Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
Sziasztok!
Május első napjára a Livingston – Aberdeen skót bajnokit hoztam, szelvénytipp érkezik!

- A kiesés szélén álló Livingston hazai pályán fogadja az utóbbi hetekben magára találó Aberdeent, és a hazaiak továbbra is reménytelenül állnak a tabella alján. A gárda legutóbb idegenben 2–0-ra verte a St Mirrent, mindössze második bajnoki sikerüket aratta a szezonban, ezzel kilenc pontra csökkentve hátrányukat a rájátszást jelentő pozíciót elfoglaló Kilmarnockkal szemben. Négy fordulóval a vége előtt azonban hibátlan hajrára lenne szükségük, miközben a riválisok botlanak. Az Aberdeen érkezik esélyesként, hiszen Stephen Robinson irányítása alatt végre 2–0-ra verték a Hiberniant, majd 1–0-ra a Kilmarnockot, ezzel megtörték kilencmeccses nyeretlenségi sorozatukat. A két győzelem nemcsak nyolc pontra növelte előnyüket a kiesőzónával szemben, hanem önbizalmat is adott egy olyan csapatnak, amely az idény nagy részében csak szenvedett.Az Aberdeen Robinson keze alatt összeszedettebbnek tűnik, ráadásul két egymást követő meccsen is érintetlen maradt a hálójuk. Mindez a vendégek győzelmi esélyére enged következtetni.
Tipp: X2 – 1,39
Ne feledd, legyél több irodánál is regisztrálva, hogy mindig a legjobb szorzókat és akciókat kapd el! Ha nincs még accountod a VEGAS-nál, akkor kérjük Erre a linkre kattintva regisztrálj, hogy megkezd az irodák között összehangolt játékot! A VEGAS-regisztráció később még fontos lesz a Tipplap felhasználók életében!
Ha pedig rárabolnál a TIPPMIXPRO májusi-, akár 5000 forintos bónuszára, akkor kattints IDE és regisztrálj! ZÖLDÜLJÖN A MÁJUS, ZÖLDÜLJENEK A TIPPEK IS!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Girona - Mallorca
Több, mint 8,5
tippszelvény
Leeds - Burnley
Igen és több, mint 2,5
Shamrock Rovers - Waterford FC
Igen és több, mint 2,5
SC Poltava - Krivbász
Döntetlen és több
tippszelvény
Leeds - Burnley
Hazai és több
Shamrock Rovers - Waterford FC
Hazai és több
SC Poltava - Krivbász
Döntetlen