2025.11. 06.

Trükkök, taktikák - 2025.11.06

Trükkök, taktikák - 2025.11.06

Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!

Sziasztok!​

Mára az Utrecht – Porto Európa Liga-meccset hoztam, szelvénytipp következik!

  • Az Európa-liga negyedik fordulójában az FC Utrecht hazai pályán fogadja a portugál FC Portót. A két együttes teljesen ellentétes formában várja az összecsapást, míg az Utrecht még egyetlen pontot sem szerzett a sorozatban, addig a Porto már hat ponttal rendelkezik három forduló után. Az FC Utrecht a nemzetközi kupában egyelőre gyengén szerepel. A Lyon, a Brann és a Freiburg elleni vereségek során összesen négy gólt kaptak, miközben egyszer sem találtak be az ellenfelek kapujába. A holland bajnokságban elfogadható formát mutatnak és jelenleg a hatodik helyen állnak, de az Európa-ligában a teljesítményük csalódást keltő. FC Porto magabiztosan érkezik Hollandiába. A gárda a hazai bajnokságban tíz forduló után 28 ponttal az élen áll, míg az Európa-ligában három meccsen hat pontot gyűjtve a 15. helyen szerepel az összesített tabellán. Egyetlen vereségük a Nottingham ellen született, de azon a találkozón két büntetőből kaptak gólt és egy találatukat a VAR érvénytelenítette, így akár veretlenül is állhatnának. Idegenben különösen erősek, hiszen nyolc mérkőzésükből hetet megnyertek. Az Utrecht gyenge európai teljesítménye és gólképtelensége, valamint a Porto kiemelkedő formája és idegenbeli eredménysora alapján várhatóan a portugálok irányítják majd a játékot és nem kapnak ki ma sem!

Tipp: X2 – 1,17

 

Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

tipp
Utrecht – Porto | X2 | 1.17 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
laca48 2025-11-06 20:16:34
tipp

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.06. 21:00
FTC - Ludogorec Razgrad
1X2
FTC
1.55 3 - 1
Tét 1000
Nyeremény 1550
eden12 2025-11-06 18:43:16
Single✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.06. 21:00
Betis - Lyon
1X2
Döntetlen
4.00 2 - 0
Tét 700
Kihagyott nyeremény 2800
eden12 2025-11-06 18:42:42
3/4

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.06. 18:45
Nice - Freiburg
1X2
Freiburg
2.29 1 - 3
2025.11.06. 21:00
Plzen - Fenerbahce
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.59 0 - 0
2025.11.06. 18:45
Celje - Legia Varsó
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Hazai és igen
4.15 2 - 1
2025.11.06. 18:45
Mainz - Fiorentina
1X2
Fiorentina
3.45 2 - 1
Eredő odds 52.13
Tét 100
Kihagyott nyeremény 5213
eden12 2025-11-06 18:40:02
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.06. 21:00
FTC - Ludogorec Razgrad
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.84 3 - 1
2025.11.06. 21:00
Rangers - Roma
1X2
Roma
1.60 0 - 2
2025.11.06. 21:00
VfB Stuttgart - Feyenoord
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.58 2 - 0
2025.11.06. 18:45
Crvena zvezda - Lille
Vendégcsapat nyer legalább egy félidőt?
Igen
1.65 1 - 0
Eredő odds 7.68
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 7680
eden12 2025-11-06 18:38:25
Single✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.06. 18:45
Celje - Legia Varsó
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Hazai és igen
4.10 2 - 1
Tét 1000
Nyeremény 4100
eden12 2025-11-06 18:34:07
3/4 kombi✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.06. 18:45
Nice - Freiburg
1X2
Freiburg
2.68 1 - 3
2025.11.06. 21:00
Betis - Lyon
1X2
Döntetlen
4.00 2 - 0
2025.11.06. 18:45
Crvena zvezda - Lille
1X2 + Gólszám 1,5
Vendég és több
2.85 1 - 0
2025.11.06. 21:00
Häcken - Strasbourg
1X2
Strasbourg
1.72 1 - 2
Eredő odds 52.55
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 52550
eden12 2025-11-06 18:31:30
Single✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.06. 18:45
Dinamo Zágráb - Celta Vigo
1X2 + Gólszám 1,5
Vendég és több
4.25 0 - 3
Tét 1000
Nyeremény 4250
zsoma88 2025-11-06 18:00:21
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.06. 18:45
Nice - Freiburg
Vendégcsapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést
Igen
3.00 1 - 3
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3000
zsoma88 2025-11-06 17:54:02
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.06. 18:45
Mainz - Fiorentina
Gólszám 1,5
Kevesebb, mint 1,5
3.05 2 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3050
tomi65 2025-11-06 17:52:20
Gólok....

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.06. 21:00
FTC - Ludogorec Razgrad
1X2 + Gólszám 1,5
Hazai és több
1.80 3 - 1
Tét 1000
Nyeremény 1800
debrecen 2025-11-06 15:34:31
🫣🤔💰💯❌

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.06. 21:00
Paris BC - Bayern München
A mérkőzés győztese + Pontszám 175,5
Hazai és több
2.71 82 - 86
2025.11.06. 21:00
Maccabi TA - Monaco
Pontszám 175,5
Több, mint 175,5
1.64 96 - 96
2025.11.06. 20:30
Baskonia Vitoria - Virtus Bologna
1. félidő - Hazai csapat - Pontszám 41,5
Több, mint 41,5
1.56 87 - 76
2025.11.06. 20:00
Herning-Ikast - Esbjerg
Gólszám 58,5
Több, mint 58,5
1.59 23 - 36
Eredő odds 11.02
Tét 300
Kihagyott nyeremény 3306
kisskin 2025-11-06 14:35:28
4,5 gól hoki

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.06. 17:30
Svájc - Finnország
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.82 3 - 1
2025.11.06. 19:45
Németország - Lettország
Gólszám 3,5
Több, mint 3,5
1.27 4 - 1
2025.11.06. 16:00
Magyarország - Norvégia
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.66 2 - 4
2025.11.06. 17:30
Ukrajna - Litvánia
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.38 1 - 2
Eredő odds 5.29
Tét 800
Kihagyott nyeremény 4232
kisskin 2025-11-06 14:34:10
2,5 gól

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.06. 18:45
Dinamo Zágráb - Celta Vigo
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.81 0 - 3
2025.11.06. 18:45
Midtjylland - Celtic
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.50 3 - 1
2025.11.06. 18:45
Utrecht - Porto
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.74 1 - 1
2025.11.06. 18:45
Salzburg - Go Ahead Eagles
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.44 2 - 0
Eredő odds 6.80
Tét 600
Kihagyott nyeremény 4080
laca48 2025-11-06 11:57:03
tipp

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.06. 18:45
Dinamo Zágráb - Celta Vigo
Gólszám 3,5
Kevesebb, mint 3,5
1.30 0 - 3
2025.11.06. 18:45
Nice - Freiburg
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
2.10 1 - 3
Eredő odds 2.73
Tét 1000
Nyeremény 2730
laca48 2025-11-06 11:55:30
tipp

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.06. 21:00
Rangers - Roma
Gólszám 3,5
Több, mint 3,5
2.92 0 - 2
Tét 400
Kihagyott nyeremény 1168
jani75 2025-11-06 07:39:09
Még egy gólos tipp.🍀

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.06. 18:45
Dinamo Zágráb - Celta Vigo
Ázsiai Gólszám 2
Több, mint 2
1.40 0 - 3
Tét 800
Nyeremény 1120
jani75 2025-11-06 07:37:51
Sziasztok ! Egy tipp a mai napra, sok szerencsét mindenkinek ! 🍀

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.06. 18:45
Sturm Graz - Nottingham
Vendégcsapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést
Nem
1.44 0 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1440
Nora88 2025-11-06 07:22:39

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.06. 21:00
FTC - Ludogorec Razgrad
1X2
FTC
1.65 3 - 1
2025.11.06. 21:00
Rangers - Roma
1X2
Roma
1.70 0 - 2
Eredő odds 2.81
Tét 1000
Nyeremény 2810
Karaj 2025-11-06 05:31:29
Vegyes

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.06. 18:45
Utrecht - Porto
1X2
Porto
1.55 1 - 1
2025.11.06. 19:00
MODO - Troja/Ljungby
Hendikep -1,5
MODO -1,5
1.52 1 - 4
2025.11.06. 09:00
Sydney Flames - Canberra Capitals
1X2
Sydney Flames
1.57 73 - 64
Eredő odds 3.70
Tét 200
Kihagyott nyeremény 740
49ers_fan 2025-11-06 05:13:27
BSK

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.11.06. 07:30
NZ Breakers - Adelaide
A mérkőzés győztese + Pontszám 178,5
Vendég és kevesebb
3.00 79 - 83
2025.11.06. 09:30
Tasmania Jackjumpers - South East Melbourne
A mérkőzés győztese + Pontszám 175,5
Vendég és több
3.15 102 - 103
2025.11.06. 11:00
Ulsan Mobis Phoebus - Goyang
A mérkőzés győztese + Pontszám 153,5
Hazai és kevesebb
2.90 74 - 68
Eredő odds 27.41
Tét 100
Nyeremény 2741

további témák a rovatból

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.
Fővárosi rangadót rendeznek ma Portugáliában! Az Estadio da Luz ad otthont a Benfica–Sporting összecsapásnak, amelyet mindkét csapat remek formában vár, és a támadójátékok ereje alapján újabb gólgazdag derbi várható.
Fővárosi rangadót rendeznek ma Portugáliában! Az Estadio da Luz ad otthont a Benfica–Sporting összecsapásnak, amelyet mindkét csapat remek formában vár, és a támadójátékok ereje alapján újabb gólgazdag derbi várható.
A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és egy/több aktuális tippet is!
A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és egy/több aktuális tippet is!