2012.07. 17.

Bajnokok Ligája: TNS - Helsingborg

Bajnokok Ligája: TNS - Helsingborg

Kedden este ismét a Bajnokok Ligájában mérik össze tudásukat a felek, 22 csapat, tizenegy párosítás. A 11 összecsapásból egy walesi-svéd derbit emeltem ki. Nézzük mi várható ezen a mérkőzésen.

 

TNS (walesi) - Helsingborg (svéd)
BL, Park Hall Stadium, Oswestry / Croesoswallt, Shropshire, 20:15


A négyszeres walesi bajnok hatodik alkalommal veselkedik neki a Bajnokok Ligájának, sok sikert eddig nem nagyon tudtak felmutatni. Négy alkalommal már az első selejtező körben búcsúzni kényszerült a Saints, két éve azonban a harmadik selejtező körig menetelt. A második körben az ír Bohemians-t simán ütötte el a továbbjutástól, azonban a csoportba jutáshoz a belga Anderlecht testén vezetett volna az út. Itt azonban Juhász Rolandék összesítésben 6-1-vel esélyt sem hagytak a walesieknek. Hogy aztán most milyen formában vannak? Nagy kérdés. Az azonban nagy könnyítés a fogadók számára, hogy Walesben még nem kezdődött el a bajnokság. Május óta nem játszottak tétmeccset a walesi legények.

Az ellenfél most a svéd Allsvenskan 3. helyén álló Helsingborg lesz. A svéd csapat sem rendelkezik túl sok BL tapasztalattal, ám jóval nagyobb a rutinjuk az európai kupaporondon, ezt a rutint leginkább az UEFA kupában szedték össze. Egyszer már BL csoportkörösök is voltak a "vörösök", a 2000/2001-es szezonban a Bayern München, a PSG és a Rosenborg trió ellen egy győzelmet és két döntetlent tudtak összeszorgoskodni. Mivel a svéd bajnokságban már 15 fordulót lenyomtak, mondhatni hogy meccsben vannak Finnbogasonék.

Lássuk mire is lehet tippelni ezzel a mérkőzéssel kapcsolatban:

  • Mivel a svédek meccsben vannak, a TNS pedig május óta nem játszott tétmeccset, ezért... - Helsingborg nyer (1,44)
  • A TNS meghatározó csapat Walesben, minden hazai meccsükön gólt rúgtak az előző bajnokságban. Egyet összehoznak ma is, és mivel a Helsingborg nyer, ezért - mindkét csapat szerez gólt (1,80)
  • Utolsóként egy vakmerőnek tűnő tipp. - Helsingborg/Helsingborg (1,95)

Oddsok: Európa és az Egyesült Királyság egyik vezető fogadóirodája

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!