Genfben, egy salakos ATP tornán csap össze Fucsovics Márton, és a belga Zizou Bergs. Marci itt nyert ATP tornát korábban, Bergs pedig újoncként érkezik az eseményre. A cél formába kell lendülni a Roland Garros előtt és értékes ATP-pontokat szerezni.

- Fucsovics Márton felemás formát mutatott az elmúlt hetekben, öt legutóbbi meccséből csak kettőt nyert meg, és a római selejtező utolsó körében Shevchenkótól vereséget szenvedett, így nem jutott be a főtáblára. Ugyanakkor Genfhez kellemes emlékek kötik, 2018-ban megnyerte a tornát, és az itteni gyors salakos körülmények kifejezetten fekszenek a játékstílusának. Ez a genfi pálya kifejezetten gyors salak, olyan borítás, amely már inkább átmenet a salak és a gyorsabb pályák között, ami kedvez az agresszívabb, támadóbb teniszt játszó versenyzőknek. Fucsovics pedig ebben erős! Zizou Bergs is gyenge formában van. Szintén három vereséggel zárt az utóbbi öt meccsén, ráadásul három hete nem játszott tétmeccset, legutóbb Madridban kapott ki simán Diallo ellen. Genfben most debütál, ami szintén bizonytalanságot hozhat játékába. Bár a bukmékerek szerint Bergs az esélyesebb, a pályaviszonyok és a tapasztalat alapján éppen Fucsovics győzelme lehet értékesebb tipp. A magyar játékos merítve a tornán elért korábbi szép emlékeiből és képes lehet meglepetést szerezni! Ezért Fucsovics győzelme értékes fogadásnak tűnik ebben a párharcban.

TUDTAD, HOGY A TIPPLAPPAL ISMÉT 5000 FORINTOS FELTÖLTÉST KAPHATSZ? KATTINTS ÉS MEGTUDOD!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Fucsovics Márton - Z. Bergs
Igen
A. Zverev - A. Kovacevic
Kevesebb, mint 12,5
tippszelvény
Brighton - Liverpool
Igen és több, mint 2,5
Fucsovics Márton - Z. Bergs
Fucsovics Márton
E. Raducanu - D. Kasatkina
Igen
D.R. Collins - S. Kenin
D.R. Collins
B. Gojo - J. Lehecka
J. Lehecka
Veszélyes az olasz!
tippszelvény
D. Sweeny - F. Andaloro
F. Andaloro
Hajrá