Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
Sziasztok!
Mára az Inter – Sassuolo olasz bajnokit hoztam, szelvénytipp érkezik!

- Az Inter hazai pályán fogadja a Sassuolót a Serie A-ban. A kék-feketék a hét közepén az Ajax otthonában ért el szép sikert. Marcus Thuram két fejes gólja biztosította a győzelmet, amely valamelyest feledtette a Derby d’Italiában elszenvedett vereséget. A Simone Inzaghi után kinevezett Cristian Chivu edzői időszaka eddig hullámzó képet mutat, a Torino elleni 5-0-s diadal után hazai pályán kikaptak az Udinesétől, majd a Juventus elleni gólgazdag mérkőzésen a végjátékban engedték ki a kezükből a győzelmet. Az Inter jelenleg arra törekszik, hogy ne maradjon le tovább a maximális pontszámmal álló riválisoktól, a Napolitól és a Juventustól. A vendégek, akik a Serie B bajnokaként tértek vissza az élvonalba, fokozatosan szokták meg az új kihívásokat. Bár a Napoli ellen vereséggel kezdtek, majd fájó módon a szintén frissen feljutott Cremonese is legyőzte őket, legutóbb nagy meglepetést okoztak a Lazio elleni győzelemmel. Alieu Fadera csereként beállva villant, és hat percen belül eldöntötte a mérkőzést, ezzel önbizalmat adva Fabio Grosso együttesének. Az Inter jelenlegi formája, a BL-sikerből merített lendülete és a kulcsjátékosok visszatérése komoly előnyt jelenthet. Bár a Sassuolo képes lehet veszélyes kontrákat vezetni és meglepetést okozni, az erőviszonyok a hazaiak fölényét vetítik előre.
Tipp: Inter nyer – 1,30

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Milan - Fiorentina
Nem
tippszelvény
Milan - Fiorentina
Nem
tippszelvény
Milan - Fiorentina
Nem
tippszelvény
Milan - Fiorentina
Nem
tippszelvény
Milan - Fiorentina
Nem
tippszelvény
Milan - Fiorentina
Nem
tippszelvény
Milan - Fiorentina
Nem
tippszelvény
Milan - Fiorentina
Nem
tippszelvény
Újpest - FTC
Újpest
tippszelvény
Újpest - FTC
Újpest
tippszelvény
Újpest - FTC
Újpest
tippszelvény
Újpest - FTC
Újpest
tippszelvény
Újpest - FTC
Újpest
tippszelvény
Újpest - FTC
Újpest
tippszelvény
Újpest - FTC
Újpest vagy Döntetlen
tippszelvény
Újpest - FTC
Újpest vagy Döntetlen
tippszelvény
Újpest - FTC
Újpest vagy Döntetlen
tippszelvény
Újpest - FTC
Újpest vagy Döntetlen
tippszelvény
J. Lehecka - F. Auger-Aliassime
J. Lehecka
tippszelvény
J. Lehecka - F. Auger-Aliassime
J. Lehecka
tippszelvény
J. Lehecka - F. Auger-Aliassime
J. Lehecka
tippszelvény
J. Lehecka - F. Auger-Aliassime
J. Lehecka
tippszelvény
J. Lehecka - F. Auger-Aliassime
J. Lehecka
tippszelvény
J. Lehecka - F. Auger-Aliassime
J. Lehecka
tippszelvény
U. Humbert - C. Ruud
U. Humbert
tippszelvény
U. Humbert - C. Ruud
U. Humbert
tippszelvény
U. Humbert - C. Ruud
U. Humbert
tippszelvény
U. Humbert - C. Ruud
Nem
tippszelvény
Atl. Madrid - Osasuna
Kevesebb, mint 1,5
tippszelvény
Atl. Madrid - Osasuna
Kevesebb, mint 1,5
tippszelvény
Roma - Internazionale
Nem
tippszelvény
Roma - Internazionale
Nem
tippszelvény
Roma - Internazionale
Nem
tippszelvény
Roma - Internazionale
Nem
tippszelvény
Roma - Internazionale
Nem
tippszelvény
Roma - Internazionale
Nem
tippszelvény
Roma - Internazionale
Nem
tippszelvény
Roma - Internazionale
Nem
tippszelvény
Roma - Internazionale
Nem
tippszelvény
Roma - Internazionale
Nem
tippszelvény
Torino - Napoli
Nem
tippszelvény
Torino - Napoli
Döntetlen
tippszelvény
Torino - Napoli
Torino vagy Döntetlen
tippszelvény
Torino - Napoli
Torino vagy Döntetlen
tippszelvény
Torino - Napoli
Torino vagy Döntetlen
tippszelvény
Torino - Napoli
Torino vagy Döntetlen
tippszelvény
Torino - Napoli
Torino vagy Döntetlen
tippszelvény
Torino - Napoli
Döntetlen
tippszelvény
Sporting CP - Veszprém
Döntetlen
tippszelvény
Sporting CP - Veszprém
Sporting CP
tippszelvény
Sporting CP - Veszprém
Döntetlen
tippszelvény
Sporting CP - Veszprém
Sporting CP
tippszelvény
Sporting CP - Veszprém
Sporting CP
tippszelvény
U. Humbert - M. Berrettini
U. Humbert
tippszelvény
U. Humbert - M. Berrettini
U. Humbert
tippszelvény
U. Humbert - M. Berrettini
U. Humbert
tippszelvény
U. Humbert - M. Berrettini
U. Humbert
tippszelvény
N. Basilashvili - G. Mpetshi Perricard
N. Basilashvili
tippszelvény
N. Basilashvili - G. Mpetshi Perricard
N. Basilashvili
tippszelvény
N. Basilashvili - G. Mpetshi Perricard
N. Basilashvili
tippszelvény
Újpest - Nyíregyháza
Kevesebb, mint 1,5
tippszelvény
Újpest - Nyíregyháza
Nem
tippszelvény
Újpest - Nyíregyháza
Újpest
tippszelvény
Újpest - Nyíregyháza
Nem
tippszelvény
Újpest - Nyíregyháza
Nem
tippszelvény
Újpest - Nyíregyháza
Nem
tippszelvény
Újpest - Nyíregyháza
Nem
tippszelvény
Újpest - Nyíregyháza
Nem
tippszelvény
Újpest - Nyíregyháza
Nem
tippszelvény
Újpest - Nyíregyháza
Nem
tippszelvény
A. Rublev - F. Cobolli
A. Rublev
tippszelvény
A. Rublev - F. Cobolli
A. Rublev
tippszelvény
A. Rublev - F. Cobolli
Nem
tippszelvény
A. Rublev - F. Cobolli
Nem
tippszelvény
A. Rublev - F. Cobolli
A. Rublev 2:0
tippszelvény
A. Rublev - F. Cobolli
Nem
tippszelvény
A. Rublev - F. Cobolli
Nem
tippszelvény
A. Rublev - F. Cobolli
Nem
tippszelvény
J. Mensik - A. De Minaur
J. Mensik 2:0
tippszelvény
Internazionale - Sassuolo
Igen és több, mint 2,5
Barcelona - Getafe
Hazai és több
tippszelvény
DHfK Leipzig - Kiel
Kiel -2,5
Las Vegas - Indiana
Több, mint 161,5
Minnesota - Phoenix
Több, mint 156,5
tippszelvény
Olimpija Ljubljana - Vorarlberg
Több, mint 4,5
Wolfsburg - Dresden
Több, mint 4,5
Liptovsky Mikulas - Zvolen
Több, mint 4,5
BJA - Brassó
Több, mint 4,5
FTC - Innsbruck
Több, mint 4,5
tippszelvény
Sunderland - Aston Villa
Igen és több, mint 2,5
Barcelona - Getafe
Több, mint 2,5
Internazionale - Sassuolo
Több, mint 9,5
tippszelvény
Le Havre - Lorient
Több, mint 2,5
Dortmund - Wolfsburg
Több, mint 2,5
Bristol City - Oxford Utd.
Több, mint 1,5
Pescara - Empoli
Több, mint 2,5
Strömsgodset - Sarpsborg
Több, mint 2,5
tippszelvény
Monaco - Metz
Igen és több, mint 2,5
Chicago - Dallas
Több, mint 48,5
Balatonfüred - Budai Farkasok
Több, mint 56,5
FTC - Innsbruck
Több, mint 5,5
tippszelvény
Leverkusen - Mönchengladbach
Több, mint 8,5
Barcelona - Getafe
Több, mint 7,5
tippszelvény
M. van Gerwen - D. Noppert
M. van Gerwen
L. Littler - M. Schindler
L. Littler
T. Tricole - Josh Rock
Josh Rock
tippszelvény
Motor Ceske Budejovice - Trinec
Motor Ceske Budejovice
Liberec - Kladno
Liberec
Olimpija Ljubljana - Vorarlberg
Olimpija Ljubljana
Nürnberg - Köln
Hazai csapat 1 góllal nyer
Skelleftea - MODO
Több, mint 2,5
tippszelvény
E. Frankfurt - Union Berlin
E. Frankfurt
Holstein Kiel - Karlsruhe
Hazai és több
Amstetten - Kapfenberg
Amstetten
Norrby - Ariana
Norrby
Häcken - Rosengard
Häcken
tippszelvény
Melbourne Utd. - NZ Breakers
Melbourne Utd. -4,5
Tochigi Utsunomiya Brex - Illawarra Hawks
Több, mint 166,5
tippszelvény
Dortmund - Wolfsburg
Igen és több, mint 2,5
Marseille - Paris SG
Igen és több, mint 2,5
tippszelvény
Mallorca - Atl. Madrid
Kevesebb, mint 3,5
Bournemouth - Newcastle
Igen
Sunderland - Aston Villa
Sunderland vagy Döntetlen
Arsenal - Manchester City
Több, mint 1,5
tippszelvény
Lazio - Roma
Páros
Dortmund - Wolfsburg
Igen és több, mint 2,5
Marseille - Paris SG
Több, mint 2,5
tippszelvény
Lazio - Roma
Nem