2013.03. 29.

Az NB1 21. fordulójának beharangozója (péntek), 2013-03-29

Az NB1 21. fordulójának beharangozója (péntek), 2013-03-29

A havazás miatt elhalasztott 20. fordulót követően a válogatotté volt a főszerep az elmúlt napokban, most azonban itt az újabb forduló, és habár a tervek szerint mind a nyolc mérkőzés megrendezésre kerül, a havas pályák azonban okozhatnak még kellemetlenséget, ugyanis egy egy mérkőzés elhalasztására sor kerülhet. Ettől függetlenül beharanozónkban a teljes fordulóval foglalkozunk, kezdjük a pénteki két mérkőzéssel, nevezetesen a Kaposvár – Pápa és a Videoton – Siófok mérkőzésekkel.

Kaposvár – Lombard FC Pápa
Kaposváron rendezik a forduló nyitómeccsét, a Rákóczi a Lombardot fogadja 17 órai kezdettel, amennyiben pálya állapota lehetővé teszi a mérkőzés megrendezését, ugyanis a zöld-fehérek pályáját 30 méteres hó és jégpáncél borítja, mely a takarításnak és a hőmérséklet emelkedésének köszönhetően olvad, ennek köszönhetően pedig amennyiben megrendezik a mérkőzést, sokkal inkább várható majd iszapbirkózás, mint labdarúgó meccs.

A Kaposvár a Kecskemétet fogadta legutolsó bajnokiján és a 14. percben Oláh révén megszerezte a vezetést, igaz az előnynek túl sokáig nem örülhettek, ugyanis a 19. percben egyenlítettek Horváth Ferenc tanítványai. A lila-fehérek a második félidő elején aztán a vezetést is megszerezték, sőt a 70. percben már kétgólos volt a vendég előny. A 81. percben Waltner büntetője révén még tudott szépíteni a Rákóczi, az egyeníltésre azonban már nem futotta.

A Lombard a Hungária körútra látogatott a 19. fordulóban, ahol az MTK ellen kellett volna kiköszörülni a Ferencváros ellen elszenvedett vereség utáni csorbát. A pápaiak 52 percig állták a sarat, ekkor azonban a hazaiak betaláltak, majd a 83. percen egy újabb MTK találat eldöntötte a mérkőzés sorsát.

A két gárda a 6. fordulóban Pápán mérkőzött, ahol a Lombard 3-0-ra kiütötte a Rákóczit.

Tippek:

  • A Rákóczi visszavág a Pápán elszenvedett vereségért, és megnyeri a meccset: 1.70
  • Végeredmény 1-0: 7.00
  • Kevesebb mint két gól esik a találkozón: 3.50

Videoton FC – Siófok
A nap második mérkőzését Székesfehérváron rendezik, a Vidi a Siófokot fogadja 19 órától. A havat a Sóstói úton is takarítják, de itt a mérkőzés megrendezésének nagyobb esélye van, mint Kaposváron.

A Videoton az Eger vendégeként lépett pályára a 19. fordulóban, és a 11. percben megszerezte a vezetést a kiesés elől menekülő hevesiek ellen Szekeres révén. Hat perccel később tovább nőtt a vendég előny, Brachi szépségdíjas szabadrúgástalálatának köszönhetően, ezt követően a játékrészben nem esett újabb gól. A második félidőben nem sokat változott a játék képe, jött egy újabb korai gól, mégpedig a 9. percben ismét Szekeres volt eredményes, majd hat perccel később a válogatott keretbe is bekerülő Kovács István révén kialakult a 0-4-es végeredmény.

A Siófok a 19. fordulóban Győrbe látogatott, ahol a listavezető zöld-fehéreknek a 39. percig nem találtak fogást a vendégeken, ekkor azonban megszerezte a vezetést az ETO. A 61. percben ismét hazai találatnak tapsolhatott a közönség, majd a 65. percben Máté révén szépíteni tudtak a somogyiak. Egyenlíteni azonban már nem sikerült, így a Siófok továbbra is utolsó a tabellán.

Siófokon a 6. fordulóban megrendezett mérkőzésen a Vidi 3-1-re győzött a somogyiak ellen.

Tippek:

  • A Vidi nyeri a mérkőzést: 1.20
  • Mindkét félidő végén a hazaiaknál lesz az előny: 1.57
  • Több mint 3 gól lesz a mérkőzésen: 2.62

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Sevilla hazai pályán reálisan nyerhet a hullámvölgyben lévő Alavés ellen, ezzel a tabellán elfoglalt hatodik helyét is megerősítheti. Lássuk a részleteket!

Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!