2013.08. 09.

Az NB I. 3. fordulójának beharangozója (Péntek)-2013-08-09

Az NB I. 3. fordulójának beharangozója (Péntek)-2013-08-09

Az OTP Bank Liga 3. fordulója veszi kezdetét a mai napon, az eddigi menetrendnek megfelelően egy mérkőzést rendeznek, melyen az MTK a Haladást fogadja.

A forduló nyitómérkőzésén két olyan gárda találkozik, akik a 2. fordulóban egyaránt döntetlen eredménnyel zártak aktuális ellenfelükkel szemben. Az MTK a Diósgyőr, a Haladás pedig az ETO ellen ikszelt.

MTK BUDAPEST

OTP Bank Liga NB I. 3. forduló

Hidegkuti Nándor Stadion, Budapest

2013. augusztus 09, 19:00

Játékvezető: Kassai Viktor

SZOMBATHELYI HALADÁS

MTK

Ahogy a bevezetőben már említettem, Garami József tanítványai a 2. fordulóban a Diósgyőr vendégeként léptek pályára, és szomorítva a hazai szurkolókat az első negyedóra végén megszerezték a vezetést Pölöskei révén. Tomiszlav Szivics legénysége azonban még az első játékrészben, egész pontosan a 40. percben egyenlített, kialakítva a félidei 1-1-es eredményt. A második játékrészt már a hazaiak kezdték jobban, hiszen az 54. percben megszületett a második diósgyőri találat, melyre a 67. percben jött a válasz, Bese egalizált. Ezt követően már nem született újabb találat, így a kék-fehérek egy ponttal távoztak a DVTK stadionból, és 4 ponttal a tabella ötödik helyéről várják a Haladás elleni mérkőzést.

HALADÁS

Nehezebb feladat várt Artner Tamás tanítványaira, akik a Videoton elleni vereség után a bajnoki címvédő ETO ellen kellett javítsanak. A feladat azért is nehéznek igérkezett, mert a győrieknek a DVTK elleni döntetlen után fontos lett volna, hogy a szombathelyiek ellen begyűjtsék a három pontot.  A hazaiak számára kezdődött jobban a mérkőzés, hiszen az 5. percben emberelőnybe kerültek, miután a győriek kapusa egy szabálytalanságot követően egyből piros lapot kapott, a Hali pedig büntetőt rúghatott, melyet Radó értékesített. Az emberhátrány azonban nem törte meg az ETO-t, és előbb a 35. percben egyenlített, majd az 55. percben a vezetést is megszerezte, ez utóbbit úgy, hogy ezúttal a szombathelyi Guzmics jutott második sárgalappal a kiállítás sorsára, a vendégek pedig büntetőt rúghattak. A létszámegyenlőségben aztán egyenlített a Haladás, a 60. percben Radó volt ismét eredményes beállítva a 2-2-es végeredményt.

Egymás elleni mérleg:

A két fél legutóbbi egymás elleni bajnokijain nem sok babér termett a kék-fehérek számára, hiszen ha az utolsó öt találkozásukat vesszük figyelembe, mindössze egyetlen pontot sikerült szerezniük, azt is meglehetősen régen, 2010 máriusában. Azóta minden alkalommal a Haladás gyűjtötte be a 3 pontot, így van mit javítania a fővárosiaknak. Legutóbb áprilisban szintén a Hidegkuti Stadionban mérkőzött meg egymással a két csapat, a lefújáskor a Haladás örülhetett 1-0-s győzelmének.

Tippek:

Döntetlen eredménnyel ér véget a mérkőzés: 3.50

Végeredmény 1-1: 7.00

2 vagy 3 gól lesz a mérkőzésen: 2.00

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
TRXman007 2013-08-09 10:24:43
Tudod miért nem játszom meg ezt a meccset?
Mert este 7kor lesz és az MTK létesítménye olyan monumentális
zárt, fedett, 86.000res ARÉNA, hogy valamelyik csapatnak
szinte biztos hogy a szemébe fog sütni a nap az első félidőben.
Innentől fogva az indul előnyből aki a pénzfeldobásnál
megnyeri a térfélválasztást.

Ennyit a hazai színvonal(?)ról.

ÜDV

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Sevilla hazai pályán reálisan nyerhet a hullámvölgyben lévő Alavés ellen, ezzel a tabellán elfoglalt hatodik helyét is megerősítheti. Lássuk a részleteket!

Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!