Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
Sziasztok!
Mára a Parma – Spezia meccset hoztam, single is játékba küldhető tipp érkezik!

- A Coppa Italia második fordulójában két-, a bajnokságban gyengébb csapat találkozik egymással, a Parma hazai pályán fogadja a Speziát. A Parma tavaly megmenekült a kieséstől, ám az új idényt gyengén kezdték, négy forduló alatt mindössze két pontot gyűjtöttek, és csupán egyetlen gólt szereztek. A legutóbbi bajnokin ugyan közel álltak a győzelemhez Cremonese otthonában, végül azonban 0-0-val kellett beérniük. A kupában viszont már bizonyítottak, az első fordulóban hazai pályán 2-0-ra múlták felül a Pescarát, ahol Pellegrino duplájával jutottak tovább. A Spezia új idényben két döntetlennel és két vereséggel áll, nagyon gyenge formában vannak. Legutóbb a Juve Stabia ellen kaptak ki 3-1-re, amivel a Serie B tabellájának alsó régiójába csúsztak vissza. Bár a kupában tizenegyespárbajban sikerült túljutniuk a Sampdorián, összességében a Luca D’Angelo által irányított gárda gyengébb sorozatot produkál, mint korábban, ráadásul sérülések is nehezítik a helyzetüket. Az erőviszonyokat mérlegelve Parma tűnik esélyesebbnek a továbbjutásra. Bár a hazaiak bajnoki szereplése gyenge, a kupában már megmutatták, hogy képesek eredményesen játszani, ráadásul hazai pályán a Stadio Tardiniben lépnek pályára. A két csapat legutóbbi hét találkozóján a Spezia nem tudott nyerni, és a legutóbbi szezonban a Parma mindkét bajnokit kapott gól nélkül hozta ellenük. Mindezek alapján a hazai pálya előnye, a közvetlen múltbeli eredmények és a keret mélysége miatt a Parma jobb eséllyel pályázik a nyolcaddöntős szereplésre.
Tipp: Parma nyer – 1,68

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
FTC - Plzen
Kevesebb, mint 1,5
tippszelvény
FTC - Plzen
Kevesebb, mint 1,5
tippszelvény
FTC - Plzen
Kevesebb, mint 1,5
tippszelvény
Szeged - Paris SG
Szeged
tippszelvény
Szeged - Paris SG
Szeged
tippszelvény
Szeged - Paris SG
Szeged
tippszelvény
G. Diallo - T.H. Fritz
Nem
A. Michelsen - Ethan Quinn
A. Michelsen -1,5
B. Bonzi - Marozsán Fábián
Hazai és kevesebb
tippszelvény
Atl. Madrid - Rayo Vallecano
Döntetlen vagy Rayo Vallecano
tippszelvény
Como - Sassuolo
Igen
tippszelvény
Dinamo Zágráb - Fenerbahce
Több, mint 1,5
Betis - Nottingham
2-3
Nice - Roma
2-3
tippszelvény
Freiburg - Basel
Hazai és több
Nice - Roma
Roma
FC Bruges - Westerlo
Igen és több, mint 2,5
Dinamo Bukarest - Veszprém
Kevesebb, mint 58,5 (Gólszám 58,5)
1,30
Összes esemény törlése
Nagy tét... Hatalmas csalódás a gólokra nézve
Aalborg - Sporting CP
Kevesebb, mint 64,5 (Gólszám 64,5)
1,85
Esemény frissítés:
Közepes tét
tippszelvény
Braga - Feyenoord
Igen
Atl. Madrid - Rayo Vallecano
Hazai és igen
tippszelvény
Freiburg - Basel
Hazai és igen
Crvena zvezda - Celtic
Vendég és igen
Getafe - Alavés
Igen és több, mint 2,5
Real Sociedad - Mallorca
Igen
tippszelvény
Crvena zvezda - Celtic
Nem
Nice - Roma
Igen
Getafe - Alavés
Igen és több, mint 2,5
1,84
Jokipojat - Pyry
1
2
Még egy ajándék
Esztergom - Debrecen
Debrecen -2,5 (Hendikep 2,5)
1,80
Összes esemény törlése
Ez szintén ajándék
Győr - Kisvárda
Kevesebb, mint 57,5 (Gólszám 57,5)
1,95
Összes esemény törlése
11 góllal vezet a Győr... Biztos visszább fognak venni
1.5 over a felidobe a lap.
Masik otletem a 0-0 vagy max 1 gol. A meccsen
tippszelvény
Getafe - Alavés
Több, mint 8,5
tippszelvény
PAOK - Maccabi TA
Kevesebb, mint 1,5
tippszelvény
Aalborg - Sporting CP
Aalborg
Dinamo Bukarest - Veszprém
Vendég és több
FTC - Vác
Több, mint 54,5
Diósgyőr - Lublin
Diósgyőr -1,5
Venezia - Crvena zvezda
Venezia -1,5
tippszelvény
Tabor - Vsetin
Vsetin
Ajax - NAC Breda
Ajax
Nálam ez 1.5 under (lap)!
tippszelvény
Dinamo Zágráb - Fenerbahce
Kevesebb, mint 3,5
tippszelvény
Nice - Roma
Kevesebb, mint 3
tippszelvény
Betis - Nottingham
Betis
FF Malmö - Ludogorec Razgrad
Több, mint 7,5
tippszelvény
Fucsovics Márton - F. Tiafoe
Fucsovics Márton 2:0
tippszelvény
Fucsovics Márton - F. Tiafoe
Fucsovics Márton
tippszelvény
PAOK - Maccabi TA
PAOK
Braga - Feyenoord
Kevesebb, mint 4,5
Betis - Nottingham
Nem
Nice - Roma
Nem
tippszelvény
Midtjylland - Sturm Graz
Igen és több, mint 2,5
Freiburg - Basel
Több, mint 2,5
Atl. Madrid - Rayo Vallecano
Páros