Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!
Aryna Sabalenka - Coco Gauff
A világranglista első és második helyezett találkozik a Roland-Garros női döntőjében és ebből akár egy jó kis meccs is kerekedhet. Ennek ellenére határozottan úgy gondolom, hogy nagyon nehéz most megverni Sabalenka-t.
Szemünk láttára nőtt fel Sabalenka és mára azt mondom, hogy mentális talán a női tour legerősebb játékosa. Pontosan tudja mikor mi a célja és azt általában el is éri. Márpedig kimondatlanul, de a karrier grand slamre hajt ő már idén, és könnyen lehet, hogy ezt másfél hónap múlva már el is mondhatja magáról. Egyértelműen a Roland-Garros győzelem a legnehezebb számára, hisz elméletben itt érvényesül legkevésbé a nagy ütéseinek ereje, viszont a legnagyobb akadályt Swiatek személyében már elhárította. Nem biztos, hogy lesz ennél nagyobb esélye salakon GS-t nyerni és ezt azért ő is tudja. Wimbledon meg elméletben az ő játékának kedvez majd.
Gauff persze nagyon fiatal még és fog fejlődni, de jelenleg ő hamarabb elbizonytalanítható szerintem fejben. Bár az egymás elleni eredményeik kifejezetten szorosak, de jelenlegi formájában Sabalenka ellen nem látom a fegyvert. Szép volt bejutni Rómában és Madridban is a döntőbe, de lényegében mindkettőt simán bukta, az egyiket pont Sabalenka ellen. Hasonló meccsre számítok ez esetben is. A tenyerese jóval gyengébb, mint Sabalenkáé és nincs is akkora topspin benne, mint ellenfelének, tehát ez alapvetően hátrány lesz. A fonákja gyors Gauffnak, de ez meg pont nem salakon akkora fegyver szerintem. A szervája egyértelműen jobb szintén a fehérorosznak, aki 4,7 ászt átlagol a tornán, míg Gauff meccsenként 1-et üt. Lehet ez egy szoros meccs, mert általában azt vívnak és akár szettet is nyerhet Coco, de végül szerintem fölül tud kerekedni Sabalenka, aki nagyon felszabadultan halad a céljai felé manapság. Egy szó, mint száz én nem találom most az okot, hogy miért ne kerülne egy lépésre a karrier grand slamtől "Miss Tiger". Ahogy Miroslav rovatánál többen is már tippeltétek a nyer szettet opció, amúgy elég jónak tűnik az óvatosabb szelvényekre.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Jah, és kövezzetek meg, de szerintem nem rossz csajszi ez a Sabalenka. Genie azért más kvház :)
Szóval Tommo, no para jöjjenek továbbra is ezek a babák :)
Bouchard, Ivanovic stb na ők voltak szépek, főleg a kanadai 😍
Na mindegy, jobb hogy gauff nyert, nem tettem egyiket se, de sose birtam sabalenkát. Ha erőből nem jon be neki, akkor bukta, mert technikailag nem egy top
Nem úgy mint ez transzi gusztustalan nyögős sabalenka 🤮
Nem tudom o kinek jon be de kicsit se vonzó 🤮
Sabalenka nekem is túl maszkulin amúgy, mint nő.
28 éves, napbarnított, csinos teniszező hölgy, copfban hordva a haját. :D
AI generálta és az opciók közül ő nézett ki a legjobban. :D
tippszelvény
Ausztria - Románia
Igen
A. Sabalenka - C. Gauff
A. Sabalenka
J. Sinner - C. Alcaraz Garfia
5
tippszelvény
A. Sabalenka - C. Gauff
Hazai és több