Falcons-Bills, Commanders-Bears mérkőzéseket rendeznek kedd hajnalban
Üdv NFL rajongók!
Mérleg 11-2
Csak hat liter víz folyt le rólam, de behúzta a Chargers. Egy 42 yardos passz kellett fél perccel a vége előtt a fordításhoz.
Commanders-Bears
meccs győztes H
1,39
- Még nem is figyeltem, hogy dupla MNF lesz, már akkor rámondtam, hogy Commanders győzelmet rakok erre a napra, a Bills meccsen inkább keresek valami érdekesebb gondolatot. Aki azt gondolja érzelem tipp a hazai W, az nyugodtan keressen más opciót erre a találkozóra. Aláírom, furcsán alacsony a Washington szorzója, vannak olyan körülmények, amik ellenük szólnak.
- Jayden Daniels visszatérése jól sült el, 3-2-vel áll a csapat, annak ellenére, hogy Ekelert, McLaurint, Noah Brownt is elvesztették a kezdőből. Előlépett a második sor, Crokey Merrit, (aki utálja, ha nem Billnek hívják) felélesztette a futójátékot, Luke McCaffrey a visszahordások mellett elkapásokkal is jelentkezik, a védelem is hoz extrákat és sokat fejlődött a tavalyi évhez képest a futás ellen. Egy valakit nem emeltem ki, Deebo Samuelt, aki 30 elkapásnál 300 yardnál 3 TD-nél tart a levegőben, viszont erősen kérdőjeles a játéka, majd a kezdőrúgás pillanatában döntenek a sorsáról.
- 2-2-vel áll a Bears, pihenőhéten voltak. 2 L után 2 W jött, a Dallas kicsontozása után megizzadtak a Raiders ellen, de behúzták a győzelmet. Nem fest olyan rosszul a konkrét támadóállomány (qb, wr, rb, te) viszont nem is az igazi. Az idei probléma, hogy a futójáték szinte nem létezik. Caleb Williams vigyáz a labdára és kell is, mert, amikor a defense pályára kerül beüt a karch. Közel 30 pontot kapnak átlagban, a Dallas meccsen kívűl mindig elért legalább 24-et az ellenfél. Ez a találkozó sorsdöntő lehet számukra, hogy a tabella melyik felében végeznek, lesz esély küzdeni a playoffért, vagy megragadnak az erős alsófertályi szinten? A következő 5 meccsből kötelességük legalább hármat húzni, hogy higyjünk bennük, ismétlen önmagam, a mai fogja ennek az ötösnek is meghatározni a végkifejletét. A Commanders ellen nem lehetetlen az underdog W, a Saintset verni kell, utaznak egy elszállóban lévő Ravenshöz, majd egy Burrow nélküli Bengalshoz, végül a 2-4-es Giantshez, ezen szakasz alatt. Újraátnézve ezt a sort, csak megerősíteni tudom, hogy bajban a Bears.
- Abba a mezébe lép pályára a Commanders, amiben a tavalyi legendás Hail Maryvel verték a Bearst. Stevensont ízekre fogja szedni a közönség és szerintem utazni is fognak rá nagy passzokat lőve az elkapók felé, akin éppen védekezik. Ha megkapjuk azt az őrületet, amit tavaly, akkor panaszunk nem lehet a látottakra. A Commanders ellen szól Deebo Samuel sérülése és, hogy rendre lassan kezdik a meccseket. Ezt most nem engedhetik meg, a két évvel ezelőtti Was-Chi örökké ott a rémálmaimban, amikor 3-27-es félidőt produkált a csapatom. Négy éven belül negyedszer csapnak össze a felek az alapszakaszban, ami szokatlan a divíziórotáció miatt. Alap járaton 3 évente találkoznak, de kétszer is a Bears volt a Washington bónuszellenfele.
- Futásban nagyot ver szerintem a Commanders a Chicagora (ez lesz a döntő faktor), Daniels visszatér tavalyi önmagához és átgázol ezen a gyenge védelmen (megint interception mentesen kezdi a szezont, bár csak három meccsen játszott) és minden adott a sikerhez. Az egyetlen félelmem a sok nagy játék Caleb Williams és elkapói közt, ezzel lehet elkalapálni minket, bár mostanában Sainristil kezd legalább extra védekezésekkel is előrukkolni. Érdekes lesz Zaccheaus és Sweat (őt már láttuk ellenünk) megjelenése, hisz mindketten voltak Washington játékosok. Csapatomnak is szezonmeghatározó találkozó ez, ha ellépnek 4-2-re akkor jobban belefér egy-egy vereség a nagyok ellen, (Kc, Det, Phi) 50%-on nem annyira. WLWLW a hazai sorminta, LLWW a vendég, melyik folytatódik W-vel?
Atlanta-Buffalo: A Bills buktától volt hangos a liga múlt hétfőn, kedden kéne javítani. Sokkal értelmezhetőbb offense munkát várok tőlük. Az Atlanta, győzelem után édes a pihenés módba volt múltkor, és, ha már elővettem a Commanders elleni sikert, a Falconsnak is hetente váltakozik az LW mutató, a minta szerint L, azaz vereség jönne. Mooney hiányozni fog, de ott van Bijan Robinson, aki futóként az elkapott yardokban is szárnyal, kétszer járt 100 felett a levegőben. Előkészítő szerepkörben működik, bár nem tudnék mondani helyette fővezért az end zoneban, mert az egyetlen csapat, aki két számjegyű pontnál tart. Az sem szépít a dolgon, hogy négy meccset játszottak, a Bears és a Packers is elérte ennyi idő alatt a 100 szerzett egységet. Durva, hogy a 0 pontos meccsük után 34-et szereztek, miért kellett eddig várni Penix szabadonengedésével? Megkötötték a kezét, miközben karja ki van éhezve a rakétákra...baj van a toronyban a Falcons vezetőségénel. A Buffalo a favorit, de az 1,45-ös odds, azért jelzi, hogy nem lesz sétagalopp. Picit szertefoszlott a varázs a múlt heti gyenge játék miatt. Szerintem ma visszatalálnak régi önmagukhoz, Cook TD nélkül zárt múltkor, most pótolhatja 1,59-ért. Kötelező lekövetnie ezt termékenységet az Atlantanak, ha valamit akarnak. A TD számokhoz nem tetszenek az oddsok, a pontoknál sem találtam meg az igazi ötletet. Ha nagyot akarnék fogni, a Cook-Robinson párosból tennék valakit dupla TD-re. Az én befutó ötletem, Bills minden negyedben szerez pontot, 2,10-ért, de ez csak egy mellékszál mára, marad főtippnek a Commanders W.
Vasárnapi összefoglaló:
- Értékelhetetlen mérkőzést vívott a Jets és a Denver Londonban, az első labdaszerzése megvolt a NYJ-nek, de a győzelem nem jött össze.
- Nacua megsérült, egy félidőnyi szenvedés után csak megverte a Rams a Ravenst.
- A Carolina is eljutott 30-ig a Dallas ellen, az utolsó másodpercben győztek Field Goallal. Dowdle 183 futott, 56 elkapott yarddal zárt, McMillan megszerezte karrierje első TD-jét, sőt rögtön kettőt gyűjtött össze.
- Brissett csodálatos játékot produkált a Cardsban Murray hiányában, de a győzelmet végül a Colts szerezte meg.
- A védelem mindent megtett az offense érdekében, de a Jaguars támadói nem éltek a lehetőséggel, győzött a Seattle.
- Félidőnyi szenvedés után megrázta magát a Chargers, aztán belealudt a meccsbe, az utolsó percben nagyot fordítva győzték le a Miamit.
- Maye ismét győzelemre vezette a Patset, most a Saints volt az áldozat.
- Továbbra is értékelhetetlen a Browns offense, a Steelers is simán verte őket.
- A Titans sem jobb a Clevelandnél, a Raiders is legyalulta Cam Ward alakulatát.
- Nem játszott rosszul Flacco az új csapatában, McPherson 67 yardos field goalja időkérés miatt nem ért, a Green Bay mondhatni végig vezetve győzött.
- Nagy csatát vívott a Frisco és a Tampa, Egbuka és Warner is kidőlt a találkozón, az izgalmas első félidő után visszaesett a két offense teljesítmény, a Bucs lett a befutó.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Washington - Chicago
Több, mint 49,5
Atlanta - Buffalo
Több, mint 2,5
tippszelvény
Atlanta - Buffalo
Buffalo
tippszelvény
Atlanta - Buffalo
Több, mint 21,5
Washington - Chicago
Több, mint 4,5
tippszelvény
Washington - Chicago
Hazai és kevesebb
Atlanta - Buffalo
Vendég és kevesebb
Kansas jól játszott , Mahomes magabiztos volt .
Mikor felkeltem és ránéztem a két meccsre egyből Washington és Bills győzelmet éreztem . Ráadásul 2es oddsra kijön a győzelmük . Szerintem a Washingtonon sok pont lesz , Daniels futott yardokkal is dominálni fog . Sok sikert mindenkinek !
tippszelvény
Atlanta - Buffalo
Buffalo
Washington - Chicago
Hazai és több
tippszelvény
Atlanta - Buffalo
Buffalo
Washington - Chicago
Washington
tippszelvény
Washington - Chicago
Több, mint 215,5
Atlanta - Buffalo
Több, mint 228,5