2012.06. 16.

EB-jósda: Csehország - Lengyelország

EB-jósda: Csehország - Lengyelország

Az Európa-bajnokságon a csapatok két fordulót már maguk mögött tudnak, következik a harmadik csoportkör, amely már a negyeddöntők résztvevőiről fog dönteni. Az "A" csoportban ma Görögország-Oroszország és Csehország-Lengyelország meccseken dől el ki jut be a legjobb nyolc közé. Mindkét mérkőzés egy időben, azaz 20:45-kor kezdődik.

 

CSEHORSZÁG - LENGYELORSZÁG
"A" csoport, 2012.06.16. 20:45, Wroclaw, Játékvezető: Craig Thomson (skót)

Semmi sem dőlt még el az Európa-bajnokság A csoportjában, ahol ma az egyik helyszínen szomszédvárak csatáját rendezik a házigazda lengyelek és csehek között, míg a másik mérkőzésen a 2008-as bronzérmes Oroszország a 2004-es Európa-bajnok Görögországgal mérkőzik. Az oroszok szinte biztos továbbjutók, de matematikailag még bármi megtörténhet, mind a négy csapat továbbléphet a csoportból. Koncentráljunk most azonban a lengyel-cseh meccsre.

Csehország (1-4-2-3-1): Cech - Gebre Selassie, Sivok, Kadlec, Limbersky - Hubschman, Plasil - Jiracek, Rosicky, Pilar - Baros

Lengyelország (1-4-3-3): Szczesny - Piszczek, Wasilewski, Perquis, Boenisch - Dudka, Blaszczykowski, Polanski, Murawski, Obraniak - Lewandowski

A csehek eddig 50%-osak ez Eb-n, nyitómeccsükön csúfosan kikaptak az oroszoktól akkor talán sokan már temették is Michel Bilek válogatottját, hiszen nem azt a játékot mutatták, ami egy kontinenstornán elvárható egy válogatottól. A második mérkőzésen a hellének ellen aztán fordult a kocka, köszönhetően talán annak is, hogy az első 10 percben kétszer is betaláltak. Igaz, erre egy görög válasz érkezett, de további találat már nem született.  Ráadásul középpályásuk Pilar már kétgólos a tornán, Baros viszont még adós a jó teljesítménnyel. És aki még adós a kiemelkedő teljesítménnyel az a hálóőr Petr Cech, aki nem egy esetben hibázott már a kapuban ezen a tornán. A mérkőzésen lehetséges, hogy a sérüléssel bajlódó Rosicky nem léphet pályára, ez megnehezítheti a csehek dolgát.

A házigazda lengyelek eddig mindösszesen két döntetlent tudtak felmutatni, a mai napon a továbbjutáshoz mindenképp győzni kell a csehek ellen, így biztosan támadó szellemben küldi pályára fiait Franciszek Smuda szövetségi kapitány. A görögök elleni nyitómeccsen meg volt minden, ami egy izgalmas mérkőzéshez kell, kiállítás, kihagyott büntető, talán nem is csoda, hogy pontosztozkodás lett a vége, a második az első meccsnél haloványabb teljesítményt mutató Oroszország elleni összecsapáson ők voltak a pontmentők, és ebből talán erőt is meríthetnek erre az összecsapásra.  A kapuba alighanem visszatér az első meccsen kiállított Szczesny, bár Tyton kapus kiválóan helyettesítette, így nem lenne meglepő ha Smuda mester őt hagyná a kapuban, és ha már a cseheknél kiemeltem ki tartozik jó teljesítménnyel, megteszem itt is, Lewandowski az, aki haloványabb teljesítményt mutat, góljaira pedig nagy szükség lenne akár ezen a meccsen is a továbbjutáshoz.

 

Norbi1014 tippjei a Csehország - Lengyelország mérkőzésre:

  • Lengyelország házigazdaként mindent megtesz azért, hogy híveinek örök élményt szerezzenek, ehhez kell a csehek legyűrése. - Lengyelország nyer (2,10)
  • A lengyelek legveszélyesebb támadója még csak egy gólt szerzett, ideje begyűjteni a másodikat is. - Lewandowski gólt szerez (2,50)
  • Az első félidő nagy taktikai csatát fog hozni. - félidőben döntetlen (2,20)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

friss 2 órája NB1: Debrecen – Paks
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
2026 első derbijét rendezik, ezúttal a Groupama Aréna lesz a helyszín és talán másfél évtizede nem volt ilyen közel egymáshoz a két csapat! És mivel egy derbin soha nem a helyezés számít, ma bármilyen eredmény elképzelhető!
2026 első derbijét rendezik, ezúttal a Groupama Aréna lesz a helyszín és talán másfél évtizede nem volt ilyen közel egymáshoz a két csapat! És mivel egy derbin soha nem a helyezés számít, ma bármilyen eredmény elképzelhető!
Már csak egy pontra van a kiesőzónától a Diósgyőr, hiszen legutóbb otthon nem tudta megverni a Kisvárdát. Ma pedig ismét a borsodi megyeszékhelyen lépnek fel a hazaiak (kongó lelátók előtt), de az ellenfél a listavezető Győr lesz!
Már csak egy pontra van a kiesőzónától a Diósgyőr, hiszen legutóbb otthon nem tudta megverni a Kisvárdát. Ma pedig ismét a borsodi megyeszékhelyen lépnek fel a hazaiak (kongó lelátók előtt), de az ellenfél a listavezető Győr lesz!