2025.05. 18.

Trükkök, taktikák - 2025.05.18

Trükkök, taktikák - 2025.05.18

Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!

Sziasztok!

Mára a Kilmarnock – Hearts skót bajnokit hoztam. Szelvénytipp következik!

  • A skót élvonal utolsó fordulójában a Kilmarnock hazai pályán fogadja a Hearts csapatát, egy olyan mérkőzésen, ahol ugyan egyik félnek sincs már komoly tétje, mégis sokat jelenthet a szezon összképének szempontjából. A Kilmarnock már biztosan a kilencedik helyen zárja a bajnokságot, miután a szezon második felében javuló formát mutatott, három győzelemmel és egy vereséggel biztosította bennmaradását, noha év elején még a kiesés réme is fenyegette. Ezzel szemben a Hearts csalódást keltő idényt tudhat maga mögött, hiszen a legutóbbi három évben rendre az élbolyban végzett, most viszont csak a hetedik helyért harcolhat, igaz, ezt három egymás utáni győzelemmel visszahódította, és ma egy jó eredménnyel meg is őrizheti! A korábbi edzőváltások után az ideiglenes vezetőedző, Liam Fox irányítása alatt a csapat látványosan magára talált. Míg a hazaiak számára inkább csak presztízskérdés lehet a győzelem, a vendégek számára a siker biztosítaná a "relegation round" élén való zárást, ami minimális vigasz lehet egy elrontott szezon után. Motivált Hearts várható, ami támadófocit és gólokat jelenthet!

Több, mint 1,5 gól a meccsen – 1,25

TUDTAD, HOGY A TIPPLAPPAL ISMÉT 5000 FORINTOS FELTÖLTÉST KAPHATSZ? KATTINTS ÉS MEGTUDOD!

tipp
Kilmarnock – Hearts
Több, mint 1,5 gól a meccsen | 1.25 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
debrecen 2025-05-18 22:00:56
🏀🏀⛹🏾‍♀️⛹🏻

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.05.19. 02:00
Union SF - La Union Formosa
A mérkőzés győztese + Pontszám 171,5
Hazai és kevesebb
2.57 87 - 81
2025.05.19. 00:00
Los Angeles - Minnesota
COLLIER, NAPHEESA hány pontot szerez? 22,5
Több, mint 22,5
1.71 75 - 89
Eredő odds 4.40
Tét 100
Nyeremény 440
szityubogar 2025-05-18 20:16:33
..

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.05.18. 20:45
Fiorentina - Bologna
Gólszám 3,5
Kevesebb, mint 3,5
1.26 3 - 2
2025.05.18. 20:45
Internazionale - Lazio
Vendégcsapat szögletszám 3,5
Több, mint 3,5
1.57 2 - 2
Eredő odds 1.98
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1980
Vác_all_in 2025-05-18 16:53:22
....

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.05.18. 17:30
Arsenal - Newcastle
Hendikep 0:2
Newcastle
1.27 1 - 0
2025.05.18. 20:45
Internazionale - Lazio
Kétesély
Internazionale vagy Döntetlen
1.16 2 - 2
2025.05.18. 20:45
Parma - Napoli
1X2
Napoli
1.41 0 - 0
2025.05.18. 19:30
FTC - Fehérvár
1X2
FTC
1.25 3 - 0
2025.05.18. 18:00
Olympiakosz - Vouliagmeni
Gólszám 24,5
Több, mint 24,5
1.85 9 - 6
2025.05.18. 17:00
J. Sinner - C. Alcaraz Garfia
Játékszám 21,5
Több, mint 21,5
1.53 0 - 2
2025.05.18. 17:30
FTC - Szeged
Gólszám 66,5
Több, mint 66,5
1.68 32 - 40
2025.05.18. 17:00
Baskonia Vitoria - Barcelona
Pontszám 176,5
Több, mint 176,5
1.65 110 - 98
2025.05.18. 18:00
AEK Athén - Alkaloid
Gólszám 64,5
Több, mint 64,5
1.82 25 - 29
2025.05.18. 17:00
ABC Braga - Sporting CP
Gólszám 64,5
Több, mint 64,5
1.80 32 - 40
2025.05.18. 18:00
BC Wolves Vilnius - Jonava
Pontszám 179,5
Több, mint 179,5
1.75 91 - 87
Eredő odds 116.79
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 116790
kisskin 2025-05-18 14:55:27
hoki

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.05.18. 16:20
Kazahsztán - USA
1X2 + Gólszám 5,5
Vendég és több
1.36 1 - 6
2025.05.18. 16:20
Szlovénia - Ausztria
Vendégcsapat - Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.34 2 - 2
2025.05.18. 20:20
Magyarország - Svájc
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.21 0 - 10
2025.05.18. 20:20
Szlovákia - Lettország
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.57 1 - 5
Eredő odds 3.46
Tét 500
Kihagyott nyeremény 1730
kisskin 2025-05-18 14:54:09
mai

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.05.18. 20:45
Internazionale - Lazio
1X2
Internazionale
1.65 2 - 2
2025.05.18. 20:45
Juventus - Udinese
1X2 + Gólszám 1,5
Hazai és több
1.66 2 - 0
2025.05.18. 19:30
FTC - Fehérvár
Hendikep 0:1
FTC
1.72 3 - 0
2025.05.18. 18:00
Fenerbahce - Eyüpspor
Hendikep 0:1
Fenerbahce
1.55 2 - 1
2025.05.18. 19:00
Barcelona - Villarreal
Szögletszám 9,5
Több, mint 9,5
1.80 2 - 3
Eredő odds 13.14
Tét 500
Kihagyott nyeremény 6570
tibcsi68 2025-05-18 13:54:56
Nekik kell nyerni.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.05.18. 16:45
DVSC - Paks
1X2
DVSC
1.80 0 - 0
2025.05.18. 19:30
FTC - Fehérvár
1X2
FTC
1.25 3 - 0
2025.05.19. 20:00
Kazincbarcika - Mezőkövesd
1X2
Kazincbarcika
1.62 1 - 1
Eredő odds 3.65
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3650
tibcsi68 2025-05-18 18:46:57
Én a hurkásokkal állandóan bukok
jani75 2025-05-18 13:15:13
Sziasztok ! A mai napra ez lesz a szögletes tippem,sok nyerőt mindenkinek ! 🍀

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.05.18. 20:45
Roma - Milan
Melyik csapat végez el több szögletet?
Roma
1.74 3 - 1
2025.05.18. 19:00
Barcelona - Villarreal
Vendégcsapat szögletszám 3,5
Több, mint 3,5
1.99 2 - 3
Eredő odds 3.46
Tét 500
Kihagyott nyeremény 1730
tomi65 2025-05-18 12:43:13
Gólok + tenisz

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.05.18. 16:45
DVSC - Paks
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.41 0 - 0
2025.05.18. 19:00
Sevilla - Real Madrid
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.46 0 - 2
2025.05.18. 17:00
J. Sinner - C. Alcaraz Garfia
1. játszma - Játékszám 9,5
Több, mint 9,5
1.75 0 - 2
2025.05.18. 19:00
Honvéd - Kisvárda
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.67 3 - 0
Eredő odds 6.02
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 6020
barpad 2025-05-18 09:30:05
De

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.05.18. 09:30
Daegu - FC Seoul
1. félidő - Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
2.56 0 - 1
2025.05.18. 09:30
Pohang - Gwangju
1. félidő - Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
3.20 0 - 1
Eredő odds 8.19
Tét 100
Kihagyott nyeremény 819
debrecen 2025-05-18 06:21:32
🤷🏻‍♂️🤔♨️💯

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.05.18. 17:30
Tatabánya - PLER
Hazai csapat - Gólszám 31,5
Több, mint 31,5
1.74 34 - 28
2025.05.18. 17:00
Fehérvár - Sopron
Pontszám 171,5
Több, mint 171,5
1.63 111 - 109
2025.05.18. 15:50
Zalgiris Kaunas - Rytas Vilnius
Hendikep -5,5
Zalgiris Kaunas -5,5
1.63 97 - 79
2025.05.18. 17:00
Baskonia Vitoria - Barcelona
Hendikep -1,5
Baskonia Vitoria -1,5
1.86 110 - 98
2025.05.18. 17:00
U-Banca Cluj - CS Valcea 1924
Pontszám 172,5
Több, mint 172,5
1.82 93 - 73
Eredő odds 15.65
Tét 300
Kihagyott nyeremény 4695

további témák a rovatból

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
friss 4 órája Teniszbabák - 12.05.
Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!
Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.