2025.09. 17.

Trükkök, taktikák - 2025.09.17

Trükkök, taktikák - 2025.09.17

Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!

Sziasztok!

Mára a Fenerbahce – Alanyaspor török bajnokit hoztam, szelvénytipp következik!

  • A nyitófordulóból elhalasztott mérkőzést rendeznek ma a török bajnokságban, ahol a Fenerbahce hazai pályán fogadja az Alanyaspor csapatát. Miután távozott José Mourinhó a kispadról, helyét Domenico Tedesco vette át, aki első mérkőzésén, a Trabzonspor ellen rögtön egy győzelemmel debütált. Bár a találkozót vitatott játékvezetői döntések kísérték, a lényeg a három pont, amely önbizalmat adhat az új edzőnek és csapatának. A sárga-kékek jelenleg öt ponttal vannak lemaradva a listavezetőtől, ugyanakkor egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, így a mostani találkozó kulcsfontosságú lehet. További erőt adhat nekik, hogy az Alanyaspor ellen nyolc meccs óta veretlenek, ebből hetet meg is nyertek, és a legutóbbi két összecsapáson öt gólt szereztek kapott gól nélkül. Az Alanyaspor gyengén kezdte a szezont, hiszen a Rizespor elleni gól nélküli döntetlen után kikapott az Eyupsortól, ám ezt követően látványosan javult a teljesítménye. Előbb a Besiktast győzte le magabiztosan 2–0-ra, majd a Konyaspor ellen is diadalmaskodott 2–1 arányban, így jelenleg hét ponttal a nyolcadik helyen áll. A meccsen egyértelműen a Fenerbahce az esélyesebb. A hazaiak új edzővel, friss lendülettel és kiemelkedő játékoskerettel vágnak neki a találkozónak. Az Alanyaspor nincs rossz formában, ám a minőségbeli különbség, valamint a fárasztó sorozatterhelés komoly akadály lehet számukra. A Fener magabiztos játékkal otthon tartja a három pontot.

Tipp: Fenerbahce nyer – 1,30

Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

tipp
Fenerbahce – Alanyaspor
Fenerbahce nyer | 1.30 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
debrecen 2025-09-17 21:00:04
WNBA + MLB 🏀⚾️🍀🍀🍀♨️💯🤔

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.18. 01:40
Milwaukee - LA Angels
A mérkőzés győztese + Pontszám 7,5
Hazai és több
2.64 9 - 2
2025.09.18. 02:00
New York - Phoenix
Hendikep -2,5
New York -2,5
1.59 60 - 86
2025.09.18. 04:00
Golden State - Minnesota
A mérkőzés győztese + Pontszám 151,5
Vendég és kevesebb
2.15 74 - 75
2025.09.18. 04:10
LA Dodgers - Philadelphia
Hazai csapat - Pontszám 3,5
Több, mint 3,5
1.63 5 - 0
Eredő odds 14.71
Tét 200
Kihagyott nyeremény 2942
Vác_all_in 2025-09-17 20:44:24
...

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.17. 21:00
Ajax - Internazionale
Gólszám
2-3
2.05 0 - 2
2025.09.17. 21:00
Bayern München - Chelsea
Gólszám
4-5
3.00 3 - 1
2025.09.17. 21:00
Liverpool - Atl. Madrid
Gólszám
2-3
2.06 3 - 2
2025.09.17. 21:00
Paris SG - Atalanta
Gólszám
4-5
2.99 4 - 0
2025.09.17. 20:45
Wisla Plock - PPD Zágráb
Vendégcsapat - Gólszám 25,5
Több, mint 25,5
1.76 30 - 27
2025.09.17. 21:00
MoraBanc Andorra - Barcelona
Pontszám 174,5
Több, mint 174,5
1.77 81 - 90
Eredő odds 118.00
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 118000
zsoma88 2025-09-17 18:21:51
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.17. 19:00
Kecskemét - Honvéd
Gólszám 1,5
Kevesebb, mint 1,5
2.05 1 - 0
Tét 1000
Nyeremény 2050
wvalti78 2025-09-17 17:51:07
Tipp

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.17. 21:00
Paris SG - Atalanta
Pontos végeredmények
Atalanta 1:0, 2:0, 3:0
12.50 4 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 12500
wvalti78 2025-09-17 17:50:02
Talán

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.17. 21:00
Liverpool - Atl. Madrid
Hendikep 0:1
Döntetlen
3.80 3 - 2
Tét 1000
Nyeremény 3800
wvalti78 2025-09-17 17:49:16
D2

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.17. 21:00
Ajax - Internazionale
Pontos végeredmény
Döntetlen 2:2
12.00 0 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 12000
wvalti78 2025-09-17 17:48:03
D

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.17. 21:00
Ajax - Internazionale
Pontos végeredmény
Döntetlen 1:1
6.75 0 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 6750
Jordan 2025-09-17 17:24:01
Eléggé tartalékos a GOG.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.17. 18:45
GOG - Szeged
1X2
Szeged
1.32 31 - 36
Tét 100
Nyeremény 132
debrecen 2025-09-17 16:48:26
🤔🍀♨️💯

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.17. 21:00
Bayern München - Chelsea
1X2
Bayern München
1.62 3 - 1
2025.09.17. 21:00
Liverpool - Atl. Madrid
1X2 + Gólszám 4,5
Hazai és kevesebb
1.87 3 - 2
2025.09.17. 21:00
Paris SG - Atalanta
1X2 + Gólszám 4,5
Hazai és kevesebb
1.86 4 - 0
2025.09.17. 18:45
Kolstad - Dinamo Bukarest
Gólszám 60,5
Több, mint 60,5
1.64 31 - 28
2025.09.17. 18:45
GOG - Szeged
Hazai csapat - Gólszám 29,5
Több, mint 29,5
1.67 31 - 36
Eredő odds 15.43
Tét 300
Kihagyott nyeremény 4629
kisskin 2025-09-17 14:48:22
hoki 4,5 gól

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.17. 17:30
Zlín - Sokolov
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.59 3 - 0
2025.09.17. 17:30
HIFK - Lukko
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.48 1 - 5
2025.09.17. 17:30
Jukurit - Ilves
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.52 3 - 2
2025.09.17. 17:30
SaiPa - Tappara
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.49 2 - 3
2025.09.17. 19:00
Herlev Eagles - Frederikshavn
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.38 6 - 3
Eredő odds 7.36
Tét 600
Kihagyott nyeremény 4416
kisskin 2025-09-17 14:46:09
mai foci

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.17. 18:45
Olympiakosz - Pafosz
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
2.41 0 - 0
2025.09.17. 21:00
Ajax - Internazionale
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
1.91 0 - 2
2025.09.17. 19:00
Samsunspor - Kasimpasa
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
2.23 0 - 0
2025.09.17. 18:00
Aalborg - Midtjylland
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
1.56 0 - 3
Eredő odds 16.01
Tét 500
Kihagyott nyeremény 8005
Vác_all_in 2025-09-17 14:00:30
Itt se lesz sok gól

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.17. 14:30
U19Paris SG - U19Atalanta
Gólszám 3,5
Kevesebb, mint 3,5
2.10 5 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2100
Vác_all_in 2025-09-17 12:58:16
Torta habbal

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.17. 13:00
U19Slavia Praha - U19Bodö/Glimt
Gólszám 5,5
Kevesebb, mint 5,5
1.72 5 - 0
Tét 1000
Nyeremény 1720
Vác_all_in 2025-09-17 13:21:48
Én mondtam
teniszfan07 2025-09-17 13:37:28
Ki vagy te? Egy jós?
Vác_all_in 2025-09-17 12:40:18
551014 H
U19Olympiakosz - U19Pafosz
Kevesebb, mint 3,5 (Gólszám 3,5)
2,05
Összes esemény törlése

Ennyiért kötelező megpróbálni
Vác_all_in 2025-09-17 12:55:31
Ez már jött is... Első félidő max 1:0 lesz
teniszfan07 2025-09-17 13:32:01
Ne legyel biztos benne...
jani75 2025-09-17 12:09:56
Sziasztok ! Egy tipp a mai napra,sok szerencsét mindenkinek !🍀

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.17. 21:00
Liverpool - Atl. Madrid
Gólszám 3,5
Kevesebb, mint 3,5
1.46 3 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1460
Lalika 2025-09-17 11:47:47
Na ma vajon melyik csapat lesz vicces a tegnapi Benfica-PSV páros után, :D
Amon Serrano 2025-09-17 16:07:51
Amelyikben a legtöbben bíznak.
laca48 2025-09-17 07:07:09
tipp

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.17. 18:45
Slavia Praha - Bodö/Glimt
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.54 2 - 2
2025.09.17. 21:00
Ajax - Internazionale
Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
1.15 0 - 2
2025.09.17. 21:00
Swansea - Nottingham
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.72 3 - 2
2025.09.17. 19:00
Sion - Servette
Kétesély
Sion vagy Servette
1.26 0 - 2
Eredő odds 3.84
Tét 100
Nyeremény 384
laca48 2025-09-17 06:59:27
tipp

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.17. 21:00
Bayern München - Chelsea
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
1.75 3 - 1
2025.09.17. 21:00
Liverpool - Atl. Madrid
1X2 + Gólszám 1,5
Hazai és több
1.67 3 - 2
2025.09.17. 21:00
Paris SG - Atalanta
Gólszám: páros vagy páratlan
Páratlan
1.82 4 - 0
Eredő odds 5.32
Tét 100
Kihagyott nyeremény 532
laca48 2025-09-17 06:40:09
tipp

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.17. 21:00
Paris SG - Atalanta
1X2 + Gólszám 1,5
Hazai és több
1.59 4 - 0
Tét 1000
Nyeremény 1590
Karaj 2025-09-17 05:46:16
A hollandok otthon tartanak egy pontot.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.09.17. 21:00
Ajax - Internazionale
1X2
Döntetlen
3.85 0 - 2
Tét 100
Kihagyott nyeremény 385

további témák a rovatból

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.
Fővárosi rangadót rendeznek ma Portugáliában! Az Estadio da Luz ad otthont a Benfica–Sporting összecsapásnak, amelyet mindkét csapat remek formában vár, és a támadójátékok ereje alapján újabb gólgazdag derbi várható.
Fővárosi rangadót rendeznek ma Portugáliában! Az Estadio da Luz ad otthont a Benfica–Sporting összecsapásnak, amelyet mindkét csapat remek formában vár, és a támadójátékok ereje alapján újabb gólgazdag derbi várható.
A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és egy/több aktuális tippet is!
A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és egy/több aktuális tippet is!