2017.01. 25.

Két esélylatolgatás és tipp a Jupiler League-ből

A téli pihenőről jönnek vissza a belgák, kedden már hat csapat melegített, ahova én személy szerint három hazai sikert vártam, ám ebből csak kettő váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ma újabb négy összecsapásra lehet hajazni a Jupiler League-ben. Nézzük! Bár csak két tippet hoztam.

CLUB BRUGGE - BEVEREN, 20:30  2-1

  • A Brugge még mindig az élen áll, függetelenül attól, hogy tegnap a Waregem győzni tudott és pontszámban beérte a kék-feketéket, ám ha ma hozzák a kötelezőt, ismét közzétehetik a három pontot. Minden esélyük megvan rá, hiszen a Beveren nem a legjobbakból való, csupán a 14. helyen vesztegel. A Brugge hazai pályán még veretlen, mindössze két iksz rondít bele a képbe. A Beveren idegenben acéltalan, győzelem nélkül kullognak eme összevetésben az utolsó helyen. Tavaly és tavalyelőtt is sima hazaival zárult a buli (5-1 és 4-2), ma is tehetjük szemrebbenés nélkül a H-t (1,20), persze ez még így vékonyka, de megfejelve valamivel, gólokkal vagy hendivel már barátságosabb. A hendire a tippmixpro 1,60-nal kínálkozik, míg ha hazait és minimum két gólt várunk, akkor eme opcióra sajnos nem alkalmas az iroda, mert nem kínál fel a fogadónak ilyet. Pedig a "Brugge + 1,5 gól felett" simának tűnhet, hiszen Vossenék a Jan Breydelben szépen rugdosnak, 11 derbin 29-et vertek.

LOKEREN - GENT, 20:30  0-0

  • Csak röviden a meccsről. Mivel ez a két banda olyan statisztikát dob elénk, ami ritka, ezért nem is szaporítom ide a szót, tolni kell a "mindkét csapat szerez gólt" opciót. Tippmixéktől 1,85-öt kapunk rá. Ám ha mégsem meggyőző a G/G-s statjuk, akkor a bizonságos 1,5 gól felettet kell erőltetni.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A kupában a Fener a Besiktast fogadja a kupában. Hozunk egy 2.14-es szorzót a márkőzésre.
A kupában a Fener a Besiktast fogadja a kupában. Hozunk egy 2.14-es szorzót a márkőzésre.
Ez a rovat egy olyan TIPPMIX-szelvényt kínál, amelynek az eredő szorzója kicsivel van 3,00 fölött. Vagyis ezek a szelvények kiválóan alkalmasak Fibonacci-sorozatokhoz, vagy egyéb-, bankrollmenedzsmentet alkalmazó stratégiához. Az eseményekről általában részletes elemzés is olvasható a Tipplap aktuális napi cikkei között. Sok sikert mindenkinek!

Ma megkezdi szereplését a 2025-ös Afrikai Nemzetek Kupáján Tunézia, amely az ugandai válogatott ellen lép pályára, és már a nyitómérkőzésen oda kell figyelnie és nem vehetik félvállról az ellenfelet.
Ma megkezdi szereplését a 2025-ös Afrikai Nemzetek Kupáján Tunézia, amely az ugandai válogatott ellen lép pályára, és már a nyitómérkőzésen oda kell figyelnie és nem vehetik félvállról az ellenfelet.