2025.08. 05.

ATP Toronto: A. De Minaur – B. Shelton

ATP Toronto: A. De Minaur – B. Shelton

Ez már a negyeddöntő Torontóban, ahol két teljesen ellentétes stílusú teniszező csap össze.

  • De Minaur, ahogy már mondtam korábban egy rendkívül gyors, kiváló lábmunkával rendelkező, védekezésben remek játékos, akinek megvan a megfelelő magassága is ahhoz, hogy legyen egy jó kis alapszervája. Tud támadni is, agresszív és mentálisan is erős. Őt általában az nagyon erős bombázók verik meg általában. Shelton ilyen, de ő elsősorban adogatásban nagyon erős.
  • Alex de Minaur kiváló formában érkezik a mérkőzésre, hiszen zsinórban nyolc győzelmet aratott. A múlt héten Washingtonban megnyerte az ATP 500-as tornát, ahol a döntőben Davidovich Fokinát győzte le, ráadásul három meccslabdát is hárított a döntő szettben. Ezen a héten Torontóban is jól kezdett, simán nyert Comesana ellen, majd O’Connell visszalépésével játék nélkül jutott tovább. A legnagyobb kihívást eddig Tiafoe jelentette számára a nyolcaddöntőben, ahol több mint két órás küzdelemben, három szoros szettben győzött, és a döntő játszmában két breaklabdát is hárítani tudott, így nyomás alatt is megbízhatóan teljesített. Ben Shelton az utóbbi öt meccséből hármat nyert meg. Washingtonban az elődöntőig jutott, de ott sima vereséget szenvedett Davidovich Fokinától. Torontóban Mannarino ellen magabiztos győzelemmel kezdett, breaklabdát sem engedett át. A harmadik körben Nakashimát verte három szoros szettben, miután az első játszmát rövidítésben elvesztette. A legnagyobb nehézséget Cobolli elleni nyolcaddöntő hozta, ahol a döntő szettben 3-5-ös hátrányból fordított, és nyomás alatt is higgadt tudott maradni.
  • De Minaur itűnő formában van, és olyan játékkal rendelkezik, amely Sheltonnak kevéssé fekszik. Várhatóan a fonákoldalon dominálni fogja a játékot, és magabiztos győzelmet arathat, viszont azok a Shelton adogatások ülni fognak, így a game szám minimum 20-ra felkúszik majd.

Korábban írtam egy részletes cikket arról, hogyan írom ezeket az elemzéseket és ennek a cikknek a végén ott van felsorolva az összes forrásoldal, amiket használok a sokéves tapasztalati tudás mellett! Érdemes elolvasni, hogyan készül a teniszelemzés! KATT IDE 

Regisztrálj most és 5.000 Ft üdvözlőbónuszt kapsz első fogadásodhoz a TippmixPro-n! Ne hagyd ki a ziccert – szerezd meg bónuszodat!

tipp
A. De Minaur – B. Shelton
De Minaur nyer és több, mint 20,5 game a meccsen | 2.26 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
gotti912 2025-08-06 18:54:47
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.08.06. 19:45
A. Mannarino - D. Svrcina
A mérkőzés győztese
D. Svrcina
2.43 2 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2430
deseo 2025-08-05 16:52:11
...

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.08.05. 20:45
Rangers - Plzen
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.72 3 - 0
2025.08.05. 20:45
Nottingham - Fiorentina
Hendikep 1:0
Nottingham
1.32 0 - 0
2025.08.06. 02:40
A. De Minaur - B. Shelton
B. Shelton - Játékszám 12,5
Több, mint 12,5
1.92 0 - 2
2025.08.05. 17:40
L. Siegemund - D. Aiava
A mérkőzés győztese
L. Siegemund
1.32 2 - 0
Eredő odds 5.75
Tét 100
Kihagyott nyeremény 575
gotti912 2025-08-05 14:08:44
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.08.05. 15:25
K. Jacquet - F. Cina
Játékszám 21,5
Több, mint 21,5
1.68 0 - 2
2025.08.05. 15:30
Joh. Monday - G. Zeppieri
Játékszám 21,5
Több, mint 21,5
1.58 0 - 2
2025.08.05. 19:55
L.G.M. Harris - E. Spizzirri
A mérkőzés győztese
E. Spizzirri
1.69 2 - 1
Eredő odds 4.49
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 4490
Nora88 2025-08-05 12:40:31
5.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.08.06. 01:00
A. Rublev - T.H. Fritz
A mérkőzés győztese
T.H. Fritz
1.41 0 - 2
2025.08.05. 18:40
P. Carreno-Busta - L. Riedi
A mérkőzés győztese
P. Carreno-Busta
1.36 0 - 2
Eredő odds 1.92
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1920
ToMMo 2025-08-05 09:46:02
Meglátjuk milyen oddsok lesznek a Cinncinnati kvalikon...addig is egy ilyen ITF+Challenger témán próbálok egy ilyet:
Choinski, Kym, Podrez @2.26
ToMMo 2025-08-05 12:30:30
Annyit is ért ez...
Agassi 2025-08-05 14:36:28
ToMMo ? Shibahara, Ruzic , Bucsa, Jovic , Cocciaretto , mit szólsz hozzájuk ?
Agassi 2025-08-05 14:18:33
Vannak odsok már

további tippjeink a Tenisz világából

A „Tennis Brainstorming” rovatban nap mint nap elmerülünk a sportág legizgalmasabb meccseiben, hozzunk ötleteket, tippeket és információkat, legyen szó technikáról, taktikáról, mntális felkészülésről vagy épp a legfrissebb tornák tanulságairól. Itt nincs rossz ötlet, csak kíváncsiság és szenvedély a tenisz iránt. üssük össze együtt a mai fogadási szelvényt!

A „Tennis Brainstorming” rovatban nap mint nap elmerülünk a sportág legizgalmasabb meccseiben, hozzunk ötleteket, tippeket és információkat, legyen szó technikáról, taktikáról, mentális felkészülésről vagy épp a legfrissebb tornák tanulságairól. Itt nincs rossz ötlet, csak kíváncsiság és szenvedély a tenisz iránt. üssük össze együtt a mai fogadási szelvényt!