2017.01. 05.

Görög gólok itt is, ott is

Görög gólok itt is, ott is

Ebben a rovatban megpróbálok egy olyan kombinációt összerakni, ami legalább megduplázza a tétünket, de ha a kínálat engedi, meg is triplázhatjuk az alapegységünket.  Ezúttal egy szimplával jöhet a dupla!   

10539        Panioniosz - Giannina    H    2.20   1-1 
Mindkét csapat szerez gólt – Igen

  • A görög bajnokság felsőházába tartozó két klub között mindössze három pont van, így nagy téttel bír ez a csörte az első ötbe való kerülésért. A hazaiak jó formában vannak, hisz az utolsó 5 bajnokijukon nem szenvedtek vereséget, hazai pályán pedig utoljára októberben kaptak ki az Olympiakostól. A vendégek ennyire jó szériát nem futnak most, azonban az utolsó 4 idegenbeli bajnokijukból kettőt megnyertek egy döntetlen, és egy vereség mellett, tulajdonképpen csak egyetlen egy kirándulásról tértek haza lőtt gól nélkül. Utolsó randevújuk márciusban volt egymással, s akkor fordított pályaválasztás mellett 1-1 re végeztek, igaz, az akkori két gólszerző azóta már eligazolt. Közel hasonló mérleggel, közel hasonló gólaránnyal rendelkeznek, s a két keret értéke is körülbelül megegyezik. Azt gondolom, hogy egy őszinte nyílt támadó foci alakulhat ki, amiben benne lehet a gólváltás.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
oregsrac 2017-01-05 19:49:48
Nagyon szép volt.Gratulálok,kár hogy lekéstem.Majd holnap.
riverside 2017-01-05 17:46:43
Remek, én csak over 1,5-et mertem tolni rá. :)
gcfc 2017-01-05 17:09:12
Ideje volt! :)
Kleo 2017-01-05 17:01:42
Kedves Gcfc!
Köszi a tippet ma is! :))))))))))))))))))))) és hááááát nagyon nagy graaaaat! :))))))))))))))))))

további tippjeink a Foci világából

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

Rajna menti rangadót rendeznek ma délután a Bundesliga 9. fordulójában, amelyben ismét főszerepet játszhat Patrik Schick. A Bayer Leverkusen cseh válogatott csatárától gólt várunk, elvégre kiváló formában van, a sebezhető védelméről ismert Köln a kedvenc ellenfelei közé tartozik, ráadásul a Gyógyszergyáriak elsöprő támadójátéka gyakorlatilag teljesen rá épül.

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com