2026.03. 16.

Teniszbabák - 03.16.

Teniszbabák - 03.16.

Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!

Birrell - Tomova

Tavaly is már elég pocsék éve lett Tomovának, ami idén is folytatódik eddig. A játéka inkább salakon volt talán a legjobb, de kemény borításon sem volt azért elveszett. Viszont Miami egy gyors kemény borítás, ami amúgy is jobban feküdhet az erős ütésekre alapozó Birrellnek. Ráadásul ellentétes görbét írnak le, hiszen az ausztrálnak tavaly is ment már, de idén kifejezetten jó eddig. Múlt héten is elődöntőig menetelt Austinban, de korábban is ugyaneddig ugyanott, meg az IW-n is tudott menni egy kört. Jó a forma tehát, így bízom is ma benne.

Andreescu - Lamens

Itt is igaz, hogy ellentétes irányt mutat a két hölgy. Lamens van leszállóágban egy ideje és az ITF-eken is elkapják most már. Nem mutat jó formát egy ideje. Ezzel szemben Andreescu a sok sérülés és pszichés probléma után az ITF győzelmekről kezdte felépíteni magát újra és bár még toptól messze van, de azért már képes jó eredményekre és meccsekre ezt bizonyította idén és a múlt héten is a döntőjével. Egyszer találkoztak tavaly tavasszal, amikor még messze nem ilyen játékot és formát mutatott Andreescu, míg Lamens pedig jobb időszakban volt a mostaninál. Ez egy végletekig kiélezett salakos meccs volt, ami amúgy is a leggyengébb borítása a kanadainak. Szerintem mára bőven megfordult ez a kocka és képes nyerni ma Andreescu, akinek a korábbi időszakában, mikor még szemtelenül fiatalon, de a csúcson volt, akkor feküdt is ez a torna, hiszen kétszer volt a legjobb 16 között és egyszer döntőzött is már. Erős ütéseinek amúgy is jó lehet Miami. Bízom ma benne. Aki kevésbé bizakodó annak a szettet nyer opciót tudom ajánlani egy szelvényre és akkor valami férfi meccsel még kiegészítve lehet egy "biztonságibb" szelvény. De összességében én ma a győzelmét várom.

👉 Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

Ahhoz, hogy mindezt továbbra is fenntarthassuk ezen a szinten a Tipplapot, és még jobb- és több tartalmakat készíthessünk, hozzátok fordultunk segítségül és elindítottuk a Donably-t. Minden támogatás számít, és segít abban, hogy a közösségünk tovább növekedjen. Ha teheted, kérjük támogass minket! Ez számunkra hatalmas segítség! Előre is köszönjük szépen! 

👉 Támogass minket a Donably-n!

tipp
K. Birrell - V. Tomova A mérkőzés győztese K. Birrell 1.22
B.V. Andreescu - S. Lamens A mérkőzés győztese B.V. Andreescu 1.38

1.68 | (8/10)

kapcsolódó meccsek

K. Birrell - V. Tomova

2026. 03. 16. 15:00 | Miami-selejtező, női egyes Tovább a meccshez

B.V. Andreescu - S. Lamens

2026. 03. 16. 18:45 | Miami-selejtező, női egyes Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Zsozsko 2026-03-17 16:10:30
Szia ToMMo.
Szerinted a Sonmez-Haddad Maia meccsen benne lehet hogy a brazil hölgy elvisz egy szettet? Kataszrofálisan szerepel idén, de egyszer minden sorozat megszakad.

további tippjeink a Tenisz világából

A „Tennis Brainstorming” rovatban nap mint nap elmerülünk a sportág legizgalmasabb meccseiben, keressük az ötleteket, tippeket és információkat. Hozunk nektek néhány elemzést az aktuális ajánlatból (ATP, Challenger, Grand Slam), valamint várjuk a Ti javaslataitokat, információitokat is! Itt nincs rossz ötlet, csak kíváncsiság és szenvedély a tenisz iránt. üssük össze együtt a mai fogadási szelvényt! A héten a Montpellier ATP-tornáról szemezgetünk! Mára egy kétmeccses salakos szelvényt hoztam, ami dupláz!

Jannik Sinner megállíthatatlan a madridi tornán, és úgy jutott be az elődöntőbe, hogy ellenfelei egy pillanatra sem tudták igazán megszorongatni, miközben sorra dönti a rekordokat, és szinte verhetetlennek tűnik. A fiatal francia Arthur Fils szintén káprázatos formában van, Barcelonát megnyerte, itt pedig négy meccsen egyetlen szettet veszített el csupán. Vajon meg tudja szorongatni az olaszt?

2026.04. 29. Teniszbabák - 04.29.