2025.10. 14.

Teniszbabák - 10.14.

Teniszbabák - 10.14.

Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!

Waltert - Giovannini

Waltert kiváló formában ütöget mostanában és mind egyéniben, mind párosban karriercsúcson van éppen a top100-on belül. Ellenfele is szépen araszol fel a ranglistán, de ő még csak a 300-ba fér be. Nem ügyetlen, de még lentebbi szinten van kicsit. Waltert elvileg jobb játékosokat is viszonylag könnyen vert meg, szóval bízom benne, hogy ma is menni fog ez neki. Udvardyval amúgy egy hozzájuk hasonló kaliberű páros elleni nagy meccsel már bemelegítettek, szokták a körülményeket tegnap. Velük is majd érdemes lehet menni, mert a végső győzelemre sem esélytelenek itt elnézve a mezőnyt.

Bennett - Brengle

Madison Brengle már régi motoros, aki itt őszre formába ütögette magát. Egy hosszú meneteléses ITF tornagyőzelem után az előzőn a negyeddöntőnél kifulladva Stakusic ellen már nem erőltette meg magát. Most pihenő után Maconba érkezett, ahol utoljára 2022-ben volt, akkor nyert, meg előtte 2021-ben is. Ellenfelének még ITF szinten sem nagyon voltak nagy sikerei eddig és most sem ütöget nagy formában. Ezt szerintem megoldja a rutinos Brengle.

tipp
Waltert - Giovannini és Bennett - Brengle
Waltert és Brengle | 1.51 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
robitenisz 2025-10-14 19:03:54
sziasztok!! nemrég vagyok itt .nagyon jók a tippek!!!!!!!
köszönöm szépen!!
fizetős oldalakon nincs ilyen elemzés !
köszönöm!!!!!
ToMMo 2025-10-14 21:21:12
Köszönjük a dícsérő szavakat. Igyekszünk! Bár pont ezt itt nem tartom szép elemzésnek, de megvallom őszintén, most mit mondjak ilyen tényleg főleg ITF szintű, abból sem mindig a legmagasabb szintről.
Nyilván nem olyan stabilak, mert akkor nem itt lennének, de az elkapott formák,jó mutatók... Erre szoktam hagyatkozni. Azért ismerek néha olyan neveket, akiket 97% mondjuk nem, mert őket is többnyire átnézem és feltűnik a név, mikor már sokszor előfordul, és nem csak az első körben. :)
Egy idő után sok név megragad ilyen téren... :D
A fizetős téma az jó ilyen kibeszélőnek...magam részéről csak negatív tapasztalatom van, bár összesen 1x fizettem talán elő egy csomagra, ott tényleg jól adták el a dolgot és értettek is tán helyenként a megírt sporthoz egész jól. Mégis valahogy mindig egy a vége ezeknek...És nem a meggazdagodás. :D
Erről amúgy jót lehet beszélgetni akár.
robitenisz 2025-10-15 15:11:38
ha a fizetős lenne ennyire lelkiismeretes......többször próbálkoztam már fizetős oldalon utoljára OH sport ..... de mindenütt előbb utóbb egy a vége!!.... na de sebaj itt vagyok!! a btc xrp istene segítsen bennünket nyerő tippekhez!!
MagnasMiska 2025-10-14 15:30:33
Sziasztok!
Tommo és a többiek ! :)
Holnapra Osaka és Bencic győzelme szerintetek mennyire esélyes?
ToMMo 2025-10-14 20:49:08
Bocsi Miska csak a válogatott meccsre értem haza. Igen, szerintem mindkettő megoldja!
rettenet 2025-10-14 12:52:24
Hogy ez az Mboko hogy tudott Masterst nyerni az szamomra hihetetlen kategoria
ToMMo 2025-10-14 20:50:07
Nem ritka itt női teniszben a visszaesés, sőt...szinte várható az ilyen első hirtelen és váratlan győzelmeknél. Azért figyelni kell rá mindig. Most valszeg gödör, de majd idővel ha kijön, tud teniszezni. Legalábbis nagyot ütni...
LTamas 2025-10-14 11:11:22
Reggel tettem két szelvényt. Az egyik egy "komolyabb" (mondhatni esélyesebb), a másik pedig komolytalanabb (de szerintem az is jöhet).

Az első szelvényre ezek mentek. Ez mellé ment reggel még egy Gálfi és Bouzkova győzelem. Azok már megvannak, remélem a másik kettővel sem lesz gond. (együtt 2,76x)

Második szelvény (6,13x):
Gálfi nyer
Bouzkova nyer
Perricard nyer
Majchrzak nyer
Goffin nyer
Bergs szett

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.10.14. 18:00
Z. Bergs - R. Collignon
Z. Bergs nyer legalább egy játszmát
Igen
1.30 0 - 2
2025.10.14. 14:30
K. Majchrzak - F. Misolic
A mérkőzés győztese
K. Majchrzak
1.35 2 - 0
Eredő odds 1.76
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1760
Trafikmutyi 2025-10-14 20:17:27
Rohadjon meg a Bergs is))!
ToMMo 2025-10-14 11:17:27
Jó gondolatok! Hajrá!
LTamas 2025-10-14 11:28:38
Elvileg jó kellene hogy legyen... de hát a tenisz kis ördög nem alszik....

további tippjeink a Tenisz világából

2025.11. 29. Teniszbabák - 11.29.
Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!
Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!
A „Tennis Brainstorming” rovatban nap mint nap elmerülünk a sportág legizgalmasabb meccseiben, hozzunk ötleteket, tippeket és információkat, legyen szó technikáról, taktikáról, mentális felkészülésről vagy épp a legfrissebb tornák tanulságairól. Itt nincs rossz ötlet, csak kíváncsiság és szenvedély a tenisz iránt. üssük össze együtt a mai fogadási szelvényt!