2019.07. 17.

Atlanta-Houston: Otthon ismét kegyetlen lesz a bajnok?

Atlanta-Houston: Otthon ismét kegyetlen lesz a bajnok?

Az MLS-ben hétközben is rendeznek mérkőzéseket. A címvédő Atlanta, amely idén is biztos play-offot érő helyen áll a Houstont fogadja. Lássuk az esélyeket!

LABDARÚGÁS, MLS | 2019.07.18. 01:00
ATLANTA UTD. - HOUSTON

  • A tavalyi bajnok Atlantának úgy tűnik, hogy idén sem jelent majd gondot a rájátszásba kerülés. A Keleti főcsoportban a negyedik helyen állnak és a 2., valamint a 6. helyhez is közel vannak, de a 8. Orlandót öt ponttal előzik meg. Azt gondolom, hogy az Atlantában egyébként is van még tartalék. A csapat gólzsákja, Joseph Martinez ebben az idényben is szórja a gólokat: Ibrahimoviccsal holtversenyben a második helyen áll a góllövőlistán a mexikói Vela mögött. 
  • Hazai környezetben különösen jól teljesít az Atlanta, hiszen 10 meccséből hatot megnyert három iksz és egy vereség mellett. Az elmúlt fordulókban viszont rendre idegenben szerepelt és ott nem sok babér termett számára. A Chicagótól, a Torontótól és a Seattle-től is kikapott. A US Open Cupban azonban könnyedén elintézte a Saint Louis-t saját pályáján.
  • A Houston idegenben a legutóbbi hét meccsét elbukta és még az első fellépésén, március elején tudott nyerni. Gólt is igen ritkán szerez az otthonától távol a gárda. Ez az oka annak, hogy nem állnak play-offot érő helyen. 
  • Tavaly a Houston otthon kiütötte az Atlantát, egy évvel korábban pedig a United vert négyet a Houstonnak odahaza, így ebben a párosításban különösen nagy jelentősége van, hogy ki a pályaválasztó.
tipp
ATLANTA UTD. - HOUSTON
ATLANTA UTD. | 1.64 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további témák a rovatból

friss 4 órája MLB Bullpen - Főnixmadár
Nagyon korrekt kis értéket találtam egy matchup alapján szerintem esélyes mérkőzésre, így ma ezt próbálnám meg, hiszen idén azért nagyon jót megy ez a White Sox.
Nagyon korrekt kis értéket találtam egy matchup alapján szerintem esélyes mérkőzésre, így ma ezt próbálnám meg, hiszen idén azért nagyon jót megy ez a White Sox.
A „Tennis Brainstorming” rovatban nap mint nap elmerülünk a sportág legizgalmasabb meccseiben, keressük az ötleteket, tippeket és információkat. Hozunk nektek néhány elemzést az aktuális ajánlatból (ATP, Challenger, Grand Slam), valamint várjuk a Ti javaslataitokat, információitokat is! Itt nincs rossz ötlet, csak kíváncsiság és szenvedély a tenisz iránt. üssük össze együtt a mai fogadási szelvényt!

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A MOL Kupa harmadik fordulójában a másodosztályú Kladno hazai pályán fogadja az élvonalbeli Ostrava csapatát.