Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
Sziasztok!
Mára a Levadia Tallin 2 – Flora Tallin 2 meccsét hoztam. Szelvénytipp érkezik!

- Észt tartalékcsapatok nagy meccse következik ma. A két fővárosi klub második számú csapata rendszeresen megmérkőzik egymással az Esiliigában, és a mostani találkozó sem ígérkezik unalmasnak, hiszen mindkét félnek szüksége van a pontokra a középmezőny sűrűjében. A Levadia II legutóbb 2–0-s vereséget szenvedett a Viimsi ellen, ezzel némileg megtorpant a formája. A csapat eddig 4 győzelmet, 4 vereséget és 1 döntetlent szerzett a szezonban, ami a 6. helyre elegendő. A Flora II elleni szereplésük kifejezetten rossz: az utóbbi öt találkozón egyetlen pontot sem szereztek, és rendre alulmaradtak.! És ez nagyon fontos tény a mai tippel kapcsolatban. A Flora II jelenleg egy hellyel előrébb, az 5. pozícióban áll, és kiegyensúlyozottabb szezonja van: 3 győzelem, 4 döntetlen és csupán 2 vereség szerepel a nevük mellett. Meccsenként 2,44 gólt szereznek, amivel az egyik legveszélyesebb támadósorral rendelkeznek a ligában, még ha 1,33-as kapott gólátlaguk miatt nem is számítanak verhetetlennek. A Levadia II ellen egészen lehengerlő a mérlegük, öt egymás elleni győzelem! A mutatott formák és az egymás elleni statisztikák alapján Flora II az, aki reálisan nagyobb győzelmi eséllyel léphet pályára, de meg lehet segíteni hendikeppel is!
Tipp: Flora II +1,5 gól – 1,21
TUDTAD, HOGY A TIPPLAPPAL ISMÉT 5000 FORINTOS FELTÖLTÉST KAPHATSZ? KATTINTS ÉS MEGTUDOD!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Ha 3 zoldul jo,ha 4 akkor nagyon jo✌️
tippszelvény
Manchester Utd. - Ath. Bilbao
Hazai és több
Bodö/Glimt - Tottenham
Hazai és igen
Fiorentina - Betis
Hazai és igen
Bristol City - Sheffield Utd.
Igen
tippszelvény
Bodö/Glimt - Tottenham
Igen
Fiorentina - Betis
Hazai és igen
tippszelvény
Manchester Utd. - Ath. Bilbao
Manchester Utd.
Bodö/Glimt - Tottenham
Hazai és igen
Bristol City - Sheffield Utd.
Igen
tippszelvény
Bodö/Glimt - Tottenham
Igen és több, mint 2,5
Fiorentina - Betis
Igen
Bristol City - Sheffield Utd.
Több, mint 1,5
tippszelvény
Olaszország - Spanyolország
Spanyolország
Ukrajna - Hollandia
Hollandia
Fiorentina - Betis
Több, mint 6,5
Észtország - Észak-Macedónia
Kevesebb, mint 62,5 (Gólszám 62,5)
1,45
Összes esemény törlése
Na így már tényleg az... 9 ponttal vezet a vendég csapat...
Észtország - Észak-Macedónia
Kevesebb, mint 61,5 (Gólszám 61,5)
1,70
Összes esemény törlése
Kevés ennél biztosabb tipp van
Issy Paris - Dijon
Issy Paris (1X2)
2,10
Összes esemény törlése
A tét nélkül játszó Paris leszopa.... a kupa indulásért küzdő Dijont😂😂
tippszelvény
Al-Ahly (EGY) - Al-Masry
Al-Ahly (EGY)
Dinamo Tbiliszi - FC Telavi
Dinamo Tbiliszi
Al-Shorta - Al-Karkh
Al-Shorta
tippszelvény
Manchester Utd. - Ath. Bilbao
Több, mint 2,5
Fiorentina - Betis
Több, mint 2,5
Bodö/Glimt - Tottenham
Több, mint 3,5
Chelsea - Djurgarden
Több, mint 7,5
tippszelvény
A. Vukic - N. Moreno de Alboran
Nem
tippszelvény
FC Köbenhavn - Viborg
FC Köbenhavn
Aluminium Arak - Malavan Anzali
Aluminium Arak
tippszelvény
FC Köbenhavn - Viborg
FC Köbenhavn
Tromsö - KFUM Oslo
Tromsö