Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
Sziasztok!
Mára a Rio Ave - Sporting portugál bajnokit hoztam, szelvénytipp érkezik!

- A Sporting CP harmadik egymást követő Primeira Liga-győzelmére készül, ezúttal a Rio Ave vendégeként Vila do Condéban. A lisszaboniak három forduló után hét ponttal másodikak, és a legutóbbi, Alverca elleni 3–1-es sikerük volt eddigi legmeggyőzőbb teljesítményük. Ugyanakkor a védekezés továbbra is sebezhető, hiszen még egyszer sem úszták meg kapott gól nélkül. A Rio Ave az Estoril elleni 2–0-val szerezte meg első idei győzelmét, ám hazai pályán öt bajnoki óta nyeretlen, ráadásul a Sporting elleni vereségsorozatuk már hatmeccses. A Sporting várhatóan begyűjti a három pontot.
Tipp: Sporting nyer – 1.34

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Bayern München - VfB Stuttgart
Bayern München
tippszelvény
Alavés - Villarreal
Több, mint 0,5
Lille - Paris SG
Több, mint 0,5
tippszelvény
Braunschweig - Hertha BSC
Igen és több, mint 2,5
Bochum - Osnabrück
Bochum
Milan - Venezia
Hazai és több
Groningen - F. Sittard
Hazai és több
Montpellier - Boulogne
Montpellier
Genk - Waasland Beveren
Hazai és több
tippszelvény
Braunschweig - Hertha BSC
Több, mint 1,5
Bochum - Osnabrück
Több, mint 1,5
Groningen - F. Sittard
Több, mint 1,5
Rodez Aveyron - Pau
Több, mint 1,5
Rio Ave - Sporting CP
Több, mint 1,5
Genk - Waasland Beveren
Több, mint 1,5
Al-Riyadh - Neom SC
Igen és több, mint 2,5
Al-Nassr - Al-Taawoun
Több, mint 1,5
Al-Khaleej Saihat - Al-Hilal (KSA)
Több, mint 1,5
Austria Lustenau - WSG Tirol
Hazai és több
tippszelvény
Indiana - Connecticut
Több, mint 96,5
Milwaukee - Texas
Hazai és több
Szerbia - Izland
Több, mint 102,5
Los Angeles - Washington
Vendég és kevesebb
tippszelvény
Genk - Waasland Beveren
Hazai és több
Ez a papiros tipp nem pont az amit tenni fogok.....
Az igazi választás:
A törökök legalább 7 pontot közéraknak és lesz legalább 163 pont @2.32
tippszelvény
Törökország - Litvánia
Hazai és több
tippszelvény
Braunschweig - Hertha BSC
Több, mint 2,5
East Riffa - Al-Hidd
Több, mint 2,5
1. FC Köln - Hoffenheim
Igen
tippszelvény
Turku PS - Kookoo
Több, mint 4,5
Iserlohn - Wolfsburg
Több, mint 4,5
Björklöven - Skelleftea
Több, mint 4,5
Köln - Frankfurt Löwen
Több, mint 4,5
tippszelvény
Rio Ave - Sporting CP
Vendég és több
tippszelvény
Chang Bingyu - R. O'Sullivan
R. O'Sullivan -0,5
:)
tippszelvény
Legalacsonyabb országos napi minim.-hőmérséklet 2026.szept.
Kevesebb, mint 0,5 celsius fok
Melyik eszköz teljesít jobban 2026. szeptemberben?
Arany (XAUUSD ICE spot)
Melyik eszköz teljesít jobban 2026. szeptemberben?
Nvidia
Melyik eszköz teljesít jobban 2026. szeptemberben?
Apple
Melyik eszköz teljesít jobban 2026. szeptemberben?
Ezüst (XAGUSD ICE spot)
Részletek:
1. Lesz Magyarország területén szept 1-30 közt + 0,5 fok alatti hőmérséklet (ZABAR IS JÁTSZIK!!!!)
2. Az Arany, mint nemesfém jobban teljesít gazdaságilag, mint az Ethereum.
3. Az Nvidia jobban teljesít, mint az AMD.
4. Az Apple jobban, mint a Microsoft.
5. Az Ezüst, mint nemesfém jobban, mint az Olaj.
Köszönöm, ha ezt az új "hülyeséget" elolvastátok, ami lehet, hogy egyáltalán nem is az! :) :D