2025.10. 08.

Trükkök, taktikák - 2025.10.08

Trükkök, taktikák - 2025.10.08

Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!

Sziasztok!​

Mára a Mauritius – Kamerun afrikai VB-selejtező meccset hoztam, szelvénytipp következik!

  • Mauritius a D csoport utolsó előtti helyén áll, mindössze öt pontot gyűjtve nyolc mérkőzés alatt, ezzel már biztosan kiesett a továbbjutásért folytatott versenyből. Guillaume Moullec együttese egyetlen győzelmet aratott Szváziföld ellen, emellett két döntetlent és öt vereséget jegyez. Kamerun jelenleg a második helyen áll a csoportban 15 ponttal, négy ponttal lemaradva a listavezető Zöld-foki-szigetek mögött. Marc Brys együttese számára a vereség végzetes lehetne, hiszen azzal elszállna az esély az első hely megszerzésére, és maradna csupán a pótselejtezős út. A Szelidíthetetlen Oroszlánok eddigi egyetlen selejtezős vereségüket legutóbb, hazai pályán szenvedték el, amikor Dailon Livramento góljával 1–0-ra kikaptak a Zöld-foki-szigetektől. Ennek ellenére Kamerun büszkélkedhet a csoport legeredményesebb támadósorával, eddig 15 gólt szereztek. Mauritius formája gyenge, támadásban és védekezésben is bizonytalan, ráadásul még sosem tudta legyőzni a kameruniakat. A vendégek ezzel szemben sokkal magasabb játékerőt képviselnek, több gólt szereztek, és nagyobb motivációval vágnak neki a mérkőzésnek, hiszen a továbbjutás múlhat ezen az összecsapáson. Magabiztos vendégsiker várható!

Tipp: Kamerun nyer – 1,13

Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

tipp
Mauritius – Kamerun
Kamerun nyer | 1.13 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
KisK 2025-10-08 23:23:35
🏒

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.10.09. 04:00
Las Vegas - Los Angeles
Hendikep 0:3
Los Angeles
1.32 5 - 5
Tét 1000
Nyeremény 1320
LTamas 2025-10-08 20:51:28
...

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.10.08. 21:30
U20Argentína - U20Nigéria
1X2 + Gólszám 1,5
Hazai és több
1.97 4 - 0
2025.10.08. 22:30
L. Humphries - K. Ratajski
A mérkőzés győztese
L. Humphries
1.28 3 - 1
Eredő odds 2.52
Tét 1000
Nyeremény 2520
Vác_all_in 2025-10-08 20:20:17
698001 D
Twente - Chelsea
Döntetlen (1X2)
1,75
Összes esemény törlése

Ennyiért sima
Norbi0609 2025-10-08 19:57:55
🍀

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.10.08. 20:00
Plan de Cuques - Sambre Avesnois
1X2
Döntetlen
11.50 46 - 23
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 11500
zsoma88 2025-10-08 19:55:04
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.10.08. 20:15
C. Menzies - Rob Cross
A mérkőzés győztese
Rob Cross
1.52 3 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1520
Vác_all_in 2025-10-08 19:39:34
Kevesebb, mint 68,5
2,40
Metaloplastika - Samot 65
17
20
Vác_all_in 2025-10-08 19:26:40
445040 H
GOG - Magdeburg
Kevesebb, mint 64,5 (Gólszám 64,5)
2,45
Összes esemény törlése
49ers_fan 2025-10-08 18:33:59
^*^ (:)

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.10.08. 18:45
GOG - Magdeburg
Gólszám 62,5
Több, mint 62,5
1.62 30 - 39
2025.10.08. 18:45
Wisla Plock - Eurofarm Pelister
1X2 + Gólszám 53,5
Hazai és több
1.82 36 - 25
2025.10.08. 20:05
Hapoel TA - Maccabi TA
Hendikep -5,5
Hapoel TA -5,5
1.56 90 - 103
2025.10.08. 20:45
Kolstad - Aalborg
Nyertes különbség
Vendégcsapat 1-5 góllal nyer
2.21 26 - 35
2025.10.08. 20:30
Unicaja Malaga - Mersin
Hazai csapat - Pontszám 90,5
Több, mint 90,5
1.71 97 - 66
Eredő odds 17.38
Tét 400
Kihagyott nyeremény 6952
eden12 2025-10-08 18:31:00
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.10.08. 20:00
FTC - Recco
1X2
Döntetlen
5.80 15 - 14
Tét 300
Kihagyott nyeremény 1740
eden12 2025-10-08 18:30:18
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.10.08. 21:00
Niger - Kongói Köztársaság
1X2
Niger
1.80 3 - 1
Tét 1000
Nyeremény 1800
debrecen 2025-10-08 17:26:43
Mai gondolatok. 🤔

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.10.08. 20:45
Sporting CP - Nantes
1X2 + Gólszám 63,5
Hazai és több
2.73 28 - 39
2025.10.08. 18:00
NKA Pécs - TFSE
Hazai csapat - Pontszám 78,5
Több, mint 78,5
1.78 93 - 66
2025.10.08. 18:00
Kaposvár - Szombathely
Vendégcsapat - Pontszám 86,5
Több, mint 86,5
1.72 83 - 90
2025.10.08. 19:30
Bourg - Türk Telekom
Hazai csapat - Pontszám 85,5
Több, mint 85,5
1.75 88 - 80
Eredő odds 14.63
Tét 300
Kihagyott nyeremény 4389
laca48 2025-10-08 14:37:05
tipp

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.10.08. 18:00
Comore-szigetek - Madagaszkár
Gólszám 3,5
Kevesebb, mint 3,5
1.16 1 - 2
2025.10.08. 21:00
Niger - Kongói Köztársaság
Döntetlennél a tét visszajár
Niger
1.39 3 - 1
2025.10.08. 19:15
Indonézia - Szaúd-Arábia
1X2 + Gólszám 1,5
Vendég és több
1.89 2 - 3
2025.10.08. 21:30
U20Kolumbia - U20Dél-Afrika
1X2
U20Kolumbia
1.48 3 - 1
2025.10.08. 21:30
U20Argentína - U20Nigéria
Vendégcsapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést
Nem
1.17 4 - 0
Eredő odds 5.28
Tét 100
Nyeremény 528
laca48 2025-10-08 14:30:11
tipp

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.10.08. 18:00
Sierra Leone - Burkina Faso
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
2.91 0 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 291
laca48 2025-10-08 14:27:19
tipp

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.10.08. 21:00
Wolfsburg - Paris SG
Gólszám: páros vagy páratlan
Páros
1.76 4 - 0
Tét 300
Nyeremény 528
kisskin 2025-10-08 14:05:25
hoki 4,5 gól

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.10.08. 17:30
Jukurit - Kiekko-Espoo
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.68 3 - 4
2025.10.08. 18:00
Poruba - Slavia Praha
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.48 3 - 4
2025.10.08. 19:00
Oskarshamn - Mora
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.39 2 - 3
2025.10.08. 19:00
Västeras - MODO
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.50 2 - 4
Eredő odds 5.18
Tét 700
Nyeremény 3626
kisskin 2025-10-08 14:04:09
mai

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.10.08. 15:00
Mauritius - Kamerun
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.53 0 - 2
2025.10.08. 17:00
Omán - Katar
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
2.29 0 - 0
2025.10.08. 18:00
Dzsibuti - Egyiptom
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.12 0 - 3
2025.10.08. 15:30
U19Izrael - U19Luxemburg
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.65 0 - 0
Eredő odds 6.48
Tét 500
Kihagyott nyeremény 3240
Vác_all_in 2025-10-08 13:27:14
644026 H
H. Squire - D. Lajovic
Kevesebb, mint 22,5 (Játékszám 22,5)
1,85
Összes esemény törlése

Szintén sima
Vác_all_in 2025-10-08 13:26:27
436050 H
F. Auger-Aliassime - L. Musetti
Kevesebb, mint 23,5 (Játékszám 23,5)
1,80
Összes esemény törlése

Sima
Vác_all_in 2025-10-08 13:51:16
Ez már jött is... Musetti 0:40-ről elrontotta
magyardanika 2025-10-08 13:08:39
🍀🍀

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.10.08. 20:15
C. Menzies - Rob Cross
180-ak száma 6,5
Kevesebb, mint 6,5
1.82 3 - 1
2025.10.08. 21:15
S. Bunting - D. Noppert
Játszmaszám 3,5
Több, mint 3,5
1.39 1 - 3
Eredő odds 2.53
Tét 700
Kihagyott nyeremény 1771
Vác_all_in 2025-10-08 10:11:32
568025 H
P. Kotov - A. Holmgren
Kevesebb, mint 22,5 (Játékszám 22,5)
1,75
Összes esemény törlése
AC Milan 2025-10-08 00:06:50
Mai tenisz.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.10.08. 06:30
A. Rinderknech - J. Lehecka
A. Rinderknech - Játékszám 10,5
Több, mint 10,5
1.59 2 - 0
2025.10.08. 10:40
Schnaitter J / Wallner M - Goransson A / Michelsen A
Goransson A / Michelsen A nyer legalább egy játszmát
Igen
1.27 1 - 2
2025.10.08. 06:40
M. Frech - K. Muchova
A mérkőzés győztese
K. Muchova
1.17
2025.10.08. 07:00
B. Bencic - E. Mertens
B. Bencic nyer legalább egy játszmát
Igen
1.29 (0 - 0)
2025.10.08. 11:00
C. Lopez Montagud - L. Mikrut
A mérkőzés győztese
L. Mikrut
1.13 0 - 2
Eredő odds 2.67
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2670
KisK 2025-10-08 00:03:10
⚽️🍀

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.10.08. 15:00
Mauritius - Kamerun
Hendikep 1:0
Kamerun
1.38 0 - 2
2025.10.08. 18:00
Csád - Mali
1X2
Mali
1.12 0 - 2
Eredő odds 1.55
Tét 1000
Nyeremény 1550

további témák a rovatból

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.
Fővárosi rangadót rendeznek ma Portugáliában! Az Estadio da Luz ad otthont a Benfica–Sporting összecsapásnak, amelyet mindkét csapat remek formában vár, és a támadójátékok ereje alapján újabb gólgazdag derbi várható.
Fővárosi rangadót rendeznek ma Portugáliában! Az Estadio da Luz ad otthont a Benfica–Sporting összecsapásnak, amelyet mindkét csapat remek formában vár, és a támadójátékok ereje alapján újabb gólgazdag derbi várható.
A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és egy/több aktuális tippet is!
A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és egy/több aktuális tippet is!