Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
Sziasztok!
Mára a Flamengo – Atletico Mineiro brazil bajnokit hoztam, szelvénytipp következik!

- A bajnoki címre törő Flamengo hazai pályán fogadja a hullámvölgyben lévő Atletico Mineirót a Maracanában. A házigazdák sorozatban harmadik győzelmükre készülnek, miközben a vendégek immár két éve nem tudták legyőzni riválisukat. A Flamengo remek formában várja a találkozót, hiszen a legutóbbi nyolc egymás elleni mérkőzésből hatot megnyert, és a hazai pályán mutatott dominanciája is lehengerlő, amit az eddigi nyolc bajnoki hazai meccsen elért 20-1-es gólkülönbség bizonyít. Filipe Luis csapata a legutóbbi fordulóban nagy küzdelem árán győzte le a Red Bull Bragantinót. A csapat jelenleg 33 ponttal második, mindössze egy egységgel a listavezető Cruzeiro mögött, ráadásul egy meccsel kevesebbet játszott. Erősségük a kiegyensúlyozott játék: ők szerezték a legtöbb gólt (29), miközben a legkevesebbet kapták (6) a bajnokságban. Az Atletico Mineiro nincs jó formában, aminek köszönhetően már visszacsúszott a tabella kilencedik helyére, hét ponttal lemaradva a Copa Libertadores-indulást érő helyektől. A formák és a statisztikák alapján egyértelműen a Flamengo az esélyes. A Maracanában várhatóan fölényben lesznek, és minden adott ahhoz, hogy magabiztos győzelmet arassanak!
Tipp: Flamengo nyer – 1,42

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Dallas - New York
Vendég és több
Baltimore - Toronto
Vendég és több
Milwaukee - Chicago Cubs
Vendég és több
Connecticut - Seattle
Connecticut +14,5
tippszelvény
Videoton Fehérvár - Honvéd
Igen és több, mint 2,5
Moy. Uchijima - M. Bouzkova
Több, mint 12,5
F. Comesana - D. Dzumhur
Igen
E. Lys - L. Jeanjean
Több, mint 19,5
S. Cirstea - Lulu Sun
Több, mint 9,5
tippszelvény
Montana - Lokomotív Plovdiv
Lokomotív Plovdiv
Stjarnan - Afturelding
Igen és több, mint 2,5
tippszelvény
Gnistan - Helsinki JK
Nem
tippszelvény
Gnistan - Helsinki JK
Vendég és igen
CS Univ. Craiova - Univ. Cluj
Igen
Videoton Fehérvár - Honvéd
Igen és több, mint 2,5
tippszelvény
Midtjylland - Sönderjyske
Több, mint 1,5
Elfsborg - Göteborg
Több, mint 2,5
Gnistan - Helsinki JK
Több, mint 2,5
Botosani - Unirea 2004 Slobozia
Igen
tippszelvény
Gnistan - Helsinki JK
Nem
Videoton Fehérvár - Honvéd
Igen
E-G. Ruse - E. Raducanu
Több, mint 12,5
Y. Putintseva - Hanyu Guo
Kevesebb, mint 8,5
P. Zahraj - D. Michalski
Több, mint 10,5
tippszelvény
GKS Katowice - Zaglebie Lubin
GKS Katowice