Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
Sziasztok!
Mára a Drogheda United - Bohemians ír bajnokit hoztam, szelvénytipp következik!

- Péntek este két hasonló erősségű csapat csap össze az ír élvonalban, amikor a negyedik helyen álló Drogheda United hazai pályán fogadja a harmadik helyen állomásozó Bohemians együttesét. A tabellán egy pont választja el őket, és mindkét fél jó formában várja a találkozót, mégis óvatos, taktikus mérkőzésre van kilátás, ahol a gólok száma könnyen két és fél alatt maradhat. A Drogheda United az utóbbi hetekben visszafogott támadójátékkal rukkolt elő, az utolsó nyolc bajnokijából csak egyet nyert meg, és ezalatt csupán egyszer lőtt két gólnál többet. A legutóbbi, Shelbourne elleni 0-0-s döntetlen már a negyedik kapott gól nélküli meccsük volt idegenben, ami a legjobb mutató a ligában, és jól példázza Doherty csapatának defenzív stabilitását. Másrészt a Bohemians ugyan lendületbe jött az elmúlt fordulókban (hat győzelem az utóbbi hét meccsükön), ám ezek a sikerek is szűk eredményekkel születtek. A Shelbourne ellen 1-0-ra nyertek, és a győzelmeket nem a gólgazdag rohamok, hanem inkább fegyelmezett játék és hatékony védekezés jellemezte. A két csapat közös múltja is inkább óvatos játékot vetít elő. Az idei első meccsükön Drogheda idegenben nyert 1-0-ra, és az elmúlt öt egymás elleni találkozójukon átlagosan kevesebb mint két gól esett. A Bohemians mindemellett idegenben szeret kontrákra építeni, míg a Drogheda az utóbbi időben hajlamos az eredmény tartására hazai pályán. A meccs így könnyen döntetlennel, kevés góllal zárulhat, ahol egyik fél sem vállal majd túl nagy kockázatot, különösen úgy, hogy a dobogós pozíciójuk veszélybe kerülhet egy vereséggel.
Tipp: Kevesebb, mint 3,5 gól a mérkőzésen – 1,23

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Florida - Carolina
Több, mint 2,5
Minnesota - Oklahoma City
Több, mint 27,5
Indiana - New York
New York -1,5
LA Angels - Miami
LA Angels -1,5
Regatas Corrientes - San Martin Corrientes
Regatas Corrientes -3,5
3,15
Aarau - Nyon
1
1
Nagy tét
tippszelvény
Betis - Valencia
Több, mint 2,5
Napoli - Cagliari
Hazai és több
Austria Klagenfurt - Hartberg
Több, mint 2,5
Como - Internazionale
Több, mint 4,5
tippszelvény
Szombathely - Szolnok
Több, mint 11,5
Atomerőmű - ZTE
Atomerőmű -9,5
Fenerbahce - Panathinaikosz
Több, mint 10,5
Olympiakosz - Monaco
Több, mint 6,5
tippszelvény
Olympiakosz - Monaco
Olympiakosz
M. Lukeman - L. Wenig
M. Lukeman
L. Woodhouse - M. Hopp
L. Woodhouse
tippszelvény
Zalgiris Kaunas - FA Siauliai
Igen
tippszelvény
Fenerbahce - Panathinaikosz
Több, mint 157,5
Olympiakosz - Monaco
Hazai és több
New York - Indiana
Több, mint 223,5
Barcelona - Villa de Aranda
Barcelona -13,5
Minnesota - Connecticut
Több, mint 157,5
Atomerőmű - ZTE
Több, mint 164,5
tippszelvény
Como - Internazionale
Több, mint 3,5
Alavés - Osasuna
Alavés
tippszelvény
Szombathely - Szolnok
Szombathely -3,5
tippszelvény
Szombathely - Szolnok
Hazai és több
tippszelvény
Szombathely - Szolnok
Kevesebb, mint 14,5
tippszelvény
Paks - Kecskemét
Paks
Como - Internazionale
Döntetlen vagy Internazionale