2025.06. 18.

Teniszbabák - 06.18.

Teniszbabák - 06.18.

Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!

A tegnapi nap után megfogadtam, hogy erőltetni nem fogok tippet még egyszer legyen bármennyi is a maradék egy meccses odds. Persze ha lesz két igazán szimpatikus meccs azt simán beteszem, de annyira murphy törvénye volt, hogy reggel 6 meccsre szűkített körből (Boulter, Anisimova, Kartal, Volynets, Shnaider, Keys) belenyúlok valamelyikbe a kettőből, aki nem nyer. Szóval az ilyen napokon, mint pl. a mai lesz ez az egy tipp, ami nekem tetszik. Aki akarja viszi és rak mellé mást, akinek nem tetszetős, az meg úgyis továbblapoz.

Olmos/Panova - Muhammad/Schuurs

Részemről itt egyszerű a képlet. Múlt héten verettem Panováékat a Danilina/Shnaider duóval már a 16 közt, akik végül döntőztek Muhammad/Schuurs ellen. Mivel utóbbi be is húzta a tornát így forma tekintetében rendben vagyunk.

Nem igazán voltak sosem eredményesek füvön Olmos és Panova, meg úgy alapvetően sem túl erős ez az évük. Ezzel szemben Muhammad erős ütései nagyon jók lehetnek itt, még Schuurs mozgása nagyon jó szokott lenni ezen a borításon. Azt is egy plusz érvként könyvelem el, hogy Schuursnak bár tavaly nem annyira jött össze ez a szezon, de itt Berlinben akkor is elődöntőig tudott jutni akkori párjával. 

FOGADJ MOST A TIPPMIXPRÓN ÉS MEGDUPLÁZHATOD ELSŐ BEFIZETÉSED! 100% ÜDVÖZLŐBÓNUSZ 30.000 FORINTIG! NE HAGYD KI!

tipp
Olmos G / Panova A - Muhammad A / Schuurs D
A mérkőzés győztese | Muhammad A / Schuurs D | 1.39 | (7/10)

kapcsolódó meccs

Olmos G / Panova A - Muhammad A / Schuurs D

2025. 06. 18. 14:50 | Berlin, női páros Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Palacio1988 2025-06-18 16:03:19
A ket ribanc szervalt a szettert meg szarra nyerhettek volna erre nem elbasszak??? 🤮🤮🤮🤮🤮😠😠
ToMMo 2025-06-18 16:59:12
És aztán szarrá is nyerték a meccset. 😅
Nem értem miért nem várjátok ki sokszor a végét.
Palacio1988 2025-06-18 17:02:40
Igen, de akkor is bosszanto.
Viszont draper win es michelsen szett van mellette, majd elmegy.
Zsozsko 2025-06-18 16:10:42
Ez a női tenisz.
zuzu78 2025-06-18 14:16:39
Paolini baba bekezdett rendesen :)
ToMMo 2025-06-18 14:46:14
Durvát kap
Palacio1988 2025-06-18 10:53:55
Hi Tommo,
Tetszik ez a páros tipped.

Szted Yastremska nyer Ruzic ellen vagy inkabb kihagyos?
Szingle tipp noknel neked van tetszetos?
Koszi!
ToMMo 2025-06-18 11:52:23
Szerintem nyer Yastremska igen. Csak ugye ő azért néha tud nagy bohóc lenni. :D
Ugye teremben viszonylag simán verte már idén Ruzicot, ahol a horvát pedig szeret játszani. Mindkettő gyors borítás. Yastremskára voksolnék, ha nem bolondozik.

Pegula olyan még nekem, hogy neki a füves borítás kéne legjobban feküdjön a játékstílusa alapján. Nem mellesleg címvédő ezen a tornán, ahhoz képest ez jó odds, de persze azért, mert Samsonova is elég jól játszik manapság.
Palacio1988 2025-06-18 14:36:57
Végül nem tettem, kicsit korai volt, de mindegy. Ilyenkor bezzeg fordit, akire tettem volna...
Zsozsko 2025-06-18 10:04:54
Szia ToMMo.
Paolinihez mit szólsz? Azért tavaly Wimbledonban döntőzött, Jabour meg finoman figalmazva sincs formában.
ToMMo 2025-06-18 10:45:17
Csak ugye Jabeurnek is van már egy wimbledoni döntője és kifejezetten jó ő is füvön.
Viszont a forma nagyon nincs ott, ha a kvalifikációs Wang elleni vereségből indulok ki, akkor én is Paolini felé hajlok!
Zsozsko 2025-06-18 10:48:29
:)

további tippjeink a Tenisz világából

2025.11. 29. Teniszbabák - 11.29.
Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!
Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!
A „Tennis Brainstorming” rovatban nap mint nap elmerülünk a sportág legizgalmasabb meccseiben, hozzunk ötleteket, tippeket és információkat, legyen szó technikáról, taktikáról, mentális felkészülésről vagy épp a legfrissebb tornák tanulságairól. Itt nincs rossz ötlet, csak kíváncsiság és szenvedély a tenisz iránt. üssük össze együtt a mai fogadási szelvényt!