Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
Sziasztok!
Mára az AVS – Benfica portugál bajnokit hoztam, szelvénytipp érkezik!

- A portugál bajnokság hatodik fordulójában különleges mérkőzésre kerül sor, hiszen José Mourinho visszatér a Benfica kispadjára és mindjárt a bemutatkozó meccsén a sereghajtót kell legyőznie, méghozzá idegenben! Az AVS nehéz helyzetben várja a Benfica elleni összecsapást, hiszen a legutóbbi szezonban is csak osztályozón tudta kiharcolni a bennmaradást, és az idei kiírás is gyengén indult. A csapat jelenleg a kiesőzónában tanyázik, s eddig mindössze egyetlen pontszerző mérkőzése akadt, amikor 2–2-es döntetlent játszottak idegenben a Braga otthonában. Az AVS eddig a második legtöbb gólt kapta a ligában (11), miközben támadójátéka sem működik hatékonyan, mindössze négy gólt tudtak szerezni. A Benfica jelenleg tíz ponttal a negyedik helyen áll, öt ponttal lemaradva a listavezető Portótól, ám egy meccsel kevesebbet játszott. Mourinho számára a kezdés ideálisnak tűnhet, hiszen a Benfica legutóbb hat gólt szerzett az AVS ellen. Sok a sérült a Benfica keretében, de ezt a feladatot még így is meg kell oldani! Mourinho elsődleges célja, hogy új lendületet adjon az együttesnek, és elindítsa a csapatot a bajnoki cím felé vezető úton!
Tipp: Benfica nyer – 1,19

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
H.V.N. Rune - F. Cerundolo
F. Cerundolo
tippszelvény
Kazincbarcika - Újpest
Nem
Egy erős kiegészítő tipp! FTC sokkal jobb csapat. Komló általában szívja magát otthon, de nagy a különbség a két csap között!
tippszelvény
Komló - FTC
FTC
tippszelvény
J. Wade - L. Woodhouse
J. Wade
tippszelvény
Hoffenheim - Bayern München
Vendég és több
M. van Gerwen - M. Dennant
M. van Gerwen
Ger. Price - R. Veenstra
Ger. Price
tippszelvény
vb, 800 m 2025
Emmanuel Wanyonyi
vb, női 5000 m 2025
Beatrice Chebet
tippszelvény
Fehérvár - Innsbruck
Több, mint 4,5
Poruba - Prerov
Több, mint 4,5
Pardubice 2 - Zlín
Több, mint 4,5
Jukurit - Kookoo
Több, mint 4,5
Ilves - Lukko
Több, mint 4,5
tippszelvény
Real Madrid - Espanyol
Hazai és több
Hoffenheim - Bayern München
Vendég és több
Hellas Verona - Juventus
Vendég és több
tippszelvény
Nyíregyháza - Paks
Több, mint 2,5
Bremen - Freiburg
Több, mint 2,5
Norwich - Wrexham
Több, mint 2,5
Sandefjord - Brann Bergen
Több, mint 2,5
Volendam - Excelsior
Több, mint 2,5
tippszelvény
Erlangen - Magdeburg
Vendég és kevesebb
Komló - FTC
Vendég és több
Dinamo Bukarest - Dobrogea Constanta
Hazai és több
tippszelvény
Lens - Lille
Több, mint 7,5
Valencia - Ath. Bilbao
Több, mint 7,5
Udinese - Milan
Több, mint 8,5
tippszelvény
D. Svrcina - Zhizhen Zhang
D. Svrcina
tippszelvény
Liverpool - Everton
Nem
tippszelvény
Manchester Utd. - Chelsea
Vendég és igen
Lens - Lille
Vendég és igen
Ha három zöldül örülünk,ha több akkor super✌️
tippszelvény
Alavés - Sevilla
Döntetlen
Bremen - Freiburg
Vendég és igen
West Ham - Crystal Palace
Vendég és több
Hellas Verona - Juventus
Vendég és több
Manchester Utd. - Chelsea
Vendég és igen
Lens - Lille
Vendég és igen
tippszelvény
Nyíregyháza - Paks
Vendég és igen
Real Madrid - Espanyol
Igen és több, mint 2,5
Liverpool - Everton
Igen
Hellas Verona - Juventus
Vendég és több
tippszelvény
Erlangen - Magdeburg
Magdeburg -3,5
Komló - FTC
Több, mint 59,5
Montpellier - Chambery
Montpellier -4,5
Veszprém - PLER
Több, mint 71,5
Le Mans - Paris BC
Paris BC -6,5
tippszelvény
Real Madrid - Espanyol
Igen
Hellas Verona - Juventus
Juventus
Derby County - Preston
Igen
Harrogate Town - Shrewsbury
Kevesebb, mint 3,5
Ingolstadt - Wehen
Igen
Kawasaki Frontale - FC Tokyo
Kawasaki Frontale
Ashdod - Hapoel TA
Nem
tippszelvény
Puskás Akadémia - Győr
Igen és több, mint 2,5
Brighton - Tottenham
Igen
West Ham - Crystal Palace
Kevesebb, mint 4,5
Fulham - Brentford
Több, mint 1,5
tippszelvény
Hellas Verona - Juventus
Igen és több, mint 2,5
Manchester Utd. - Chelsea
Igen és több, mint 2,5
tippszelvény
Liverpool - Everton
Liverpool
Hellas Verona - Juventus
Páros
tippszelvény
South East Melbourne - Cairns
Hazai és több
Perth - Tasmania Jackjumpers
Hazai és több
Szombathely - Porto
Több, mint 161,5