2013.12. 14.

Mainz – Mönchengladbach, Bundesliga, 2013-12-14

Mainz – Mönchengladbach, Bundesliga, 2013-12-14

A szív játéka következik a Coface Arénában, ahol a hazai pályán fellépő mainziak a Borussia Mönchengladbachot fogadják. Az elnevezés nem csak a Mainz lelkes és odaadó játékára utal, hanem arra a jótékonysági akcióra, amit a klub szervezett a környék szívbetegeit megsegítendő célzattal.

Vs.
Mainz   Mönchengladbach

A 9. helyezett Mainz fogadja 4. pozíciót birtokló Mönchengladbachot az év utolsó hazai pályán megrendezett bajnoki meccsén. A hazai szurkolók ezért különösen fenik a fogukat a ’Gladbach skalpjára. A vendégcsapat kiváló formában van. Otthon a legerősebbek a bajnokságban, nyolc lejátszott meccsből mindet meg tudták nyerni! Idegenben viszont hét meccsből csupán kettőt nyertek, a Hamburg és a Stuttgart ellen, akik ráadásul rettenetesen gyengén kezdték az idényt és most is a tabella hátsó traktusában tartózkodnak. Egyetlen egy döntetlent játszottak a Csikók idegenben az Augsburg ellen (akik éppen ugyanolyan erősségű csapat, mint a Mainz!) illetve négy esetben kikaptak! Elmondhatjuk tehát, hogy ha a a Gladbach kiteszi a lábát saját kis várából, abban a pillanatban sérülékennyé válik.

A Mainz otthon jól teljesít. Nyolc meccsből csupán három alkalommal kapott ki (Schalke, Leverkusen, Dortmund) Mindhárom csapat a legjobb játékosállománnyal rendelkező alakulatok közé tartoznak. Az mindegy, hogy ki hol áll! Hiába áll a Schalke most gyenge pozícióban, attól még erősebb csapat, mint a Mönchengladbach! Ezek az eredménysorok, számomra teljes mértékben azt sugallják, hogy a ’Gladbach erejét teljes mértékben kiegyenlíti majd a hazai pálya előnye! Kiegyenlített meccset várok, semmiképpen nem lesz Mainz-belegyalulás a földbe! Sőt.

Aztán a következő érvem a statisztika. Minél többször nyer sorozatban egy csapat, annál inkább érik neki a pontvesztés! A Csikók pedig immár 6 sorozatban győztesen megvívott találkozón vannak túl! Legutóbb Október 19-n kaptak ki Berlinben a Hertha otthonában! Ráadásul az eddig letudott majd fél szezonban egyetlen egy döntetlenjük van! Az Augsburg otthonában, akik kísértetiesen hasonló eredménysorral rendelkeznek, mint a Mainz! A Mainz a legutóbbi hazai meccsét elveszítette a Dortmund (1-3) ellen, majd egy döntetlen következett idegenben a Nürnberg otthonában (1-1). Ma hazai pályán javítani akarnak (akarnának majd) A két csapat nem bír majd egymással és pontosztozkodás lesz a vége.

Tipp: DÖNTETLEN – 3,20

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
riverside 2013-12-15 08:51:33
Szép tipp volt Medve Úr! Gratulálok!
pkozak89 2013-12-14 20:04:49
Én is döncire pakoltam, nem bántam meg... eddig 3 döntetlent fogtam meg az egyik szelón (Realt és Dortmundot is), már csak a Barcának kéne hendivel győznie és a zsebemben érezhetem a 75.000 forintot... Basszus, pedig tiszta diliből írtam csak meg, amíg haver variált... :DDD De a "normális" szelvényemen is így van, ott még az esti Catania - Verona meccsre várok... :)
dudu20 2013-12-14 19:16:51
szép volt grat!
bferi86 2013-12-14 14:08:20
döntetlen szagú
TV-néző 2013-12-14 09:18:53
Jó elgondolás, teccik. Kockázatosba meg is éri.

további tippjeink a Foci világából

A kupában a Fener a Besiktast fogadja a kupában. Hozunk egy 2.14-es szorzót a márkőzésre.
A kupában a Fener a Besiktast fogadja a kupában. Hozunk egy 2.14-es szorzót a márkőzésre.
Ez a rovat egy olyan TIPPMIX-szelvényt kínál, amelynek az eredő szorzója kicsivel van 3,00 fölött. Vagyis ezek a szelvények kiválóan alkalmasak Fibonacci-sorozatokhoz, vagy egyéb-, bankrollmenedzsmentet alkalmazó stratégiához. Az eseményekről általában részletes elemzés is olvasható a Tipplap aktuális napi cikkei között. Sok sikert mindenkinek!

Ma megkezdi szereplését a 2025-ös Afrikai Nemzetek Kupáján Tunézia, amely az ugandai válogatott ellen lép pályára, és már a nyitómérkőzésen oda kell figyelnie és nem vehetik félvállról az ellenfelet.
Ma megkezdi szereplését a 2025-ös Afrikai Nemzetek Kupáján Tunézia, amely az ugandai válogatott ellen lép pályára, és már a nyitómérkőzésen oda kell figyelnie és nem vehetik félvállról az ellenfelet.