Rovat: Tipp
Elérkeztünk a kerékpáros szezon utolsó háromhetes versenyéhez a spanyolföldön megrendezésre kerülő La Vueltához. A másik kettőhöz (Tour, Giro) viszonyítva, ennek van a legkisebb presztízse, ellenben minden évben ez a leglátványosabb, legszorosabb és a szakaszok szintrajzát elnézve a legnehezebb Grand Tour! Még a sprintszakaszokon is bőven vannak emelkedők, a komoly hegyimenetek pedig igazi harcra késztetik az összetettben érdekelteket. Ha pedig a három legnagyobb esélyes nevét megemlítjük (Contador, Froome, Quintana) máris láthatjuk, remekül fogunk szórakozni! És reméljük, hogy fogadásainkkal is sikerül egy kis pénzt összevadászni. Már csak az izgalom kedvéért!

2016.08.
24.
NB II: 6. forduló
Hazánk másodosztályú labdarúgó bajnokságában ismét hétközi fordulót rendeznek. A 20 csapatos NB II 6. fordulójában a feljutásra pályázó Puskás Akadémia a szintén vérmes reményeket dédelgető, de egyelőre gyengélkedő Békéscsaba otthonába látogat. A roppant erős játékoskerettel bíró Nyíregyházának a Kozármislenyt kellene legyőznie hazai pályán, míg Siófokon érdekes összecsapásnak ígérkezik a Dorog vendégjátéka.

Tippcsokor (labdarúgó-mérkőzések esélylatolgatása)
A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /olykor csak 3/ olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket.A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja, ez már mindenkinek a maga döntése, mint ahogy az is, hogy mennyi pénzzel játssza meg őket. Ezúttal bátorkodok Angliából is tippet szállítani, amiket mind-mind, megtalálhattok a TIPPMIXPRO oldalán. Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit!

Tenisz Brainstorming
Ez a rovat némileg hasonlít a Tippek trükkökhöz annyiban, hogy kicsit megpróbáljuk bevonni a teniszt-kedvelő olvasóinkat a mindennapi fejtörésbe, hogy mikor melyik játékosnak szavazzunk bizalmat. A tenisz kiváló fogadási lehetőség, hiszen csak két kimenetel van! A férfivonal és a női vonal is megjelenik, de a párosokat sem hagyjuk figyelmen kívül. Kommentekben rakjuk ki az ötleteinket mi is és természetesen oda várjuk a Ti javaslataitokat is! Természetesen nem csak a papíros Tippmix ajánlatából csemegézünk, hanem a TIPPMIXPRO meccseit is szemlézzük! Sok sikert mindenkinek!

Napi duplázó (lengyel pontok)
2016.08.
24.
Ágyúgolyó-futam - Hetedik dörrenés!
2016.08.
24.
Trükkök, taktikák
Ebben a rovatban a Tipplap szerkesztői és az olvasók írhatják le, és mutathatják meg taktikáikat, ötleteiket, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események történések kibeszélésével, ötleteléssel szeretne foglalkozni. Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!

Augusztusi Tippcsata - Szelvény #11
2016.08.
23.
Tippcsokor (labdarúgó-mérkőzések esélylatolgatása)
A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /olykor csak 3/ olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket.A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja, ez már mindenkinek a maga döntése, mint ahogy az is, hogy mennyi pénzzel játssza meg őket. Ezúttal bátorkodok Rómából is tippet szállítani, amiket mind-mind, megtalálhattok a TIPPMIXPRO oldalán. Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit!
A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /olykor csak 3/ olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket.A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja, ez már mindenkinek a maga döntése, mint ahogy az is, hogy mennyi pénzzel játssza meg őket. Ezúttal bátorkodok Rómából is tippet szállítani, amiket mind-mind, megtalálhattok a TIPPMIXPRO oldalán. Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit!
Elérkeztünk a kerékpáros szezon utolsó háromhetes versenyéhez a spanyolföldön megrendezésre kerülő La Vueltához. A másik kettőhöz (Tour, Giro) viszonyítva, ennek van a legkisebb presztízse, ellenben minden évben ez a leglátványosabb, legszorosabb és a szakaszok szintrajzát elnézve a legnehezebb Grand Tour! Még a sprintszakaszokon is bőven vannak emelkedők, a komoly hegyimenetek pedig igazi harcra késztetik az összetettben érdekelteket. Ha pedig a három legnagyobb esélyes nevét megemlítjük (Contador, Froome, Quintana) máris láthatjuk, remekül fogunk szórakozni! És reméljük, hogy fogadásainkkal is sikerül egy kis pénzt összevadászni. Már csak az izgalom kedvéért!
Elérkeztünk a kerékpáros szezon utolsó háromhetes versenyéhez a spanyolföldön megrendezésre kerülő La Vueltához. A másik kettőhöz (Tour, Giro) viszonyítva, ennek van a legkisebb presztízse, ellenben minden évben ez a leglátványosabb, legszorosabb és a szakaszok szintrajzát elnézve a legnehezebb Grand Tour! Még a sprintszakaszokon is bőven vannak emelkedők, a komoly hegyimenetek pedig igazi harcra késztetik az összetettben érdekelteket. Ha pedig a három legnagyobb esélyes nevét megemlítjük (Contador, Froome, Quintana) máris láthatjuk, remekül fogunk szórakozni! És reméljük, hogy fogadásainkkal is sikerül egy kis pénzt összevadászni. Már csak az izgalom kedvéért!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.