Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!
Tegnap sajnos beleszaladtam a késbe Rus által, de utána ha nehezen is, de az első gondolatos Joint + Lys javító már sikeresebb volt. Mindig az első gondolat a helyes...nem tudom mikor tanulom meg.
A mai nap többszörösen rendhagyó, hiszen az alapvetően "Teniszbabák" rovatba most betuszkolok a szelvényemre egy férfi teniszezőt is, mert ez a szelvény így egyben nagyon tetszik. Másrészről nem tudom hogy sikerült egy szelvényre csempésznem ennyi "hülye nevet"... :D
Irritálóan hosszúak, vagy kimondhatatlanok, stb. A keresztneveket már rövidítve se voltam hajlandó begépelni, de remélem értékelitek így is a gépelésbe tett erőfeszítéseket. :)
Végezetül pedig vannak még egyéb gondolatok, ezeket kommentbe hozom majd. Női-férfi oldalon egyaránt. Sok sikert mára is mindenkinek!
Kempen/Siskova - Bakhmutkina/Ciric Bagaric
A Kempen/Siskova duót nem először hozom. Nagyon jól összeálltak és eredményesek a maguk szintjén. Az ellenfélből Ciric Bagaric inkább egyénire helyezné még a hangsúlyt, de ott sincs valami nagy éve. Nem ügyetlen az ellenfél és párosban aztán bármikor lehet meglepetés, de én továbbra is bízom Siskováékban. Valószínűleg az sem hátrány, hogy Kempennek hazai pálya.
Kobori/Shimizu - Martinez Vaquero/Rey Garcia
Itt is hasonló a képlet, a japánok nagyon összeszokott és jó páros. Ritkán kapnak ki, főleg kemény borításon ezen a szinten. Az ellenfél sem ügyetlen, épp ezért azok kedvéért meg is jegyzem, akik nagyon óckodnak a párosoktól, hogy itt érzek nagyobb veszélyt a kettő közül, de alapvetően simán le kéne hozniuk. Tegnap jobban tartottam Iatcenkoéktól.
Majchzrak - Glinka
Nagy kedvvel, hazai pályán teniszezik Majchzrak, aki esélyese is a tornának. Első körben egy igen jól játszó Ivashka-t tudott verni, így inkább erényként írható fel az a meccs, mint vészjóslónak. A második meccset már simázta is. Tesójával párosban is elindultak, de ott hamar vége lett a kalandnak számukra, viszont a motivációt mutatja, hogy a testvér pályaidejét is kihasználja az edzésekre. A közvélemény egy Majchzrak - Prizmic döntőt predesztinál, amire egyébként jó esély is mutatkozik. Ehhez ma nyerni kell a lengyelnek.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
H. Dellien - R. Opelka
R. Opelka
J. Brooksby - Ale. Muller
Igen
D. Altmaier - R. Bautista-Agut
Igen
tippszelvény
Bondár Anna - A. Tomljanovic
2
H. Dellien - R. Opelka
2
Sun - Ruzic meccsen jól vannak belőve az oddsok jelen körülmények között. Ruzic is ügyes és jó a forma, Sun meg a tavalyi bomba év után idén csak szenved. Ellenben pont az utolsó két meccse bíztató volt. Lehet ebből egy nagy meccs és amúgy nem lepődnék meg a Sun győzelmen sem.
Pirosnak alap lenne, csak ugye tudjuk, hogy olykor fejbajos. Reméljük nem ma.
Opelka le kéne üsse a salakost. Jól is tolja manapság, na meg hazai pálya.
Prizmic baromi tehetséges, jól is tolja, de azért nem feltétlen könnyű ellenfél jön.
Osorio sincs jó formában, de az ellenfél sem. Nekem azért bíztató volt az a Monetrali ütögetés.
Seidel szett nálam a legnagyobb tipp. Polina Kudermetova nagyon nincs formában jelenleg, de azért veszélyes persze. Seidelt ugye toltam már korábban is itt. Jó a forma, a szettnek szerintem benne kéne lennie, de a győzelemre is őt favorizálom.
Veronika Kudermetova-t szeretem idén. Egész jókat hoz. Nem könnyű ellenfél, de amúgy jobbnak tartom őt. Kicsit keveslem rá a szorzót.
Sevastova nekem régen is olyan volt, akire ha fogadtam kikap, ha ellene mentem nyert. Bármi benne van, eléggé kiszámíthatlatlan. Nem tudom miért raktam bele ebbe a sorba, talán azért mert az agyam rejtett bugyraiban azért jobb teniszezőnek tartom simán, illetve azért szépet ment Monetrálban.
tippszelvény
Moy. Uchijima - M.C. Osorio Serrano
M.C. Osorio Serrano
S. Lamens - Ver. Kudermetova
Ver. Kudermetova
H. Dellien - R. Opelka
R. Opelka
F. Maestrelli - D. Prizmic
D. Prizmic
C-M. Stebe - Piros Zsombor
Piros Zsombor
A. Sevastova - E. Bektas
A. Sevastova
Pol. Kudermetova - E. Seidel
Igen