2017.03. 19.

Hazai pályán is simán legyőzi az Udinese a Palermót?

Hazai pályán is simán legyőzi az Udinese a Palermót?

A Serie A-ban a mai napon nyolc találkozót is rendeznek, ezek közül a két magyarral felálló Palermo az Udinese otthonába látogat, míg a múlt héten a nyeretlenségi sorozatát megszakító Fiorentina Crotonéba látogat. A Bundesligában az El-től a héten búcsúzó Mönchengladbach a címvédő Bayernt fogadja. Lássuk az esélyeket!

Hazai pályán is simán legyőzi az Udinese a Palermót? 2017.03.19.

Mönchengladbach – Bayern München

  • Fáradtak lehetnek a Gladbach játékosai, hiszen február eleje óta heti két meccset kell játszaniuk. Korábban négy mérkőzést nyertek zsinórban, mostanság viszont már nem tudnak olyan magas szinten teljesíteni, hiszen nincsenek hozzászokva a futballisták az ilyes fajta terheléshez. Az edzőváltás bejött számukra, hiszen Heckinggel eleinte sorra nyerték a meccseket, viszont ahogyan említettem az utóbbi két hétben visszaesés volt tapasztalható. A Schalkéval szemben idegenben lőtt kevesebb gól miatt estek ki az El-ből.

  • Ma pedig azzal a Bayernnel találkoznak, amelyik nagyon elkapta a fonalat az utóbbi hetekben: a Gladbachot a múlt héten legyőző HSV-nak 8-at, az Arsenal kétszer 5-öt, a Schalkénak, a Frankfurtnak és a Kölnnek pedig hármat vágtak. Lewandowski tarthatatlan, de a mögötte játszó sor is egyre gólerősebben futballozik. A bajnokságot tíz pont előnnyel vezető Ancelotti-csapat egyértelműen favoritnak számít a Borussia-Parkban.

Udinese – Palermo

  • Legutóbbi öt meccsén mindössze egyetlen pontot szerzett a Palermo, miközben a Juventustól 4-1-re, az Atalantától és Torinótól 3-1-re, míg a Romától 3-0-ra kapott ki. Teljesen kilátástalan futballt mutat be hétről-hétre a szicíliai alakulat. Diego López érkezésével egy kis fellendülés volt tapasztalható, de hamar visszakerült a gárda abba a mély gödörbe, amelyben szinte az egész szezon során volt. Mostanság rendre a kezdőben kap szerepet a két magyar támadó, Balogh Norbert és Sallai Roland, viszont érdemben még mindig nem tudtak hozzátenni az együttes támadójátékához. Baloghot a Torino ellen kiállították, az eltiltása mostanra telt le. Az Udinese a Juventus ellen pazar játékot mutatott be a Dacia Arénában és a helyzetek száma alapján nyernie kellett volna. Múlt héten pedig Pescarában nyertek simán. Most a Pescarához hasonlóan erőtlen Palermo ellen odahaza minden adott számukra a sikerhez. Sok gólra van kilátás, hiszen hazai oldalon Thereaux és Zapata termeli a gólokat, a vendégeknél pedig Nestorovski. Ősszel 3-1-re nyert Szicília szigetén az Udinese.

Crotone – Fiorentina

  • A szinte már biztos kiesőnek tekinthető Crotone a legutóbbi hét mérkőzéséből hatot elveszített. A játékoskeretének erőssége (gyengesége) alapján nem meglepő, hogy szinte esélytelen harcot vív a bennmaradásért. Múlt héten Nápolyban kaptak egy 3-0-s pofont. Az újonc együttesre jellemző, hogy rendre a második félidőben bukja el a mérkőzéseit. A Fiorentina pedig a múlt héten éppen a 92. percben szerzett Kalinic-góllal győzött a Cagliari ellen. A firenzeiek is sok problémával küzdenek, de azért a játékosállománya miatt kötelező nyernie Crotonéban. Sousa csapatának már csak halovány esélye van az Európa-liga indulást érő 6. hely elérésére és ahhoz sokkal kiegyensúlyozottabban kell teljesítenie, mint eddig.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
pletszo 2017-03-19 23:04:52
Köszönöm szépen!
nagyfam 2017-03-19 22:33:33
Köszönöm! Ült az udinese tipp!
Kleo 2017-03-19 22:23:41
csatlakozom! Köszönöm! :)))))))))))
Dutsano 2017-03-19 22:10:24
Jó tippek voltak. Köszönet érte.

további tippjeink a Foci világából

Gondoltam egy merészet, és csináltam egy játszós számlát, amire átvezettem a sajátomról 100.000 forintot. Igazi pénzt, nem játékzsetont. Előttetek játszunk, élesben, fotókkal. Gyertek. Azért írtam, hogy játszunk, mert segítségül hívtam régi jó barátomat, Barnamedvét, és mindketten adunk 3-3 tippet, rövid indoklással. Utána ezt mindennap felküldjük 3.000 forinttal, 4/6-ba, és meglátjuk, hova jutunk a tippjeinkkel. A tippmixpro oldaláról mindennap kifotózom a tippsort a téttel, aztán Barnamedve beszerkeszti, és nyomon követjük. Szurkolni ér! A tippeket vihetitek, ha szimpatikus.

A Heidenheim remek szezont produkált, az újonc magabiztosan vívta ki a bennmaradást. Ma a dobogóra hajtó Red Bull lesz a vendége. Fotó: pixabay.com
A Heidenheim remek szezont produkált, az újonc magabiztosan vívta ki a bennmaradást. Ma a dobogóra hajtó Red Bull lesz a vendége. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Bayern a Bajnokok Ligája elődöntőjének bebiztosítása után a Bayern visszatér a Bundesligába ahol már csak a második hely megőrzése a cél. Az Union Berlinnek viszont még sokat kell dolgoznia azért, hogy biztosítsa a bennmaradást az élvonalban!