2017.06. 25.

Észak-Európa lett a célpont a mai csokorban (1,60 – 1,60– 1,70)

Észak-Európa lett a célpont a mai csokorban (1,60 – 1,60– 1,70)

Egy izgalmasnak és jól fogadhatónak ígérkező izlandi bajnoki, egy meccs a svéd bajnokságból, valamint a norvég pontvadászat egy mai találkozója. Remek lehetőségek, érdemes velünk tartani! A tippeket ma is a Tippmixpro ajánlatából választottuk!

Falkenberg – Syrianska
Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5) - Odds: 1,70  3-1

  • Vészesen közel mindkét félhez a kiesőzóna, viszont ha azt nézzük, a középmezőny van annyira szoros, hogy egy győzelemmel fölfelé is tudjanak lépni egy méreteset. Ennek tudatában egyik oldalra sem mondható, hogy motiválatlan, s mivel csak két egység van közöttük, hatpontos ütközetnek is nevezhető e csörte. A vendégek még nyeretlenek idegenben, azonban csak egyszer fordult elő, hogy nem találtak be az aktuális ellenfél hálójába, s erre ma is megvan minden esélyük, sőt. Gólokkal tarkított bajnokira van kilátás mindenesetre szerény véleményem szerint.

FH:17:00

Rosenborg – Sogndal
Rosenborg/Rosenborg (Félidő/Végeredmény) - Odds: 1,60  3-0 (0:0, 3:0)

  • Holtversenyben az első helyen áll a Rosenborg, s a bajnokság papíron legerősebb alakulata, mely már 24 alkalommal hódította el az első helyet, ég a bizonyítási vágytól, miután vereséget szenvedett a legutóbbi fordulóban. Ennek kevésbé örülnek a vendégek, akiken a dühüket tölthetik ki, sőt a szurkolókat is el kell kápráztatni, hogy minden a legnagyobb rendben a csapat körül, így egy hengerlés is kikerekedhet. 

FH:18:00

ÍBV – FH
Igen (Mindkét csapat szerez gólt) - Odds: 1,60  0-1

  • Az elmúlt négy bajnokijukon nem találtak legyőzőre az izlandi pontvadászatban a vendégek, de egyébként is csak egyetlen vereséget szedtek össze eddig a szezonban, ám ami lényegesebb a mi szempontunkból, hogy 88%-os a mindkét csapat gólmutatója. A vendégek kerete papíron kétszer olyan erős, mint a hazaiaké, viszont Gundmundsson csapata otthon még csak egy vereséget szedett össze, így azt gondolom, hogy a gólváltás lehet az egyik legjobb tipp mára. 

FH:19:00

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
agcsaja 2017-06-25 11:40:56
Üdv.

Vegalta Sendai-C.Osaka D 3.20---1000

maradt 2.500

további tippjeink a Foci világából

Négy nappal azután, hogy egy dél-amerikai csapattól kikapott, Németország a régió egy másik képviselője, Paraguay ellen lép pályára. A Nationalelf számára a vereség mostantól nem opció a vébén! A múltkori fiaskó figyelmeztető jelnek megfelelt, de érdemben még semmiféle jelentősége nem volt. Viszont ha Foxborough-ban is kudarcot vall, a négyszeres világbajnok már indulhat is hazafelé. A találkozó hétfőn 22.30-kor kezdődik az USA-ban, a Gilette Stadionban. A tét a legjobb 16 közé kerülés.

Ez pedig már az egyenes kieséses szakasz, ahol két egyaránt hét ponttal csoportból továbbjutó csapat, Hollandia és Marokkó feszül egymásnak.
Ez pedig már az egyenes kieséses szakasz, ahol két egyaránt hét ponttal csoportból továbbjutó csapat, Hollandia és Marokkó feszül egymásnak.
A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és egy/több aktuális tippet is!