Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
Sziasztok!
Mára az UNA Strassen - Dundee United Konferencia Liga meccset hoztam, szelvénytipp érkezik!

- A luxemburgi UNA Strassen hazai pályán fogadja a skót Dundee United együttesét a Konferencia Liga selejtezőjének második fordulójában. Az első mérkőzésen elszenvedett szoros, 1–0-s vereség után a továbbjutás kérdése még nyitott, mindkét csapatnak oda kell tennie magát. Az UNA Strassen nincs jó formában. A felkészülési időszak gyengén sikerült számukra, négy barátságos mérkőzésükből egyet sem tudtak megnyerni, két döntetlen és két vereség szerepel a nevük mellett. Az új szezon első tétmeccsét idegenben játszották a Dundee United ellen, ahol jelentősen alulmaradtak játékban, mindössze öt lövésig jutottak, szemben a skót csapat tizenhárom próbálkozásával. Ennek ellenére csak egygólos hátrányból várják a visszavágót, amit a hazai pályán mutatott erős teljesítményükre alapozva szeretnének megnyerni. A Dundee United az előző idényben remekül szerepelt a skót élvonalba való visszatérését követően, és negyedik helyen zárt, ami biztosította számukra a nemzetközi kupaindulás lehetőségét. A felkészülési időszak számukra is hullámzó volt, de a Konferencia Liga első mérkőzésén dominálták a játékot, és 1–0-s győzelmet arattak hazai pályán. Jim Goodwin együttese most azt a célt tűzte ki, hogy bebiztosítsa a továbbjutást és ezzel közelebb kerüljön a főtáblás szerepléshez. Az első mérkőzés alapján Dundee United egyértelműen erősebb benyomást keltett, dominánsabb futballt mutatott be, és ha hasonló színvonalon játszik idegenben is, minden esélye megvan arra, hogy megnyerje a visszavágót is. Bár az UNA Strassen otthon erősebb, és motivációjuk óriási, az első meccsen tapasztalt különbség és a skótok célratörő játéka alapján valószínűsíthető, hogy a Dundee United idegenben is érvényesíti fölényét, és nem kap ki, valamint kiharcolja a továbbjutást!
Tipp: X2 – 1,29

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
1,94
Salford Red Devils - Hull KR
6
18
Hull KR Pontszám 23,5 - 1. félidő
Ahogy ez is
1,75
Salford Red Devils - Hull KR
6
18
Hosszú idő után nagy tét
5/4. Meglátjuk...
tippszelvény
Torpedo Kutaisi - Omonia Nicosia
Döntetlen
Puskás Akadémia - Arisz Limasszol
Igen
Sahtar Doneck - Besiktas
Igen
Legia Varsó - Ostrava
Legia Varsó
Hibernian - Midtjylland
Igen
tippszelvény
Helsinki JK - Arda Kardzsali
Arda Kardzsali
tippszelvény
Sporting CP - Benfica
Döntetlen
Utrecht - Sheriff Tiraspol
Utrecht
Braga - Levszki Szófia
Braga
tippszelvény
Puskás Akadémia - Arisz Limasszol
Igen és több, mint 2,5
Maribor - Paks
Igen és több, mint 2,5
Győr - Pjunyik Jereván
Igen és több, mint 2,5
tippszelvény
Spaeri - Austria Wien
Több, mint 3,5
AZ Alkmaar - Ilves
Több, mint 3,5
Häcken - Anderlecht
Több, mint 3,5
Bröndby - HB Torshavn
Több, mint 3,5
Roma - Cannes
Több, mint 3,5
tippszelvény
Spaeri - Austria Wien
Austria Wien
Helsinki JK - Arda Kardzsali
Helsinki JK
AZ Alkmaar - Ilves
AZ Alkmaar
Győr - Pjunyik Jereván
Győr
Roma - Cannes
Roma
tippszelvény
AZ Alkmaar - Ilves
Igen és több, mint 2,5
Häcken - Anderlecht
Igen és több, mint 2,5
Győr - Pjunyik Jereván
Igen és több, mint 2,5
Charleroi - Hammarby
Igen és több, mint 2,5
tippszelvény
Spaeri - Austria Wien
Több, mint 2,5
Helsinki JK - Arda Kardzsali
Több, mint 1,5
Nomme Kalju - St. Patrick's
Több, mint 1,5
Győr - Pjunyik Jereván
Több, mint 1,5
tippszelvény
Univ. Cluj - Ararat-Armenia
Igen
tippszelvény
Japán - Lengyelország
Lengyelország
Franciaország - Szlovénia
Több, mint 94,5