Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
Sziasztok!
Mára a Manchester City – Everton Premier Liga-meccset hoztam, szelvénytipp következik!

- A válogatott szünet után a Manchester City az Etihad Stadionban fogadja az új lendületet kapó Evertont. Pep Guardiola együttese az augusztusi Tottenham és Brighton elleni vereségek óta hét tétmérkőzés óta veretlen, öt győzelemmel és két döntetlennel, legutóbb pedig 1–0-ra győzött a Brentford otthonában. A City továbbra is Erling Haalandra épít, aki 12 mérkőzésen 21 gólt szerzett klub- és válogatott szinten, ebből kilencet a Premier League-ben, és ezzel vezeti a góllövőlistát. Guardiola a Brentford elleni diadal után a 250. bajnoki győzelmét ünnepelhette, és úgy érzi, csapata folyamatosan javul, amit az adatok is alátámasztanak: a City az évben a legtöbb pontot és gólt szerezte a ligában. Az Everton sem érkezik rossz formában, hiszen az új Hill Dickinson Stadionban továbbra is veretlen, és nyolcadik helyen áll, mindössze két ponttal lemaradva az ötödik City mögött. Az Everton 2010 decembere óta nem nyert az Etihadban és David Moyes-nak még soha nem sikerült idegenben legyőznie egy-, az előző szezonban top 3-ban végző csapatot. A legutóbbi fordulóban az Everton Jack Grealish késői góljával fordított a Crystal Palace ellen, de az ő hiánya (mert a City kölcsönjátékosa) most érzékeny veszteség lesz. A City erős hazai mérlege, a hét meccses veretlenségi sorozat és Haaland kirobbanó formája alapján a címvédő magabiztos, rutinszerű győzelme várható az Everton ellen.
Tipp: ManCity nyer – 1,41

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Liverpool - Manchester Utd.
Igen
Milan - Fiorentina
Milan
Karcag - Csákvár
Karcag
V. Gracheva - M. Inglis
V. Gracheva
E. Alexandrova - E. Rybakina
E. Rybakina
tippszelvény
Győr - Diósgyőr
Kevesebb, mint 0,5
tippszelvény
Roma - Internazionale
Döntetlen
Győr - Diósgyőr
Hazai és kevesebb
Montpellier - Nantes
Vendég és kevesebb
Le Mans - Bourg
Hazai és több
tippszelvény
Roma - Internazionale
Döntetlen vagy Internazionale
Atl. Madrid - Osasuna
Atl. Madrid
Győr - Diósgyőr
Győr
Paks - DVSC
Döntetlen (1X2)
2,75
Simán el tudom képzelni
tippszelvény
Pisa - Hellas Verona
Kevesebb, mint 1,5
tippszelvény
Sopron - Szombathely
Több, mint 80,5
ZTE - DEAC
Több, mint 41,5
Cegléd - Dávid Kornél KA
Több, mint 151,5
Montpellier - Nantes
Több, mint 60,5
Győr - TFSE
Győr -1,5
tippszelvény
Lecce - Sassuolo
Kevesebb, mint 1,5
tippszelvény
ZTE - DEAC
Több, mint 82,5
Honvéd - Szeged
Több, mint 82,5
Rytas Vilnius - Neptunas Klaipeda
Rytas Vilnius -7,5
Montpellier - Nantes
Vendégcsapat 1-5 góllal nyer
Le Mans - Bourg
Hazai és több
Körmend - Atomerőmű
Több, mint 167,5
tippszelvény
Djurgarden - Brynäs
Több, mint 5,5
Skelleftea - Malmö
Több, mint 4,5
Südtirol Bolzano - Fehérvár
Több, mint 4,5
JYP - Vaasan Sport
Több, mint 5,5
tippszelvény
Heidenheim - Bremen
Több, mint 2,5
Torino - Napoli
Több, mint 1,5
Sheffield Utd. - Watford
Több, mint 2,5
Paks - DVSC
Több, mint 2,5
tippszelvény
Fulham - Arsenal
Vendég és több
Lecce - Sassuolo
Vendég és több
Atl. Madrid - Osasuna
Hazai és több
Barcelona - Girona
Több, mint 9,5
tippszelvény
Nottingham - Chelsea
Döntetlen vagy Chelsea
Sopron - Szombathely
Sopron +6,5
tippszelvény
Villarreal - Betis
Több, mint 2,5
Mai napon egy nagyobb szorzora szeretnem felhivni a figyelmet. Nyilvan nem tuti tipp, de boven van benne realitas ennyiert.
A Sopron fogadja a Szonbathelyi falcot. A Falco volt az elmult evek kiemelkedo legjobb csapata, tavaly 100%-os alapszakasz utan meglepetesre dontoben kisoporte oket a Szolnok. Az idei csapat is jo, eselyes akar a vegso gyozelemre, de biztos nem kiemelkedo eselyes a bajnoksag megnyeresere. Az idei 4 bajnokijukat megnyertek, de lathatoan nem nagy kulonbseggel az osszes meccs szoros volt es nem a legerosebb ellenfelekkel talalkoztak. Nemzetkozi kupa is elindult szamukra szerdan Zaragozaban meccseltek ma mar Sopronban lesz jelenesuk. A magyar magjuk tovabbra is nagyon eros maradt, de Pongo hianyzik tavalyrol. Tanoh Dez, Bognar serulessel kuzkodik. A legios valasztas nem tunik legerosebbnek idenre.
A Sopron altalaban eros kozepcsapat szibtjet szokta hozni az elmult evekben stabilan. Eros hazai palyaval. Iden ugy tunik jol sikerult a legios kivalasztas Manjgafic egesz bajnoksag egyik legiosa lehet. A magyar magban bar nincs kiemelkedo jo jatekos de a keret osszes jatekosa tenylegesen hozza tud tenni, valakiknek mindig kijon a forma. 2 nagy idegenbeli gyozelem utan tobb mint 1 het pihenovel varja a csapat a mai rangadot.
Erdemes forumokon megnezni hogy a Szonbathelyi szurkolok is felnek a mai meccstol es egyaltalan nem magabiztosan varjak az osszecsapast.
tippszelvény
Sopron - Szombathely
Sopron
De szerintem leirasban leirtam mennyire erzem a tippet.
Remelem valakinek tudtam segiteni vele
Amúgy +6.5 hendivel 1.80 se rossz ha szoros lesz a vége
tippszelvény
Sunderland - Wolverhampton
Több, mint 0,5
Brighton - Newcastle
Több, mint 1,5
Burnley - Leeds
Nem
Crystal Palace - Bournemouth
Crystal Palace
Roma - Internazionale
Több, mint 0,75
tippszelvény
Nottingham - Chelsea
Kevesebb, mint 3,5
Bayern München - Dortmund
Kevesebb, mint 3,5
tippszelvény
Nottingham - Chelsea
Páros
Fulham - Arsenal
Igen és több, mint 2,5
tippszelvény
RB Leipzig - Hamburg
Több, mint 2,5
Western Sydney Wanderers - Melbourne City
Több, mint 1,5
Nürnberg - Freiburg
Igen
tippszelvény
Nottingham - Chelsea
Chelsea
1. FC Köln - Augsburg
1. FC Köln
Milton Keynes Dons - Crewe
Hazai és több
Zaragoza - Cultural Leonesa
Hazai és több
WSG Tirol - Austria Wien
Vendég és igen
Odd Grenland - Ranheim
Hazai és igen
Stockholm Internazionale - Gefle
Stockholm Internazionale
Urawa RD - Cerezo Osaka
Urawa RD
tippszelvény
MTK - Nyíregyháza
Döntetlen vagy Nyíregyháza