2013.03. 31.

Az NB1 21. fordulójának beharangozója (vasárnap), 2013-03-31

Az NB1 21. fordulójának beharangozója (vasárnap), 2013-03-31

A Labdarúgó NBI 21. fordulójának zárónapjára, két mérkőzés maradt, elsőként a DVSC az Újpestet fogadja, majd végezetül az ETO – Diósgyőr mérkőzés zárja a fordulót.

DVSC – Újpest FC
16 óra 30 perces kezdéssel a forduló egyik rangadójának tekinthető összecsapás szemtanúi lehetünk, a DVSC az Újpestet fogadja, és habár a cívisvároshoz sem volt túl kegyes az időjárás az elmúlt napokban úgy tűnik a mérkőzés megrendezésének itt sem lesz akadálya.

A piros-fehérek legutóbb a Pécs gárdáját fogadták, és a 14. percben hátrányba kerültek. A 31. percben Pölöskey alakította ki a félidei 1-1-es eredményt. A 64. percben már a hazaiaknál volt az előny, Sidibe szerezte meg a vezetést. Ezt követően kétszer is villant a piros lap, először a 76. majd a 82. percben jutott egy-egy pécsi játékos a kiállítás sorsára, utóbbi után ráadásul büntetőtt rúgott a DVSC, melyet Szakály Péter értékesített. Végül 89. percben Sidibe állította be a 4-1-es végeredményt.

A 212. Derbyt rendezték az NB I 19. fordulójában, a mérkőzés nagy kérdése az volt, képes lesz-e az Újpest a Paks ellen elszenvedett zakó után talpra állni. A Jos Daerden helyére kinevezett Marc Lélievre nehéz feladatát jól oldotta meg, és támadó szellemben küldte pályára a lila-fehér legénységet, mivel nagy hiba lett volna teljesen magára engedni hazai pályán a Ferencvárost. Az Üllői úti stadion lelátói teljesen megteltek a mérkőzésre, melyen a Fradi kezdte jobban az első félidőt, a lila-fehérek pedig állták a rohamot egészen a 41. percig amikor is megszerezték a vezetést a hazaiak. Az 51. percben aztán egyenlítettek a vendégek, Iandoli beadását Kabát lőtte közelről a hazai kapuba. Ezt követően kiegyenlítődött a játék, és már-már úgy tűnt pontosztozkodással ér véget a találkozó, de a 90. percben érkezett Csukics, aki 19 méterről hatalmas bombagóljával eldöntötte a találkozó kimenetelét.

A két csapat első egymás elleni mérkőzésén a Megyeri úton 0-0-s döntetlen született.

Tippek:

  • Mindkét csapat szerez gólt a találkozón: 1.83
  • Az Újpest szerzi az első találatot: 3.50
  • 2 vagy 3 gól születik a mérkőzésen: 2.00

Győri ETO FC – DVTK
Izgalmasnak igérkező mérkőzéssel zárul a forduló, 18 óra 30 perces kezdettel láthatjuk a DVTK győri vendégjátékát. Előzetesen úgy tűnik a bajnokaspiráns stadionjának gyepszőnyege is alkalmas lesz a mérkőzés megrendezésére, így természetesen mindkét fél gőzerővel készül az összecsapásra.

Az ETO a sereghajtó Siófokot fogadta a 19. fordulóban, és habár a mérkőzés fő favoritjának számított, bizony alaposan megizzadt a somogyiak ellen. Már az első gólért is meg kellett izzadnia a hazaiaknak, egész pontosan 39 percbe telt mire feltörték a vendég védelmet, ekkor Trajkovics volt eredményes. A második játékrészben aztán egy gyors gólváltással kialakult a mérkőzés végeredménye, először hazai részről Trajkovics növelte kétgólosra a győri előnyt a 61. percben, majd a 65. percben Máté szépített.

A Diósgyőr hazai pályán fogadta a Haladást, és a 12. percben egy vendég büntetőt követően hátrányba került. A 22. percben Luque 25 méteres szabadrúgásgóljával egyenlítettek a borsodiak, ezt követően azonban már egyik csapatnak sem sikerült bevenni ellenfele kapuját, így pontosztozkodással ért véget a találkozó.

A 6. fordulóban Diósgyőrben a két csapat mérkőzésén az ETO 3-0-ra kiütötte ellenfelét.

Tippek:

  • Az ETO nyeri a meccset: 1.50
  • Végeredmény 2-0: 7.00
  • 2 vagy 3 gól születik a mérkőzésen: 2.00

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Sevilla hazai pályán reálisan nyerhet a hullámvölgyben lévő Alavés ellen, ezzel a tabellán elfoglalt hatodik helyét is megerősítheti. Lássuk a részleteket!

Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!