Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!
Dominika Salkova - Alexia Anca Todoni
Alacsonyabb szinten próbálkozok ma és nem lesz ez könnyű meccs. Ahogy jobban belementem az overben is elgondolkoztam, ami lehet így is lesz, de most próbálok kitartani az első gondolatom mellett.
Ugyanis ez az egy meccs vonzott ár-érték arányban egyedül a hölgyeknél ma, majd mikor megnéztem, hogy Todoni itt a címvédő, akkor dőlt el, hogy ezt választom.
Mindketten tehetséges fiatal versenyzők 2004-es születéssel, de Todoni már előrébb jutott mind a ranglistán, mind pedig eredményekben. Tavaly kettő, idén pedig egy WTA 125-ös tornát húzott be. Alapvetően agresszív játékstílusa van, karrier szempontjából Rybakinát példaként is tartja számon maga előtt. A szervái is kellőképpen jók, ehhez mérten kissé meglepő, hogy abszolút salakon érzi magát a legjobban és itt a legeredményesebb eddig. Persze a tavalyi Wimbledoni második kör is szép teljesítmény volt a selejtezőkből.
Salkova inkább alapvonalról agresszív, viszont univerzálisan működik a borításokon, ehhez mérten azért nem is a salak a legerősebb hely neki. Biztos, hogy fogjuk őt még előrébb látni a ranglistán, de jelenleg még szerintem hátrébb tart mindenben egy picit, mint Todoni, de nem számítok könnyű meccsre azért. Az évközben apróbb sérülések ellenére jónak tűnik a temesvári lány és fejben talán higgadtabb tud maradni, hogy lehozza ezt a meccset nekünk címvédőként.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!