2016.07. 21.

Európa-liga, magyar csapatok mérkőzései

Európa-liga, magyar csapatok mérkőzései

Miután a Ferencváros kiesett a BL-ből, így már csak az Európa-ligában érdekelt klubcsapatainkban bízhatunk. Közülük a Videoton helyzete kedvező, hiszen kétgólos előnyből várja a szerbiai visszavágót. Ellenben a DVSC és az MTK 2-1-es hátrányba került a múlt héten, hazai pályán lejátszott odavágón fehérorosz illetve azeri ellenféllel szemben. 

 

LABDARÚGÁS, EURÓPA-LIGA, 2. SELEJTEZŐKÖR, 2016.07.21.

CSUKARICSKI – VIDEOTON

  • A Videoton 2-0-s előnybe került a felcsúti első mérkőzésen, ezért közel áll a továbblépéshez. Bódi góljával kerültek előnybe, ezt követően Negót kiállította a játékvezető, de emberhátrányban sikerült megduplázni az előnyt Suljic révén. Ennek az előnynek elégnek kellene lenni a továbbjutáshoz. A Videoton remekül játszott odahaza, a kapu előtti szituációkban pedig nagyon határozott volt. Viszont hétvégén a Diósgyőr ellen hazai környezetben halovány produkciót mutatott be a Berg-csapat és kikapott 2-1-re a sok problémával küzdő borsodiaktól. Nem túl kiegyensúlyozott az együttes, nem tudott eddig kétszer egymás után jól teljesíteni. Nem várható el a Viditől, hogy idegenben is nyerjen a szerb harmadik helyezett ellen, de a továbbjutást meg kell szerezni. Ehhez egy egygólos vereség is elegendő lenne, vagy ha gólt szereznek Bódiék, akkor már a kétgólos fiaskó is belefér. A továbbjutó várhatóan a Vaduzzal szemben 3-0-s előnyben lévő dán Midtyllanddal csap össze a 3. fordulóban

ZSODINO – DVSC

  • A DVSC előzetesen a párharc esélyese volt, azonban a Debrecenben 2-1-re elvesztett mérkőzést követően fordult a kocka. Nagy bravúrra lenne szükség a debreceniektől ahhoz, hogy túljussanak a fehérorosz bajnokság 8.(!) helyezettjén. Az első mérkőzésen Takács góljával már a 2. percben előnyben volt a Loki, a Zsodino viszont fordított és nagyon kedvező pozícióból várhatja a fehéroroszországi találkozót. Szakályéknak ráadásul a bajnoki meccsük sem sikerült jól, hiszen hazai környezetben nem bírtak a Pakssal, 1-1 lett a végeredmény. Nincs jó formában a Loki, ami igen nagy gond, már csak azért is, mert idegenben minimum két gólt kellene lőnie Kondás Elemér csapatának, enélkül a továbbjutásról nem is lehet beszélni. A Loki mostani formáját elnézve a döntetlen tűnik valószínűnek. A Zsodinónak már nem kell megszakadnia a győzelemért, a döntetlennel ők örömmel kiegyeznek. A találkozó 18:00-kor kezdődik, a továbbjutó a Rapid Wiennel játszik.

GABALA – MTK

  • Az MTK a Gabala elleni odavágót egy kihagyott tizenegyessel kezdte, ezután pedig kétgólos hátrányba került, a 70. percben Torghelle szépített, így 2-1-es előnyben van a kilenc légióssal felálló azeri Gabala a visszavágó előtt. Ráadásul a Vasastól is kikapott az MTK a hétvégén, tehát a bajnokságot is rosszul kezdte. Nehéz elképzelni, hogy éppen Azerbajdzsánban jönnek ki ebből a gödörből. Labdabiztos csapat a Gabala, jól el tudja dugni a labdát, nem biztos, hogy sok tere lesz az MTK-nak az idegenbeli mérkőzésen, ráadásul az előző körben a Gabala 5-1-re nyert hazai pályán a Samtredia ellen, és most is esélyesebb az azeri csapat. A Debrecenhez hasonlóan minimum két gólt kellene lőnie az MTK-nak ahhoz, hogy egyáltalán  esélye legyen a továbblépésre, amely ha összejönne, akkor a roppant erős francia Lille lenne az ellenfél. Az MTK mérkőzése 18:30-kor kezdődik.

A TIPPMIXPRO ajánlatából:

  • CSUKARICSKI – VIDEOTON: (1X2): - Csukaricski, odds: 2,15
  • CSUKARICSKI – VIDEOTON: Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést: - Nem, odds: 1,30
  • ZSODINO – DVSC: (1X2): - Döntetlen, odds: 3,20
  • GABALA - MTK: (1X2): - Gabala, odds: 1,70

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Ferki 2016-07-21 14:01:46
Igazad van, sajnos.
Forgo 2016-07-21 11:34:45
Hali!
Köszi a tippeket és elemzést!
Én megmondtam a múltkor a magyar csapatokra kell fogadni, hogy nem jutnak tovább! És ezt tétemeléssel tolni, mert ettől biztosabb pénz a jelenlegi sportfogadásban NINCS!
Szégyen a magyar klubfoci, a béka segge alatt van mindegyik csapat!
Az MTK-nak kell a stadion, annak a 300 nézőnek, de a teljesítmény az európai szinten a legutolsó! Ma szerintem nagyon elverik ,mert lekontrázzák őket!

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!