan a szezon további nagyobb versenyein is, a Szofthardver webáruház jóvoltából.
2017.07.
12.
Képes lesz-e helytállni a Honvéd a BL-ben?
A mai napon már valódi nagyüzem lesz a BL-selejtezőben, hiszen 12 mérkőzésre is sor kerül. A magyar bajnok Budapest Honvéd is megkezdi szereplését a sorozatban és rögtön egy roppant nehéz feladat vár rá, hiszen a tavaly az Európa-ligában vitézkedő Hapoel Beer-Sheva lesz az ellenfél. A Nagy Dominikot is foglalkoztató Legia Warszawa is idegenben kezd, de jóval egyszerűbb dolga lesz, hiszen a finn Mariehamn a riválisa. Lássuk az esélyeket!

A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani pár olyan focitippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket. Ma ismét Bajnokok Ligája-meccseket hoztam, ráadásul magyar csapatnak is szurkolhatunk. A tippeket mind megtalálhatjátok a TIPPMIXPRO oldalán. Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit!

BL-selejtező a tippmixes duplázóban

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.