2025.07. 24.

Teniszbabák - 07.24.

Teniszbabák - 07.24.

Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!

Linda Noskova - Katerina Siniakova

Nekem egyből ez a párosítás szúrt szemet, ugyanis rémlett, hogy Noskova itt egész jól szokott szerepelni. Elődöntő, döntő, elődöntő az elmúlt 3 éve itt Csehországban, szóval eléggé fekszik neki ez a környezet. Emellé jön az, hogy az elmúlt időszakban a forma is egészen tetszetős volt, hiszen füvön pl. Bad Homburgban a végső győztestől kapott ki nagy meccsen, míg Wimbledonban ugyanezt tette a döntős Anisimova ellen. Az elmúlt hónapban tehát amúgy is jól ütöget, az első két meccs alapján a kemény borításra váltás sem jelentett problémát. Én szeretem az ilyen előjeleket.

Még akkor is, ha nem fogok hazudni, Siniakova azért szivatott már meg párszor életem során. A füves szezon neki is feküdt, mint ahogy minden évben eléggé szereti azt, de olyan kiemelkedőt azért nem alkotott. Ezen a tornán neki a negyeddöntő volt a legjobb eredménye, ahol most tartunk. Szerintem ezúttal is ez lehet a végállomás. Remélem nem ma fog ki nagy napot és akkor összességében Noskova erőteljes ütései szépen lassan felőrlik.

HA TETSZENEK CIKKEINK ÉS OLVASÓJA VAGY A TIPPLAPNAK, KÉRJÜK SEGÍTSD MUNKÁNKAT AZZAL, HOGY IDE KATTINTVA REGISZTRÁLSZ A TIPPMIXPRÓRA ÉS ÍGY KÜLDÖD JÁTÉKBA TIPPJEIDET. SOK SIKERT KÍVÁNUNK! 

tipp
L. Noskova - K. Siniakova
A mérkőzés győztese | L. Noskova | 1.46 | (8/10)

kapcsolódó meccs

L. Noskova - K. Siniakova

2025. 07. 24. 15:00 | Prága, női egyes Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
MagnasMiska 2025-07-24 10:27:44
Szia ToMMo!

Segíts légyszi. Páros kérdés.
Cseh WTA: Cavalle-Reimers/Kozyreva - Hicsenok Ninomya.

Ha jól látom a Cavalle duó eddig 1 meccset játszott,a mi elég szoros volt. Hicsenpk duó, viszonylag simán vette az első akadályt ezen a tornán, 2. kiemeltek, nézegettem az ágrajzot ezen kívül 2 meccs és meg is nyerhetik.

Szóval, szerinted?
MagnasMiska 2025-07-24 13:10:47
Most már mind1 :))
ToMMo 2025-07-24 15:21:32
Bocsi, most kerültem azóta gép elé. De látom könnyedén bejött! Jó gondolat volt. :D
Palacio1988 2025-07-24 15:36:37
Szia,
Kár, hogy Noskovát nem mertem. :/
Csak mert 2 cseh es nem szeretem az ilyet. Kesobbre neked tetszik még vmi?
Koszi!
Palacio1988 2025-07-24 13:49:24
Szia Miska,
Jó, hogy te is itt vagy, mint régi tag. :)
Látom bejott a tipped, grat hozzá!
Én még nézelödök delutanra vmit mert csak most van idom.
Te raksz még mára vmit?
Udv
ToMMo 2025-07-24 09:02:43
Ezen kívül még Pegula és Bouzkova vonz ma. :)

további tippjeink a Tenisz világából

2025.11. 29. Teniszbabák - 11.29.
Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!
Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!
A „Tennis Brainstorming” rovatban nap mint nap elmerülünk a sportág legizgalmasabb meccseiben, hozzunk ötleteket, tippeket és információkat, legyen szó technikáról, taktikáról, mentális felkészülésről vagy épp a legfrissebb tornák tanulságairól. Itt nincs rossz ötlet, csak kíváncsiság és szenvedély a tenisz iránt. üssük össze együtt a mai fogadási szelvényt!