Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
Sziasztok!
Mára a Torino – Fiorentina olasz bajnokit hoztam. Szelvénytipp érkezik!

- A Torino mindjárt egy nagy pofonba szaladt bele az idénynyitón, de legalább túl vannak rajta. Öt gólt kaptak az Intertől, ami nem csak a milánói csapat ütőképességének köszönhető, hanem a baromi gyenge torinói védelemnek is! Marco Baroni vezetőedzőnek ez volt az első bajnokija a kispadon, de láthatóan nagyon komoly munka vár rájuk még. Ráadásul hazai környezetben kifejezetten gyengék, a legutóbbi szezonban mindössze hat győzelmet arattak tizenkilenc hazai fellépésükből. És ha mindez még nem volna elég, sérültek is vannak, Ardian Ismajli és Perr Schuurs hiányzik, viszont Guillermo Maripan visszatérésével a védelem erősödhet. A Fiorentina 1–1-es döntetlennel indította a szezont, de bejutottak a Konferencia Liga főtáblájára, köszönhetően Edin Dzeko klasszisának elsősorban. A nemzetközi porondon tehát újra ott vannak a főtáblán, ahová az elmúlt három idényben is eljutottak, mindig legalább az elődöntőig menetelve. Moise Kean visszatérhet eltiltásából, ami sokat jelent majd a támadások szempontjából. A két csapat formáját és előjeleit figyelembe véve egyértelműen a Fiorentina tűnik esélyesebbnek a győzelemre. A firenzeiek az európai kupában bizonyították, hogy képesek hátrányból is felállni, és támadósoruk olyan játékosokat vonultat fel, akik gondot okozhatnak a sebezhető torinói védelemnek. Emellett a közvetlen egymás elleni mérleg is a vendégek mellett szól, hiszen hat találkozó óta nem kaptak ki a Granatától. A hazaiak számára a fő kérdés, hogy tudják-e rendezni a hátsó alakzatot, és meg tudják-e törni a góltalansági sorozatot. Az új edző és a hazai pálya miatt legyünk óvatosak, de azért elég nagy biztonsággal elmondható, hogy a Fiorentina eséllyel megszerzi első bajnoki sikerét, de legrosszabb esetben is egy ponttal gazdagodva térhet haza Torinóból.
Tipp: X2 – 1,37

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Barcelona - Sporting CP
Kevesebb, mint 65,5 (Gólszám 65,5)
1,30
Esemény frissítés:
Na ez már mehet nagy téttel
Barcelona - Sporting CP
Kevesebb, mint 60,5 (Gólszám 60,5)
1,75
Összes esemény törlése
Hatalmas csalódás ez a meccs... Azt hittem kb 67-68 gól körül lesz
tippszelvény
Dortmund - Union Berlin
Nem
tippszelvény
T. Machac - T.H. Fritz
Több, mint 37,5
B. Krejcikova - T. Townsend
B. Krejcikova -1,5
Elverum - Torrelavega
Több, mint 31,5
Spanyolország - Ciprus
Több, mint 59,5
Barcelona - Sporting CP
Több, mint 30,5
tippszelvény
Dortmund - Union Berlin
Több, mint 3,5
Aston Villa - Crystal Palace
Több, mint 3,5
Rayo Vallecano - Barcelona
Több, mint 3,5
Internazionale - Udinese
Több, mint 3,5
tippszelvény
Rayo Vallecano - Barcelona
Vendég és több
Genoa - Juventus
Vendég és több
Internazionale - Udinese
Hazai és több
Genk - Zulte Waregem
Hazai és több
tippszelvény
Nottingham - West Ham
Több, mint 2,5
Dortmund - Union Berlin
Több, mint 2,5
Le Havre - Nice
Több, mint 2,5
Genclerbirligi - Fenerbahce
Több, mint 2,5
KTP - Helsinki JK
Több, mint 2,5
Gnistan - Jaro
Több, mint 2,5
tippszelvény
Lukko - Südtirol Bolzano
Több, mint 4,5
Zürich Lions - GKS Tychy
Több, mint 4,5
Mountfield HK - Brynäs
Több, mint 4,5
Iserlohn - Köln
Több, mint 4,5
tippszelvény
Liverpool - Arsenal
Vendég és kevesebb
tippszelvény
Liverpool - Arsenal
Igen és több, mint 2,5
DVSC - FTC
Igen és több, mint 2,5
Kecskemét - Honvéd
Igen
tippszelvény
Rayo Vallecano - Barcelona
Barcelona
M. Suljovic - L. Woodhouse
L. Woodhouse
tippszelvény
S. Bunting - Josh Rock
S. Bunting
tippszelvény
Grúzia - Görögország
Kevesebb, mint 86,5
Szlovénia - Belgium
Több, mint 91,5
Izrael - Franciaország
Több, mint 88,5
Bosznia-Hercegovina - Olaszország
Vendég és kevesebb
tippszelvény
Brighton - Manchester City
Manchester City
Nottingham - West Ham
Több, mint 1,5
Wolfsburg - Mainz
Igen
Angers - Rennes
Kevesebb, mint 3,5
tippszelvény
Liverpool - Arsenal
Igen
Genoa - Juventus
Igen
DVSC - FTC
Páros