A világelsőség megtartásáért küzdő címvédő a torna meglepetésemberével találkozik a második elődöntőben.
Jannik Sinner cincinnati betegségét leküdzve ismét remekel New Yorkban, a esti program elődöntéjében a kanadai Félix Auger-Aliassime. Az olasz teniszező döbbenetes kiegyensúlyozottságot mutat kemény pályán, aminek köszönhetően a torna favoritja, még ha nem is toronymagasan riválisa, Carlos Alcaraz miatt.
Auger-Aliassime menetelése kalaplengetést érdemel. A kanadai 2 szettet bukott eddig a tornán. Zverev 4 játszmás legyőzésére kapta fel először a közönség a fejét, majd Rubljov és De Minaur következett, akik szintén nem tudták őkt megállítani.
Sinner Shapovalov ellen bukott egy játszmát, de összességében simán jutott el az elődöntőbe, ahogyan az várható is volt. A már-már szokásosnak mondható Sinner-Alcaraz fináléhoz közeledünk, szinte minden GS-torna előtt érdemes megrakni ezt a párosítást a döntőre.
A Tennis Abstract szerint Sinnernek 93,4% esélye van a győzelemre, ami 1,07-es szorzónak felel meg, Auger-Aliassime 6,6%-a pedig 15,20-vel egyezik meg.
Érdekes módon az egymás elleni meccseket tekintve a kanadai 2-1-re vezet. Éppen Cincinnatiben találkoztak legutóbb, akkor Sinner csak két játékot engedett Auger-Aliassime-nek, akinek győzelmei 2022-ben születtek.
Amennyiben megvalósul a papírforma, ez lesz zsinórban az ötödik torna, ahol Sinner és Alcaraz találkoznak, amikor mindketten rajthoz állnak. A nagy hármas korában szoktuk meg ezt, amikor különböző kombinációk döntőbe jutása volt szinte biztos (Federer-Nadal, Nadal-Djoković, Djoković-Federer), főleg ha az egyikük éppen sérült volt vagy rosszabb formában volt.
Ezen a mérkőzésen sem várunk meglepetést, szerintünk az olasz győzni fog, maximum 1 szettet fog veszíteni.


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
N. Djokovic - C. Alcaraz Garfia
C. Alcaraz Garfia 3:0
J. Sinner - F. Auger-Aliassime
J. Sinner -5,5
tippszelvény
J. Sinner - F. Auger-Aliassime
Igen