2016.11. 18.

Gulácsiék átveszik-e a vezetést a Bundesligában?

Gulácsiék átveszik-e a vezetést a Bundesligában?

Péntektől már a topbajnokságok is folytatódnak. Németországban rangadóra kerül sor, hiszen a Bayern jelenlegi első számú üldözője, a Leipzig a tavalyi bronzérmes Leverkusen otthonába látogat. Franciaországban az első osztályban a sereghajtó Lorient próbál javítani eddigi mérlegén a jól menetelő Monaco ellen. A Ligue 2-ben a feljutó helyen álló Reims a Lavalt látja vendégül.

 

 

Gulácsiék átveszik-e a vezetést a Bundesligában? 2016.11.18.

Leverkusen – Leipzig

  • Ugyan rendeznek ezen a héten Dortmund-Bayern mérkőzést Németországban, de a péntek esti Leverkusen-Leipzig összecsapás sem akármilyen csemegét ígér. A Leipzig valósággal szárnyal ebben az idényben, mindössze a rosszabb gólkülönbsége miatt szorul a 2. helyre a bajnokságban. Ha sikerülne legalább pontot szerezniük Gulácsiáknak, akkor ha ideiglenesen is, de átvennék a vezetést. A győzelem elérése azonban roppant nehéz lesz, hiszen a játékoskerete alapján legalább olyan jó csapat a Leverkusen is. A gyógyszergyáriak nem kezdték jól az idényt, de a legutóbbi három meccsüket megnyerték, többek között a Tottenhamet is legyőzték idegenben a BL-ben. Roger Schmidtnek viszont lehetnek álmatlan éjszakái mostanság, hiszen nagyon sok sérült játékosa van. Bellarabi, Brandt és Toprak kiválása is érzékenyen érintheti a gárdát. Mindkét csapat kiváló támadósorral bír, amelyek szállítják is a gólokat szép számmal, így nem lenne meglepő, ha mindkét együttes betalálna az ellenfél kapujába. A hazaiak elsősorban Chicharitótól, míg a vendégek Forsbergtől és Wertertől várhatják a gólokat.

Lorient – Monaco

  • Korábban a Videotont is irányító Bernard Casonit nevezték ki a sereghajtó Lorient vezetőedzőjének, miután a válogatott meccsek miatti szünet előtt megváltak Sylvian Ripolitól. Fehérváron kifejezetten sikertelen hónapokat töltött a szakember és most egy még nagyobb fába vágta a fejszéjét, ugyanis a Lorient-t kellene benntartani az első osztályban. Első ellenfélként ráadásul a roppant jó erők álló Monacót fogadják, ami szintén nem könnyíti meg a helyzetet. A topbajnokságokat tekintve a Monaco szerezte a legtöbb gólt ebben a szezonban. Könnyen lehet, hogy a Lemar, B. Silva, Germain, Falcao vezette támadóalakulat a Lorient-t is kitömi. A hazaiaktól hat játékos is hiányozni fog sérülés miatt, míg a vendégeknél az alapemberek közül csak Joao Moutinho nem bevethető. Ha hamar betalál a Monaco, akkor ez egy teljesen egyoldalú mérkőzés is lehet, januárban 2-0-ra győztek idegenben a hercegségbeliek.

Reims – Laval

  • Remek formába került a Reims, hiszen legutóbbi három meccsét megnyerte. Ennek köszönhetően felkapaszkodott a 2. helyre a Ligue 2-ben, ami már feljutást érne a szezon végén. Roppant szoros az élboly, tehát nem lesz könnyű megtartani ezt a pozíciót. A kieső helyen tanyázó Laval ellen azért kötelező lenne hárommal növelni a pontjaik számát. A Laval a 18. a ligában és ezt elsősorban annak „köszönheti”, hogy 14 forduló alatt mindössze 9-szer talált be az ellenfelek kapujába. A Reims pedig a bajnokság legjobb védelmével rendelkezik, hiszen csak 10 gólt kapott eddig. Ezen tények alapján akár egy Reims-gól is győzelmet érhet a hazaiak számára. Nem kérdéses, hogy a statisztika Reims-győzelmet ígér.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

friss 1 órája NB1: Debrecen – Paks
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
2026 első derbijét rendezik, ezúttal a Groupama Aréna lesz a helyszín és talán másfél évtizede nem volt ilyen közel egymáshoz a két csapat! És mivel egy derbin soha nem a helyezés számít, ma bármilyen eredmény elképzelhető!
2026 első derbijét rendezik, ezúttal a Groupama Aréna lesz a helyszín és talán másfél évtizede nem volt ilyen közel egymáshoz a két csapat! És mivel egy derbin soha nem a helyezés számít, ma bármilyen eredmény elképzelhető!
Már csak egy pontra van a kiesőzónától a Diósgyőr, hiszen legutóbb otthon nem tudta megverni a Kisvárdát. Ma pedig ismét a borsodi megyeszékhelyen lépnek fel a hazaiak (kongó lelátók előtt), de az ellenfél a listavezető Győr lesz!
Már csak egy pontra van a kiesőzónától a Diósgyőr, hiszen legutóbb otthon nem tudta megverni a Kisvárdát. Ma pedig ismét a borsodi megyeszékhelyen lépnek fel a hazaiak (kongó lelátók előtt), de az ellenfél a listavezető Győr lesz!