2017.05. 04.

Angol, svájci és svéd párharcok a csokorban (1,40 – 1,40 – 1,75)

Angol, svájci és svéd párharcok a csokorban (1,40 – 1,40 – 1,75)

A Zürich hamarosan elbúcsúzhat a másodosztályból és visszaemelkedik a legjobbak közé, a Midtjylland – Bröndby találkozón nagyot durranthat a finn Pukki, valamint egy remek ötlet a Bradford – Fleetwood meccsel kapcsolatban. Érdemes lecsekkolni a cikket. Tartsatok velünk! A tippeket mind-mind megtalálhatjátok a Tippmixpro ajánlatában. Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit!

Aarau - FC Zürich
FC Zürich (1X2) - Odds: 1,40  3-1

  • Azt lehetett gondolni, hogy a Zürich másodosztályú kitérője csak tiszavirág életű lesz, a mai napon egy esetleges győzelemmel már 12 pontra duzzasztanák az első helyen az előnyüket. Ebből persze az is következhet, hogy a bajnoki hajrára elkényelmesednek, ám erről nem hinném, hogy szó van. 2017- ben már több mint 10 bajnokin vannak túl, s csak egyet veszítettek el, ráadásul a mai vendéglátójuk borzalmas formában van. 

FH:19:30

Bradford – Fleetwood
Több, mint 1,5 (Gólszám 1,5) - Odds: 1,40  1-0

  • Elkezdődik az angol harmadosztály rájátszása is, az alapszakasz 5. illetve 4. pozíciójában végzett alakulatok lehetséges, hogy egy óvatos kezdéssel indítanak, igaz a szezonbéli két összecsapásukon is megvolt az over. Ezen a két találkozón a pályaválasztók tudtak diadalmaskodni, a Bradford egyébként is az egész idényben veretlen tudott maradni, s azt gondolom, képesek lehetnek előnyt kiharcolni a visszavágóra. A kért minimum két gól nem hinném, hogy túlságosan elérhetetlen cél, a Fletwood idegenbeli meccseiből csak kétszer fordult elő, hogy nem találtak be az ellenfelek hálójába. 

FH:20:45

Midtjylland – Bröndby
Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5) - Odds: 1,75  1-2

  • Hogy ne kelljen megismételni a durván három órás utat, pár napra Herningbe költözik Zorninger csapata, hisz a mai kupameccset követően vasárnap este hatkor a bajnokságban is egymásnak feszülnek. Az utolsó három egymás elleni meccsükön 14 gól esett, s mindhárom alkalommal megvolt a gólváltás, igaz, a kupameccs egészen más kávéház, gondolok itt arra, hogy sokkal óvatosabban veselkednek neki, ismét képesek lehetnek folytatni a "hagyományukat." Ez ügyben sokat tehet majd a hazaiaknál a nigériai Onuachu, míg a vendégeknél a finn Pukki.

FH:18:30

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Négy nappal azután, hogy egy dél-amerikai csapattól kikapott, Németország a régió egy másik képviselője, Paraguay ellen lép pályára. A Nationalelf számára a vereség mostantól nem opció a vébén! A múltkori fiaskó figyelmeztető jelnek megfelelt, de érdemben még semmiféle jelentősége nem volt. Viszont ha Foxborough-ban is kudarcot vall, a négyszeres világbajnok már indulhat is hazafelé. A találkozó hétfőn 22.30-kor kezdődik az USA-ban, a Gilette Stadionban. A tét a legjobb 16 közé kerülés.

Ez pedig már az egyenes kieséses szakasz, ahol két egyaránt hét ponttal csoportból továbbjutó csapat, Hollandia és Marokkó feszül egymásnak.
Ez pedig már az egyenes kieséses szakasz, ahol két egyaránt hét ponttal csoportból továbbjutó csapat, Hollandia és Marokkó feszül egymásnak.
A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és egy/több aktuális tippet is!