Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
Sziasztok!
Mára a Dundee – Montrose skót Ligakupa meccset hoztam. Szelvénytipp érkezik!

- A Dundee és a Montrose csap össze a Skót Ligakupa C csoportjának utolsó fordulójában, ahol már mindkét csapat kiesett, így inkább a becsület és a jövőbeli önbizalom lesz a tét. A Dundee tavaly a Skót Premiershipben hatodik helyen zárt, de a legutóbbi szezonban már csak négy ponttal kerülte el a kiesést, ami Tony Docherty menesztéséhez vezetett. Steven Pressley érkezése azonban reményt keltett: három sikeres felkészülési meccs után váratlan vereségek jöttek, előbb az Airdrieonians, majd a harmadosztályú Alloa Athletic ellen, ami már a kupakiesést is jelentette. A hazaiak célja most egyértelmű, önbizalmat kell gyűjteni a Hibernian elleni bajnoki rajt előtt. A Montrose is három pontot szerzett három mérkőzésen, a Bonnyrigg Rose elleni 4-1-es siker mellett két 2-1-es vereséget szenvedett Alloa és Airdrieonians ellen. Stewart Petrie csapata a 2024-25-ös szezonban visszaesett, a negyedik helyről a nyolcadikra csúszott vissza a League One-ban, mindössze négy ponttal a kiesőzóna fölött, így most egyértelműen a bajnoki szezonra való önbizalomépítés a céljuk. A Dundee hazai pályán, magasabb osztályú csapatként esélyesebb és valószínűleg győzni is fog.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Washington - Seattle
Több, mint 77,5
New York - Los Angeles
Több, mint 18,5
1,45
KR - Breidablik
1
0
Ment egybe is
1,42
Lafnitz - Hartberg
1
3
Na majd itt
tippszelvény
MTK - FTC
MTK vagy Döntetlen
tippszelvény
C. Taberner - L. Darderi
C. Taberner
tippszelvény
C. Taberner - L. Darderi
3
tippszelvény
J. Wade - J. Clayton
Egyik sem nyeri mindhármat
L. Littler - Josh Rock
Egyik sem nyeri mindhármat
1,30
Wiener SK - LASK
0
4
Megeszem a kalapomat ha ez nem jön be
Igyál utána egy sört!
tippszelvény
L. Littler - Josh Rock
Kevesebb, mint 24,5
tippszelvény
ZTE - DVSC
Igen és több, mint 2,5
Bodö/Glimt - Valerenga
Több, mint 2,5
Girona - Marseille
Több, mint 2,5
tippszelvény
FC Köbenhavn - Vejle
Több, mint 1,5
KR - Breidablik
Vendég és igen
PSV - Ath. Bilbao
Több, mint 2,5
tippszelvény
MTK - FTC
Vendég és több
Plzen - Jablonec
Több, mint 1,5
tippszelvény
C. Taberner - L. Darderi
L. Darderi
L.A. Fernandez - E. Rybakina
Nem
A. Kalinskaya - E. Raducanu
E. Raducanu -1,5
C. Moutet - A. De Minaur
Nem
A. Davidovich Fokina - B. Shelton
B. Shelton -1,5
tippszelvény
Plzen - Jablonec
Igen és több, mint 2,5
Brommapojkarna - FF Malmö
Vendég és igen
Haugesund - Ham-Kam
Ham-Kam
Degerfors - Norrköping
Norrköping
tippszelvény
RAAL La Louviere - Standard Liege
Döntetlen vagy Standard Liege
Sandefjord - Sarpsborg
Igen
Degerfors - Norrköping
Norrköping
tippszelvény
FC Köbenhavn - Vejle
Hazai és több
Nys H / Roger-Vasselin E - Gonzalez M / Molteni A
Nys H / Roger-Vasselin E
Olaszország - Lengyelország
Lengyelország +16,5
Jakub Paul - Luk. Klein
Több, mint 10,5
tippszelvény
ZTE - DVSC
Igen
FC Köbenhavn - Vejle
Hazai és több
Brommapojkarna - FF Malmö
Igen és több, mint 2,5
Atl. All Boys - Club Almagro
Döntetlen és kevesebb
tippszelvény
Goldfields Giants - Eastern Suns
Kevesebb, mint 184,5
tippszelvény
Brommapojkarna - FF Malmö
Igen és több, mint 2,5
tippszelvény
ZTE - DVSC
DVSC
tippszelvény
Gimcheon Sangmu - Jeju
Igen és több, mint 2,5
tippszelvény
MTK - FTC
Vendég és több
Bodö/Glimt - Valerenga
Hazai és több
J. Wade - J. Clayton
Egyik sem nyeri mindhármat
L. Littler - Josh Rock
L. Littler
tippszelvény
Young Boys - Servette
Young Boys
tippszelvény
Grasshoppers - Luzern
Több, mint 2,5
tippszelvény
Zulte Waregem - Mechelen
Igen
tippszelvény
New York - Phoenix
Phoenix +8,5
Minnesota - Las Vegas
Kevesebb, mint 164,5