2019.03. 24.

Kézimunka: EHF-kupa- Az életéért küzd a Hannover Bitolában

Kézimunka: EHF-kupa- Az életéért küzd a Hannover Bitolában

Bitolában az Eurofarm Rabotnik ellen lép pályára a Hannover. A német együttes a Tatabánya tegnapi Nekcsén elért sikere után az életéért küzd az EHF-kupában.

Eurofarm Rabotnik-Hannover

  • Az észak-macedón együttes a Nexe legyőzésével alaposan keresztülhúzta az előzetes számításokat. Pedig a csapat három vereséggel indította sorozatot, a Tatabánya elleni kiütéses vereség pedig az edzőjük állásába is került, lemondott posztjáról Djordje Csirkovics. A szakember a szezon elején érkezett a csapat élére, összesen 18 hivatalos mérkőzésen ült a kispadon, a hazai bajnokságban 13 győzelem és egy döntetlen a mérlege, míg az EHF-kupában a Bern elleni kettős győzelem után a csoportkörben kétszer is vereséget szenvedett. Az új edző a 46 éves Sztevcse Alusevszki lett, aki játékosként 245-ször szerepelt a macedón válogatottban, legutóbb az RK Peliszter Bitolát irányította.

  • ​A német csapat eddig a várakozás alatt szerepel az európai kupaporondon, az észak-macedónok és Tatabánya Nexe elleni sikerével még a továbbjutásuk is veszélyben forog. Ma mindenképpen nyerniük kell, hogy aztán megküzdhessenek jövő szerdán a Nexével a második helyért.

tipp
Eurofarm Rabotnik-Hannover
Hannover -1.5 | 1.70 | (1/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további témák a rovatból

A „Tennis Brainstorming” rovatban nap mint nap elmerülünk a sportág legizgalmasabb meccseiben, keressük az ötleteket, tippeket és információkat. Hozunk nektek néhány elemzést az aktuális ajánlatból (ATP, Challenger, Grand Slam), valamint várjuk a Ti javaslataitokat, információitokat is! Itt nincs rossz ötlet, csak kíváncsiság és szenvedély a tenisz iránt. üssük össze együtt a mai fogadási szelvényt!

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A MOL Kupa harmadik fordulójában a másodosztályú Kladno hazai pályán fogadja az élvonalbeli Ostrava csapatát.

Két rájátszásért küzdő csapat találkozik ma a Lumen Fielden, a Seattle Sounders fogadja a Real Salt Lake csapatát. Mindkét csapat számára fontos mérkőzésen, hiszen egy újabb vereség tovább nehezítené a helyzetüket.