Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!
Magda Linette - Elsa Jacquemot
Az első nap elhullottjai alapján én most más taktikával vágok neki a dolgoknak. Nem feltétlen a győztes kiléte érdekel, noha azért az esélyesek mellé állok, de csak egy szett erejéig. Nem oly régen itt a füves szezonbna már Tausonnal beszívtam Linette ellen. Tud ő játszani ezen a borításon. De azért Jacquemot összességében egy top100-on kívüli középszerű teniszező. Az sem annyira ijeszt meg, hogy a selejtezőben hozott 3 db 2-0-t, de ezt olyanok ellen, mint az én tudomásom szerint már visszavonult Cornet, vagy a szebb napokat is megélt Rodionova, vagy a full salakos Bulgaru. Azért előtte verte őt egy rettenetes formában tegnap meg is sérülő Jabeur, vagy egy Golubic. Tehát bőven verhető ám ez a francia lány. Én pedig csak annyit kérek a drága Linettetől, hogy legalább tegye szorossá és hozzon el legalább egy szettet. Erre szerintem igen jó esély van.
Barbora Krejcikova - Alexandra Eala
Összesen 6 mérkőzést tudott idén lejátszani Krejcikova, a címvédő. Noha ő már nyert két GS-t is úgy, mint a tavalyit itt, hogy kb. a semmiből jött a győzelme, azért volt most rengeteg problémája sérülésekkel. Májusban kezdett alapból neki ennek a szezonnak. Jelenleg biztos, hogy nincs valami jó állapotban még, ezt az előző meccsek is bizonyítják. Ahol nyert, ott is kínkeservesen kb. Eala nagyon jól hangolt egy végletekig kiélezett Eastbourne-i döntővel erre a Wimbledonra. Amúgy is egy nagyon nagy tehetségről beszélünk, aki kb. minden borításon remekül mozog. Ha nem fog ki egy végtelenül gyenge napot, akkor ennek elégnek kellene lenni, hogy egy nem túl jó állapotban levő Krejcikova ellen legalább egy szettet elhozzon. Én erre alapozok ma.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
V. Tomova - S. Kartal
S. Kartal
Joao Fonseca - J. Brooksby
Igen
C. Garin - A. Rinderknech
Igen
tippszelvény
S. Ofner - H. Medjedovic
H. Medjedovic
A. Kovacevic - Fucsovics Márton
Igen
J.A. Munar Clar - A. Bublik
A. Bublik
I. Swiatek - Pol. Kudermetova
Kevesebb, mint 12,5
K. Muchova - Xinyu Wang
Igen
M. Sakkari - A. Blinkova
Igen
6/0