Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!
Rybakina - Kostyuk
Utolsó négy találkozásukat 2 szettben tudta nyerni Rybakina. Legutóbb múlt héten IW-n is ez volt a helyzet és nem látom okát, hogy most miért lenne ez másképp. Továbbra is jó formában a kazah lány és amúgy Miamiban is döntőzött már kétszer. Én ma is bízom Rybakinában és legalább nem 1.10 az odds rá.
Shnaider - Bencic
Tegnap sikeresen és könnyedén húzta be Bencic, pedig Sonmez sem volt könnyű ellenfél. Shnaidert alapvetően bírom, de az utóbbi időben nincs nagy formában. Tegnap két TB-ben tudta legyőzni Valentovát, korábban pedig Cirstea, Jovic, Parks búcsúztatták, akiknél azért mondhatjuk, hogy nagyobb falat Bencic alapvetően, ha minden jól megy. Benne is bízom ma.
Ahhoz, hogy mindezt továbbra is fenntarthassuk ezen a szinten a Tipplapot, és még jobb- és több tartalmakat készíthessünk, hozzátok fordultunk segítségül és elindítottuk a Donably-t. Minden támogatás számít, és segít abban, hogy a közösségünk tovább növekedjen. Ha teheted, kérjük támogass minket! Ez számunkra hatalmas segítség! Előre is köszönjük szépen!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Rybakina vasárnap délutáni meccs.
Mit gondolsz; Errani páros, Danilia páros, Bencic szett így jó lehet !
Igen, az elég jónak tűnik!
Nyilván azért lesz ebben akna, de alapvetően mind tetszik valamiért. Plusz még Varillas, csak azt nem engedte betenni.
Szóval van miről beszélni, illetve ha vannak vélemények én is szívesen fogadom, hogy összeálljon 1-2 igazán jó szeló.
Nálam az nagyjából biztos, ha jön a főszelvény akkor éjjelre a Shelton + Zverev kombó menni fog.
Párosoknál amúgy ár/értékben szerintem kiváló a remek formájú Danilina/Krunic...igazából Rybakina mellé rakhattam volna azt is.
Errani/Paolini is szerintem nagyon esélyes ma a győzelemre, Siniakováék pedig nagyon meglepnének, ha kikapnának.
A Zvonareva és a Mladenovic páros talán nagyobb veszélyt rejt, de alapvetően meg baromi jó páros játékosok vannak ott egyben, jobbak, mint ellenfeleik.
Andreevánál a mentális állapot kétséges picit számomra, Anisimovánál meg a fizikai a tegnapi meccs után, meg amúgy is sérülékeny. Ezért kérdéses, hogy megéri-e minimum oddson odatenni. Amúgy simán nyerniük kéne normál esetben.
Mensik, Jodar és Rublev meg szerintem ez a jó lehet kategória...olyan 65%-nak helyből gondolnám, de akár 70-nek is. Viszont ott nyilván bizonytalanabb vagyok.
tippszelvény
Danilina A / Krunic A - Jiang X / Xu Y
Danilina A / Krunic A
Errani S / Paolini J - Aoyama S / Eikeri U
Errani S / Paolini J
Panova A / Rakhimova K - Siniakova K / Townsend T
Siniakova K / Townsend T
Mladenovic K / Ostapenko J - Hozumi E / Wu F
Mladenovic K / Ostapenko J
Siegemund L / Zvonareva V - Kato M / Yang Z
Siegemund L / Zvonareva V
A. Vukic - R. Jodar
R. Jodar
M. Damm Jr. - A. Zverev
A. Zverev
A. Rublev - A. Tabilo
A. Rublev
Mirra Andreeva - M. Bouzkova
Mirra Andreeva
Adam Walton - J. Mensik
J. Mensik
A. Anisimova - Y. Starodubtseva
A. Anisimova
B. Shelton - Alex. Shevchenko
B. Shelton
Direkt csak bedobtam a meccseket, oda is írtam, hogy nyilván ez így nem egybe. Szerintem érthetően fogalmaztam, de bocsi, ha nem voltam érthető.