2016.10. 20.

100%-os marad-e a Zenit és a Sahtar is?

100%-os marad-e a Zenit és a Sahtar is?

Csütörtök lévén ismét Európa-liga fordulót rendeznek, immáron a harmadikat ebben a szezonban. Az eddig remekül teljesítő Zenit Írországba látogat. Ezen kívül két ukrán csapat mérkőzésének elemzése olvasható: a Zoria Rotterdamban vendégszerepel a Feyenoord ellen, míg a Sahtar Lvivben látja vendégül a Gentet.

100%-os marad-e a Zenit és a Sahtar? 2016.10.20.

Dundalk – Zenit

  • A D csoport két, élen álló csapata találkozik egymással Írországban. Amíg a Zenit a maximális hat pontot két papírforma-győzelemnek köszönhetően szerezte meg, addig a Dundalknak úgy van négy egység a neve mellett, hogy mindkétszer bravúrt ért el. Előbb az Alkmaar ellen idegenben értek el 1-1-et, majd odahaza 1-0-ra verték a Maccabi Tel-Avivot. Az íreknek nem ez volt az első tekintélyt parancsoló eredményük, hiszen a nyáron a BL-selejtezőben búcsúztatták a BATE Boriszot, amely már több alkalommal is szerepelt a BL-csoportkörben. Hiába a szép sikerek, ezúttal egy európai szinten is erős csapatnak számító együttes, a Zenit látogat hozzájuk, tele sztárokkal. A Kokorin, Dzjuba, Javi García, Witsel támadó- és középpályássor ellen vélhetően tehetetlenek lesznek, hiszen nem ilyen színvonalú ellenfelekhez vannak hozzászokva. A Zenit az utóbbi hetekben mutatott jó formájának köszönhetően feljött a második helyre a Premjer Ligában. Az AZ-nek 5-öt, a Maccabinak 4-et rúgtak az El-ben, tehát a Dundalk sem számíthat sok jóra.

Sahtar Doneck – Gent

  • 11 forduló után már hat pont előnnyel vezeti a Sahtar az ukrán bajnokságot. Az El-ben is a csoportjuk élén állnak, egyelőre kapott gól nélkül. Úgy tűnik, egyik sorozatban sem tudják őket megszorongatni. A klub koncepciója továbbra is változatlan, a legjobb ukrán játékosokon kívül brazilokkal töltik fel a keretet, akik többségében megszolgálják a bizalmat. Az idei szezonban a Fred, Bernard, Ferreyra, Marlos játékkapcsolatra építenek, kiegészülve a roppant tehetséges Kovalenkóval (képen). A Gent negyedik helyen áll a belga bajnokságban, ahol minden második meccsüket tudják egyelőre megnyerni. A Sahtar jobb csapatnak számít, mint bármely együttes a belga ligában, ezért a Gentnek lehet, hogy nem sok keresnivalója lesz Lvivben. A Sahtar az Ukrajnában kialakult válság miatt nem játszhat saját stadionjában, ezért Lviv lesz a házigazdája ennek a találkozónak. A Gentből elsősorban a korábbi fehérvári Renato Neto lehet ismerős számunkra.

Feyenoord – Zoria

  • Álomszerűen teljesít ebben az idényben a Feyenoord: a bajnokságban mind a kilenc mérkőzésüket megnyerték és ezalatt 25 gólt szereztek Toornstráék. Az idősebb játékosok mint Kuyt vagy éppen Elia is régi önmagukat idézik, a fiatalok pedig folyamatosan fejlődnek. Vilhena, Kongolo vagy épp Karsdorp is vélhetően szép jövő előtt áll. A tehetségüket az ukrán bajnokságban jelenleg 3. Zoria ellen mutathatják meg ezúttal. Az ukránok kevés légióst alkalmaznak, ezért is szinte lehetetlen számukra felvenni a versenyt a Sahtarral és a Dinamo Kijevvel és a nemzetközi színtéren nagyot dobbantani. A Feyenoord hazai pályán idén már a Man. Unitedet is legyőzte, míg két éve éppen a Zoriát verték a selejtezőkben 4-3-ra és most is esélyesnek számítanak.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Snuky 2016-10-20 12:05:38
Feyenoord 23.-án rangadót játszik az Ajaxal !

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A MOL Kupa harmadik fordulójában a másodosztályú Kladno hazai pályán fogadja az élvonalbeli Ostrava csapatát.

Két rájátszásért küzdő csapat találkozik ma a Lumen Fielden, a Seattle Sounders fogadja a Real Salt Lake csapatát. Mindkét csapat számára fontos mérkőzésen, hiszen egy újabb vereség tovább nehezítené a helyzetüket.

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!