Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
Sziasztok!
Mára a St Patrick's Athletic - Dundalk ír bajnokit hoztam, szelvénytipp következik!

- A hazaiak jelenleg harmadik helyen állnak 42 ponttal, nyolc egységre a listavezetőtől, miközben egy meccsel kevesebbet játszottak, de formájuk ingadozó. Az elmúlt három bajnokiból csak egyet nyertek meg, legutóbb 1-1-et játszottak a Waterforddal. Az utóbbi nyolc bajnokijuk mérlege is gyenge, három győzelem, két döntetlen és három vereség, ami mindössze 11 pontot hozott. A Dundalk egy korábbi veretlen szériát követően visszaesett, zsinórban három bajnokit elveszített, legutóbb a Drogheda is felülmúlta őket 2-1-re. A kupában ugyanakkor 3-1-es sikerrel zárták le rossz sorozatukat, és idegenben stabilak, az utolsó hat vendégmeccsükből csak egyet veszítettek el. Legalább két gólt várhatunk, mert mindkét csapat meccsein rendre több gól születik és a közelmúlt eredményei is többgólos meccset feltételezik.
Tipp: Több, mint 1,5 gól a meccsen – 1,19
Ne feledd, legyél több irodánál is regisztrálva, hogy mindig a legjobb szorzókat és akciókat kapd el! Ha nincs még accountod a VEGAS-nál, akkor kérjük Erre a linkre kattintva regisztrálj, hogy megkezd az irodák között összehangolt játékot!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Ausztrália - Magyarország
Több, mint 27,5
Olaszország - Görögország
Több, mint 26,5
Kína - Magyarország
Magyarország
tippszelvény
Völsungur Husavik - Grindavik
Több, mint 2,5
tippszelvény
Völsungur Husavik - Grindavik
Igen
tippszelvény
Västeras SK - Örgryte
Hazai és több
tippszelvény
Nyíregyháza - Újpest
Igen
Dobpergés és holnap érkezik a VB játék eredményhirdetés!
tippszelvény
St. Patrick's - Dundalk
Hazai és több