2025.06. 13.

Teniszbabák - 06.13.

Teniszbabák - 06.13.

Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!

Dart/Lumsden - Diatchenko/Silva

Ismét egy páros mérkőzést hoztam, ugyanis itt szerintem szerencsés sorsolás, illetve nem annyira erős mezőny is segítette a Diatchenko féle duót. Ők leginkább ITF szinteken vitézkednek és azt is sokszor az alacsonyabban rangsorolt versenyeken teszik.

A hazai páros ezzel szemben azért WTA-n szokott játszani, vagy ITF magas szinten. Nem mondom, hogy egy világverő duóról van szó, ezért tétekkel is csak óvatosan, de azért a hazai pálya, a rutin és a játékstílus is nyerő lehet itt. Nyilván a britek mindig többet játszanak füvön, ez náluk jellemző, így erre a két hölgyre is. Mint ahogy a nagy szervák, erős ütések is. Legjobb eredményeik nem is salakon születnek, hanem kemény borításon, azon belül is teremben, ahol ez érvényesülni tud. Na meg persze füvön. 

Úgy gondolom, hogy első számú kiemeltként jó esélyük van most hazai közönség előtt döntőbe jutni, amit illene is kihasználni!

HA TETSZENEK CIKKEINK ÉS OLVASÓJA VAGY A TIPPLAPNAK, KÉRJÜK SEGÍTSD MUNKÁNKAT AZZAL, HOGY IDE KATTINTVA REGISZTRÁLSZ A TIPPMIXPRÓRA ÉS ÍGY KÜLDÖD JÁTÉKBA TIPPJEIDET. SOK SIKERT KÍVÁNUNK! 

tipp
Dart H / Lumsden M - Diatchenko V / Silva E
A mérkőzés győztese | Dart H / Lumsden M | 1.42 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Dart H / Lumsden M - Diatchenko V / Silva E

2025. 06. 13. 15:30 | Ilkley, női páros Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Pessotto 2025-06-13 19:45:26
Tegnap kérdeztem hogy Zheng milyen füvön. Témába jött hogy nem nagyon tudjuk. Szerintem megállja a helyét füvön is! Bár ez csak 2 meccs a héten.
Palacio1988 2025-06-13 19:58:53
Nem az erőssége... tegnal kessler a donto szettben ment 4:1-re, siman kikaphatott volna ott a csikszemu...
ez a roman-angol radu meg 3:0 dupla break es szettet se tud nyerni, elkepeszto.
Rendkivul bosszanto az ilyen! Ferfi tenisz is szar de a no még jobban!!!
Palacio1988 2025-06-13 19:20:51
Raducanu is elmehet a jóó...
3:0-rol szettet se dupla break elonyrol... hihetetlen ma mik vannak, utálom az egész teniszt szart foleg ezeket a rib... okat!!!!!
ToMMo 2025-06-13 16:48:28
Minden nem jöhet be azt tudom, de ez kifejezetten fos volt... sajnálom
Palacio1988 2025-06-13 17:08:35
Nem a te hibád!
Ekkora 2 szart ritkán láttam, mint ez a brit páros, gusztustalanok. Sajnos 35-ért feladtam, ezért bosszant. Az elejétől fogva bénák voltak! Pedig nagy ritkán teszek párost, mert sokszor buktam rajtuk
Palacio1988 2025-06-13 16:35:30
2 nyomorek!!!!!!! 🤮🤮🤮🤮🤮🤮
Palacio1988 2025-06-13 16:20:47
Na kellett nekem párost tenni, utálok pedig. Ez a 2 szar is itf szint de a legalja... 😠🤮
Palacio1988 2025-06-13 10:36:51
Szia,
Ezt én is néztem, köszi. Meg tettem még Stollárék szettjét
ToMMo 2025-06-13 10:42:41
Az is jó lehet.
Meg amúgy Andreescu win lett volna a másik, amin gondolkoztam, de végül most Ruse-tól tartok egy kicsit. Viszont az Andreescu szett szerintem elég jó opció.

további tippjeink a Tenisz világából

2025.11. 29. Teniszbabák - 11.29.
Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!
Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!
A „Tennis Brainstorming” rovatban nap mint nap elmerülünk a sportág legizgalmasabb meccseiben, hozzunk ötleteket, tippeket és információkat, legyen szó technikáról, taktikáról, mentális felkészülésről vagy épp a legfrissebb tornák tanulságairól. Itt nincs rossz ötlet, csak kíváncsiság és szenvedély a tenisz iránt. üssük össze együtt a mai fogadási szelvényt!